bezár
 

irodalom

2013. 01. 03.
Etűdök talált és saját tárgyakra
Gerőcs Péter: Tárgyak. Scolar Kiadó, 2012.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Etűdök talált és saját tárgyakra Ami izgalmas és nagyszerű benne, ugyanaz okozza a problémát is Gerőcs Péter könyvében. Egy fiatal szerző, érett, komoly műgonddal összerakott, fontos második kötete, de (ön)veszélyes zsákutca is egyben.
Ha elfogadjuk, hogy Gerőcs Péter első kötete, a Zombor és a világ a fikció és valóság közti átjárhatóságról szólt, akkor a szerző második, Tárgyak című kötetéről elmondhatjuk, hogy elhagyva a valóságot, mint holmi feleslegest, csakis, kizárólag a fikcióról szól. Az irodalomról mint játékról, illetve annak játékra alkalmas végtelen teréről, a különféle megkonstruált világok egymásra fordításáról és egymásba illesztéséről, tehát az írott formában megvalósuló történetmesélés szükségszerűen művi, vagyis fiktív jellegéről és az ehhez szorosan kapcsolódó, tulajdonképpen akaratlan elbeszélői önkényről.

Gerőcs Péter második elbeszéléskötete a tudatosan, megfontoltan, láthatóan komoly műgonddal megszerkesztett kompozíció szerint részben talált, részben saját tárgyakat (szövegeket) tartalmaz. Persze a csalafintaságra, hogy végeredményben ez is a játék része, hamar fény derül, a két pszeudo-tanulmány ugyanúgy Gerőcs fantáziájának terméke, mint a kötet második felében található alkotások, és fordítva, utóbbiak ugyanúgy megidéznek a szerző számára fontos irodalmi elődöket, példaképeket, mint a kötet első felében található írások.

A kompozíció erényei közé tartozik, s valóban kiváló döntésnek bizonyult, hogy éppen Weöres Sándor Psychéje köré kialakult játéktérbe lép be először a szerző, méghozzá azzal az irodalomtörténeti ál-felfedezéssel, hogy az irodalmi hagyománnyal ellentétben Lónyai Erzsébet mégis élt. Alkalmi irodalomtörténészünk felfedezését egy Bórhes Katinka nevű szerző írására alapozza, akiről aztán a tanulmány konklúziójaként megállapítja, valószínűleg azonos magával Lónyai Erzsébettel. A szöveg fikciót fikcióval cáfol, egy újabb fiktív szereplő pályára küldése pedig átstrukturálja az egész játékot, rámutatva arra is, hogy ez a játék, a de- és re- és átkonstruálás a végtelenségig tarthat. 

Ehhez képest egyszerűbbnek, kevésbé rétegzettnek tűnik a másik bemutatott játéktárgy, amelyben Gerőcs véletlen felfedezett papírlapok egyik és másik oldalára tesz egy Mészöly- és egy Márton-(ál)szöveget. Ügyes kis stílusparódiák ezek, ha azt nézzük, hogy egy-egy szókapcsolat, felütés, dallam sikeresen idézi meg a két nagy jelentőségű prózaíró munkásságát. Ugyanakkor a szövegek hossza, illetve az a veszély, hogy nagyon is a szókapcsolatok szintjén ragad az olvasó figyelme, megfosztva magát az egészre történő rálátás élményétől, ront azok esztétikai értékén.

Mészöly Miklós és Márton László írásainak szellemiségétől azonban a kötet további részét tekintve sem kell búcsút vennünk. Sőt, könnyen adja magát a szövegeknek egy olyan olvasata is, mintha a két példakép közti poétikai terek betöltésére tenne Gerőcs kísérletet a továbbiakban, a metafikciót és metanarrációt (amelyek értelemszerűen ebben az esetben sem fedik egy az egyben egymást) különböző módokon és mértékben alkalmazó elbeszélések által. A Sehol atyám időnként egy leállított, kiimerevített filmnek illúzióját adó narrátori megjegyzései inkább a mészölyi, a Lecsókolomozott szinte semmiről sem szóló elbeszélésének végletekig történő szétírása azonban a mártoni prózához közelít ebben a játéktérben. Azt sem hagyva figyelmen kívül, hogy a kötetnek akadnak olyan pillanatai, amelyek kifejezetten motiváló erővel bírnak egy újabb, most éppen a Gerőcs-próza felőli Mészöly-újraolvasásra. Elsősorban az életmű lezártsága és az időbeli távlat miatt az övére, bár nem kizárt, hogy mindez Márton László prózája esetében is termékeny lenne.

A fikció folytonos tudatosítása,az elbeszélői önkény állandó jelenléte és a szétírás, vagy még inkább annak illúziójának ellenére is rendkívül fegyelmezetten megkomponált írások találhatók a kötetben. A két hosszúra nyúlt álszövegen és még talán az Így már sokkal jobb! című íráson kívül megannyi kis feszes, fegyelmezett, jó arányérzékkel összerakott etűdöt olvashatunk. Ahogy a szétírás esetében is inkább csak annak illúziója érződik, úgy az elbeszélői önkény sem a jól megszokott (elsősorban Márton László alkotásaiból ismert) harsány, erőfitogtató formában van jelen. Gerőcs Péter prózája alapján tulajdonképpen azt a megállapítást is tehetnénk, hogy az elbeszélői önkény szerves része a fikciónak, ahogyan az a Valójában Juli című írásban, vagy egy kicsit visszafogottabban, finomabban a Magánmise egy-egy félmondatában megjelenik, paradox módon azonban teljességgel önkéntelen. 

Korántsem véletlen természetesen, hogy az etűd kifejezéssel illettem a Tárgyakban található írásokat. Nem az elbeszélt történeteknek van bennük tétje és súlya, hanem magának az elbeszélés aktusának, a totális fikcionalizálódás adta játék formáinak. Kétségtelen, hogy a kötet megmutatja Gerőcs Péter prózaírói kvalitásait, s hogy kevés író ismeri a fikció természetét jobban, mint ő, ugyanakkor amit ebből létrehoz, azt azon nyomban be is zárja egy feltörhetetlen, kikezdhetetlen, hermetikusan elzárt közegbe. Nincs kivezetés, nincs kiút, nincs kapcsolódási ösvény lehetősége az olvasó világához, hétköznapi, profán valóságához. Túlságosan is magába záródik az irodalom, ami bár könnyen magához vonzhatja az irodalomelméleti és -történeti megközelítések felől érkező olvasókat, de ezzel egy időben kizárja a másfajta olvasási stratégiákkal és preferenciákkal rendelkező esetleges további érdeklődőket.

Pedig jónéhány példa mutatja, hogy lehet olyan szöveget alkotni, melynek befogadása során nem szükségszerűen zárja ki az egyik attitűd a másikat. A Tárgyak ellenben – a kötet egészének tudatosságát figyelembe véve persze nem véletlenül – csupán az egyik mód mellett tette le voksát. Hogy jó döntés volt-e, valószínűleg a későbbi Gerőcs-kötetek, a még rendkívül fiatal szerző prózájának további alakulásai mutathatják meg igazán. Most csak annyi biztos, hogy semmi sem biztos, sem az, hogy jó döntés volt, de az sem, hogy nem. 
nyomtat

További írások a rovatból

irodalom

huszonegyedik #2 huszonegyedik #2
Szétfolyó furcsaságok: a queer elmélet feltűnései a Frankensteinben
Három holló, Budapest, 2018. december 7.
irodalom

huszonegyedik #1 huszonegyedik #1
Mire jó a történetmondás? Katasztrófafilmek, iPhuck és az irodalom


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés