bezár
 

film

2012. 10. 25.
Mégis bűzlik ez a kókuszillat a pénz szagától
Ulrich Seidl - Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mégis bűzlik ez a kókuszillat a pénz szagától Német, angol és szuahéli nyelven keverednek a bókok, amiket a kenyai hotel szolgáltatásai közé tartozó fekete beachboyok szórnak a középkorú, kiéhezett osztrák nők elé. Itthon először a Jameson Cinefesten, majd a Goethe Intézet filmszemléjén (Szemrevaló/Sehenswert) láthatta a közönség Ulrich Seidl filmjét, melyben kiszolgáltatottság, magány és megalázkodás bújik "Szerelem" címszó alatt.
Kenya maga a Paradicsom, ahol elég két szót tudni szuahéliül, hogy boldogulj: "jambo" (szervusz) és "hakuna matata" (minden rendben). Az idő mindig napos, a szállodák erkélyein majmok ugrándoznak, a helyi férfiak bőre pedig a forró éjszakák levegőjében kókuszillatot áraszt. Nem is kell több, hogy az európai szinglik, vagy csak a házasságot megunt, középkorú hölgyek az új szerelem reményében délre csábuljanak.
Először csak az ékszerekre kérnek pénzt
A szerelem pedig könnyen jön, mert megvásárolható. Kenyában virágzik ugyanis a szexturizmus, a fekete férfiprostituáltak, ezek a helyes beachboyok, ott állnak a homokos parton, és várják, hogy lecsaphassanak a sugarmamákra.

Ilyen - az összes pénzét a fiúkra költő - sugarmama lesz Teresából (Margarete Tiesel), az egyébként Bécsben élő, tinédzser lányát egyedül nevelő nőből is. Ulrich Seidl trilógiájának első részében (Paradies: Liebe, Paradies: Glaube, Paradies: Hoffnung) ő csábul el annyira, hogy hátrahagyja egy időre a szingliségbe belefásult hétköznapjait.

A film könnyed vígjátékként indul, de az elmagányosodott, erotikára egyre inkább vágyó, eleinte bakfisként viselkedő nő és barátnői poénjai (minél oldottabbá válnak a nagy hálidéj közepette, annál jobban vihognak például azon, hogy lejuliusmeinlezhetik a fekete pincért) után a film megmutatja a foga fehérjét. Vagy inkább a fehér nők fogát, szexuális étvágyát, hasát és melleit.
Kenyában virágzik a szex turizmus 
Mert a film már a harmadik korty kólánál felkelti bennünk a gyanút, hogy itt valami sokkal keményebb dologról van szó, semmint egy "szerelemi kalandtörténetről". Mondjuk, csak egy idióta amerikai vígjátékban lenne mindenféle hátsó szándék nélkül vicces az, hogy közösségépítő és unaloműző játék gyanánt papucsokkal lehet hajigálni a hájas néniknek az izmos feketét. Ez az egyik szórakoztató szolgáltatása a hotelnek. A kiéhezett európaiak ugyanis bármivel (például "igazgyöngy" nyaklánccal) beetethetők, csak foglalkozzanak velük, bókoljanak, hazudjanak nekik. És valóban: a film egyre könyörtelenebben bánik a szereplőkkel, és a nézővel is. Teresa számára hamar nyilvánvalóvá válik: nagyon sok pénzébe kerül, hogy hozzáérjenek, lefeküdjenek vele. Egyszer csak azon kapja magát, hogy lassan szeretőjének az egész családját ő tartja el. És hogy valójában az állítólagos unokahúg a férfi saját lánya? Nos, egy kiborulás után a gond feldolgozható, a sérelem elfelejthető, mert van másik… fekete fiú.

Az egyre többször ismétlődő légyottoknak köszönhetően úgy érezhetjük, hogy most már elég, ez volt a tetőpont, itt véget kell, hogy érjen a film. De Ulrich Seidl alkotása pontosan attól könyörtelen, hogy amikor már mindenkinek betelne a pohara és otthagyná a bountyszagú hímeket, Teresa sosem adja fel. Kezd inkább beleszokni abba, hogy minden nap más és más jut neki, hogy a feketékkel állat módjára is lehet bánni, csak ne kelljen visszafordulnia bécsi magányába.
A beachboyok a parton várják, hogy lecsaphassanak
A filmben a kiszolgáltatottság és a megalázottság együtt jár.  Csak egy ilyen naturalista ábrázolásmóddal lehet megmutatni, hogy kiszolgáltatottan mennyire könnyen hozzá lehet szokni egy megalázó állapothoz. A "Szerelem" ez esetben nem más, mint eszköz valaminek az elkerülésére. Egyrészt a szegénység, másrészt a magány és az öregedés elkerülésére és elleplezésére.

Minderről pedig úgy szól a film, hogy ügyesen lavíroz, nehogy bármelyik oldallal, a férfiéval vagy a nőével, szimpatizálni tudjunk. Teresáék mintha elég ostobák lennének ahhoz, hogy ne fogják fel a helyzet súlyosságát, és ne hagyják ott az egész szexturista-paradicsomot (persze inkább csak arról a szomorú tényről van szó, hogy az egyik rosszat választják a másik helyett). A nagy jelentben, mikor Teresa szülinapi buliján a bepiált hölgyek azon versengenek, ki tudja hamarabb felállítani a masnival megkötött fekete nemi szervet, már elveszett minden remény, hogy az osztrák nő megvilágosodik. 

Így vezetnek a tűréshatárunkat már-már gusztustalan módon fenyegető jelenetek a keserű és durva igazsághoz: minden rosszhoz - az önbecsülésről való lemondással, némi reménytelenséggel és önámítással - hozzá lehet szokni; csak don’t worry, kein Problem, hakuna matata.

Paradise: Love - Szerelmet a feketepiacról
(Paradies: Liebe / Paradise: Love)
Színes, feliratos, német-francia-osztrák filmdráma, 120 perc, 2011.

Rendező: Ulrich Seidl
Forgatókönyvíró: Ulrich Seidl, Veronika Franz
Operatőr: Edward Lachman, Wolfgang Thaler
Producer: Philippe Bober, Christine Ruppert, Ulrich Seidl
Vágó: Christof Schertenleib

Szereplők: Margarete Tiesel (Teresa), Peter Kazungu (Munga), Maria Hofstätter (Anna Maria), Inge Maux (Teresa barátnője), Carlos Mkutano

Bemutató: 2012. október 18.
Forgalmazó: Anjou Lafayette
Korhatár:

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csatlós Hanna --


További írások a rovatból

Pedro Almodóvar: Fájdalom és dicsőség
film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni
Interjú Halász Glória filmrendezővel nyitottságról, szerzőiség és hitelesség egyensúlyáról, valamint az önmagunkba vetett hitről
film

Én vagyok Vasember Én vagyok Vasember
Bosszúállók: Végjáték

Más művészeti ágakról

irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
Esterházy az Ódry Színpadon
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés