bezár
 

art&design

2012. 10. 03.
A kommunikatív felszín
Kerékgyártó János: A múzsa bicaja
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kommunikatív felszín Hét év terméséből válogat Kerékgyártó János legújabb kiállításán a Bálint Házban. Festmények bőségesen, mintegy harminc darab, és két dombormű. A tágas terem négy sarkában négy téma köré vannak összegyűjtve a művek: csendéletek, vallási ihletésű, zenei témájú képek és csoportképek a mindennapi életből.
Visszafogott munkák, szinte semmi expresszivitás bennük, pasztellszínek, finom átmenetek. A festési technika is inkább a munka iránti tiszteletről és a türelemről árulkodik, mintsem az önkifejezés kényszeréről: a festék belesimul a vászon síkjába, semmi faktúra-jelleg, a színek nem ugranak ki hivalkodva a síkból vagy zuhannak bele a mélybe, az ecsetvonások jól láthatóak, mégsem gesztusszerűek, inkább négyzetet, mint vonalat formálnak, s szép rendben sorakoznak egymás mellé. Valahogy úgy, ahogy egy focicsapat játékosai vagy egy lakodalom résztvevői állnak össze egy csoportképhez, vagy ahogy a tárgyak várnak szép csendben vevőjükre a piacon, vagy ahogy egy terített asztal várja a vendégséget vasárnap délben. Ezek egyébként a képek legfontosabb témái.
Kerékgyártó János: Halas csendéletDe maradjunk még a technikánál: ott, hogy mennyivel inkább az ecset dicséretéről van itt szó, mint a kéz dicséretéről; a vászon, a festék, a színek és a formák dicséretéről, nem a festőéről, aki képpé alkotja őket. A sorakozó ecsetvonások felszíneket alkotnak, tarka-barka felszíneket, ruhák, felakasztott képek, focipályák, rétek felszíneit, amelyek mintha nem is a térben lennének, hanem felemelve függőleges helyzetbe, de leginkább közelünkbe kerülve, hogy egyesüljenek a kép konkrét felszínével. Ezért tűnik úgy, mintha néha nem is festményeket, hanem szőtteseket látnánk a falakon, szövött mintákat, amelyekkel beterítettek, kitöltöttek egy felszínt. Illetve se nem beterítettek, se nem kitöltöttek, hiszen ennek a technikának éppen az a lényege, hogy inkább létrehozza a síkot, nem benépesíti, ahogy a szövés is egyszerre hozza létre a hordozót és a mintázatot. S ennyiben mégis a kéz dicséretét zengi, de nem az alkotóét, sokkal inkább a befogadóét. Textúrákról van tehát szó, tapintható felületekről, melyek ismétlődnek, mégis változatosak, s még a színek is legalább annyira az anyagok tapintási minőségeit hordozzák magukban, mint amennyire a vizuális élményt jelenítik meg. A festészet iparművészeti modellje ez, amelyen belül Kerékgyártó János festészete leginkább a francia századközép "texturológiájával" rokonítható.
Kerékgyártó János: OlvasásS ha már a rokonításnál tartunk, essünk is túl rajta gyorsan: elég csak egy rövid pillantást vetni a képekre, hogy észrevegyük, mennyire modern művek ezek. Modern figuratív művek, amelyeken Klee, Chagall és a késői Malevics hatása érződik, Klee felszíneinek, Chagall világának és a késői Malevics emberképének nyomai. Van az egészben valami naivitás. Ahogy az emberek, a képek, a tárgyak összeállnak egy-egy kivételes – nekik kivételes –, mégis annyira szokásos esemény alkalmából, mint egy koccintás, egy esküvői fénykép, egy csapatkép a focipályán, egy ima, egy ebéd. Az elénk emelkedő felszínek közeli tereket alkotnak, intim tereket, amelyekben ezek az események szokás szerint lezajlanak, s amely szokás szerint nem is a mélység, hanem inkább a kép előtti tér felé nyílik meg. Vagyis felénk, akik figyelünk ott a képben vagy itt a kiállításon. A képek frontális jellegének így kommunikatív jellege lesz.

Pierre Bourdieu-nek az amatőr fotózásról tett megállapításai tökéletesen ráillenek Kerékgyártó egyik-másik képére: az összeölelkező alakok a kép középpontjába vannak helyezve, felénk fordulnak, ránk néznek, sőt meg is merevednek egy pillanatra, hogy megörökíthessük őket. Nemcsak a fényképezés technikájában rejlő kreativitás kerül kioltásra ezzel, hanem a médium, a pillanatnyiság hordozója sem végezheti el munkáját: az alakok már eleve élettelenítik önmagukat, mert tudtukon kívül az emlékezetnél sokkal távolabbi jövőre apellálnak, amelyben már csak tárgyként, csak egy papírdarabként tudnak majd fennmaradni.
Kerékgyártó János: A tizedik te magad légy!Ennek a távoli, mégis intim dialógusnak a terében él az ima is, a másik sorozat fő témája. És szól hozzánk ugyanúgy, mint egy naiv fénykép, és szólít fel a részvételre, mint például A tízedik te magad légy! című kép egyformának látszó imádkozó fejei. Egyforma fejek ezek, ahogy a csoportképek is egyforma – pontosabban fogalmazva nem kivételes –, de egyedi fejeket ábrázolnak. Ez annyit jelent, hogy egyszerű embereket, akiknek lenne ugyan arcuk, csak éppen lényegtelen, hogy milyen lenne az. Ahogy lényegtelenek Malevics számára késői képein az arcok. Nem az elembertelenedés miatt, hanem az egyszerűség miatt. S mégis csak látszólag egyforma fejek ezek. Ha a képet jobban megnézzük, láthatjuk, hogy hol erre néz az egyik alak, hol arra, itt hiányzik egy vonal, amott a takarás miatt nem kellene ott lennie – a kép teszi tehát egyedivé a fejeket, anélkül hogy megcsalna minket, anélkül hogy ne kizárólag saját eszközeivel és kompetenciáján belül munkálkodna. Talán ezért szólíthat fel bizalommal a csatlakozásra, hogy lépjünk be tízedikként.
Kerékgyártó János: HazafeléS ugyanilyen térben létezik minden gyűjtemény is, amely a tulajdonosát veszített tárgyaknak és képeknek ad helyet, leginkább az ócskapiacon. Kerékgyártó Ecseri-sorozata kivételesen gazdag látványvilágot tár elénk. A képek tagoltak, változatosak, mégsem részletgazdagok, tulajdonképpen nincs rajtuk különösebb bolyonganivalója a szemnek, inkább egyben és egyszerre jó nézni őket, nem úgy, mint egy Pieter Bruegel vagy egy Jackson Pollock festményt – képek nyomai, emlékei a háttérben, az előtérben pedig egy teljesen mindennapos jelenet, beszélgető emberek a boltban, találkozások, egy kép megmutatása a nézőnek, vagy éppen egy segítő gesztus. Jelentéktelen és jelentéstelen dolgok, talán éppen ez adja valósághatásukat, mert nem továbbmutatnak valami felé, hanem csak megtörténnek, és felhalmozódnak az életben, mint maguk a tárgyak, amelyek az ócskapiacon várnak új gazdájukra. Minden mintha valami pasztellhangulattal lenne átitatva, a közeli tér világos, mégsem éles, rengeteg tárgy és kép, mégsem a vonalak és a formák dominálnak, inkább a szinte egymásba olvadó színek.
Kerékgyártó János: LulávA legfrissebb műveken végül megjelenik a vonal, sőt nagyon is rajzossá válik ez a festészet. A vallási képek nagy része még inkább Gauguint idézi: osszuk fel a képsíkot néhány nagy alakzatra, melyekből formáljunk emberalakokat (gyakran csak egy képbe belógó hátat), majd töltsük ki színnel, ami olyan telítetté teszi a formát, hogy a körvonal szinte érzékelhetetlenné válik (mint az Olvasás vagy a Luláv esetében). A legújabb képek azonban az ellenkező irányból indulnak el. A felszínt egyöntetű színréteg fedi be, amelybe szinte karcolásszerűen van beleírva az itt is nagy és közeli emberalak (a Fekete Jenő vagy a Hegedűs című művön), vagy éppen a színkontrasztokra épül az egész kép (Csellista). A vonal azonban soha nem válik energikussá, áramlóvá, expresszívvé. Vagy a variáció szolgálatában áll (Kerékgyártó János lettristaként kezdte) vagy az önmagába záródó forma nyugalmát sugározza. A zene meditáció és kontempláció ezeken a képeken, egy önmagába merülő embert figyelünk, aki mégis nekünk játszik.
Kerékgyártó János: Halas csendéletA kedvenceim mégis a terített asztalok, a csendéletek voltak a kiállításon. Kerékgyártó egész festészetét csendéletszerűnek merném nevezni. A fényképpé merevült alakok, a könyv vagy a sírkő fölé hajoló emberek, a zene meditatív jellege, a piaci tárgyak összképe mind-mind a csendélet műfaját idézik. A csendélet azonban nem a holt természet megjelenítője itt, nem az enyészetre vagy a hiábavalóságra emlékeztet, sokkal inkább azt mutatja meg, ami vár ránk, ami felkínálja magát nekünk. Ezért a legfontosabb témája Kerékgyártó csendéleteinek a terített asztal. Az asztal, amely köré összegyűlnek az emberek, egy mindennapi eseményre, hogy magukhoz vegyék mindennapi táplálékukat. Egy felszín, amely felénk nyújtja, amije van: egy dombormű.

Kerékgyártó János
A múzsa bicaja című kiállítása a budapesti Bálint Házban látható (meghosszabbítva) október végéig.
nyomtat

További írások a rovatból

art&design

A nagy „csiga” útvesztőjében A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
art&design

Evilági ökotópiák Evilági ökotópiák
Sokan úgy hiszik, régen sárga volt a nap
art&design

A Nap művelete A Nap művelete
Gondolatok Bolygó Bálint Fényalkímia című kiállítása kapcsán
Szűcs Attila Inside the Black Box című kiállításáról

Más művészeti ágakról

irodalom

Az Iskola a határon 60 éve Az Iskola a határon 60 éve
Fűzfa Balázs válaszol
színház

15 év bankrablás 15 év bankrablás
Modern Bonnie és Clyde a Ketten című bemutatóban
Adina Pintilie: Ne érints meg!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés