bezár
 

irodalom

2012. 07. 02.
Mint a megértés pillanata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mint a megértés pillanata Deák Botond Könyvhétre megjelenő Zajló című kötetének bemutatóját június 12-én 17 órakor tartották a Pepita Oféliában. A szerzővel Podmaniczky Szilárd beszélgetett, majd az est Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf koncertjével zárult.
Nem volt könnyű este a léleknek Deák Botond könyvbemutatója. Az a fajta (szociális) érzékenység, amely Botond személyiségét meghatározza – őt hallgatva legalábbis – zavarba ejtő, hiszen önreflexióra és magunkba nézésre is késztet.

Az est elején a szerző olvas, no nem a megszokott módon, hisz bár jelen van, mégis videóról hallgatjuk. Sok Zajló szépia-vers, vízen és földön mondva egyaránt, különlegességük azonban leginkább abban rejlik, hogy a felvételeket Deák Botond édesapja készítette. Szóval látjuk az "embert, összes hordalékával". A videó legmegragadóbb, leghitelesebb képe, amikor Botond arca saját arcképével próbál egyesülni, összeérni, ez néhol sikerül, néhol meg nem, mint ahogy az gyakran mindannyiunkkal megtörténik.
A versek elcsendesülnek, a képek eltűnnek a vászonról, helyettük azonban "élőben" Podmaniczky Szilárd és Deák Botond lép a színpadra, beszélgetés következik. Podmaniczky megpróbálta kérdésekbe foglalni a Zajlót, de a papír ezekkel kukába került, s hozzáteszi, inkább olyan társalgásba fogna, mintha csak ők ketten, négyszemközt beszélgetnének. Rögtön bele is vág, Deák Botondot arról kérdezi, mit gondol édesapja, a film készítője a verseiről. "Apám filmrendező és operatőr, meg elég sokat cipelem utána a cuccát is" – mondja, komolyabbra fordítva a szót pedig elmondja, ’89-ben egy öngyilkossági kísérlete után érezte úgy először apja, hogy a fia verseit fel kell vennie, s most, idén ugyanez fogalmazódott meg benne. Ő pedig nem tudott nemet mondani, hisz sokat köszönhetnek egymásnak.
Ezután Podmaniczky Müllner András fülszövegét értelmezve – "a Zajló egy fiatalember öregkori költészete" – elmondja, Deák Botond az életben és a nyelvben is "zajlik", a pszichiáterek ezt úgy mondanák: fejlődő személyiség. Mégis inkább folytonos csatázás ez az életben maradással. Ezt a szerző is megerősíti: nem más az írás, mint a tehetetlenség küzdelme, mert hát nagy meló önmagunk megnyitása. Vagy ha úgy tetszik, kényszeres gyógyírás, mi lenne más.

Nem éppen az idegenség megfogalmazásának képessége dolgoztatja benned a szociális érzékenységet, azt tehát, amit, amiről, ahogyan írsz? – teszi fel a kérdést Podmaniczky. Deák Botond válasza pedig nagyon is átérezhető: Ha beszélünk ezekről a témákról, nemes egyszerűséggel hülyének tartanak bennünket. Podmaniczky, kicsit később hasonlóan nyilatkozik: a kommunikációra való törekvés is mint valami elvont, absztrakt tartomány értelmeződik mostanság.
 
S hogy a gyerekkorából vannak-e történetei, ahol az idegenséggel való találkozás meghatározó volt? Volt, persze, sosem volt otthon a sikerben, mindig kellett a visszaigazolás. De az elfogadás, az az igazán nehéz. Mások és magunk elfogadása. S a versek, a Zajló versei már olyanok, mintha nyelvet talált volna saját körvonalainak megrajzolásához.

Podmaniczky Szilárd ezután az írás és az irodalom témakörébe vág, Botond arról beszél, őt mindkettő érdekli, s talán nagyképűen hangzik, leginkább a nyelv kihasználásának lehetőségei, a beszélt nyelv nyújtotta lehetőségek. S milyenek ezek? Hát kábé semmilyenek, jön a válasz, "baromi gyorsan le tudod zsírozni 4 szóban, hogy nincs", s könnyen "bele lehet hízni abba a rohadt hózentrógerbe, amit nyelvnek hívunk."
 
A beszélgetés zárásaképpen Podmaniczky bevallja Deáknak, a könyv írásra késztette, olyat adott, amit ritkán kap/kapunk. Talán a legnagyobb dicséret ez, amit egy szerző kaphat.

A beszélgetés után hosszabb szünet, majd Ujj Zsuzsi zenél Darvas Kristóffal, füstös, rekedtes, dúdolós sanzonokat adnak elő. Hétköznapi tragédiák, rendhagyó szerelemes levelek: önironikus, kesernyés humorral átszőtt minden soruk.

Szóval ilyesmi egy sajátos fejlődésregény, néha szétesik, majd újra összerakják, összerakja magát. Szép ez a Zajló, zajlódjon csak tovább.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Hevesi Judit --


További írások a rovatból

irodalom

A sellők fájdalma A sellők fájdalma
Krimírás és a nők elleni erőszak
irodalom

A legtöbbet a régiektől tanultam A legtöbbet a régiektől tanultam
Interjú Horváth Viktor íróval inspirációról és motivációról, a történelmi regényről, kritikáról és tanításról
irodalom

Huszonegyedik #11 Huszonegyedik #11
Történetmondás 2.0 - Játéktudomány és transzmedialitás

Más művészeti ágakról

Nagy Zoltán: Szép csendben
Muhi Klára és Dér András A szabadság bolond körei című filmje a 16. Verzió filmfesztiválon
art&design

Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont Sziszifuszi munka, avagy a vonal a biztos pont
Pólya Zsombor Vonalkázás című munkájáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés