bezár
 

zene

2013. 06. 29.
A metszéspontban: Baráth Bálint
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A metszéspontban: Baráth Bálint Unalmas, filozofikus értekezés az élet és a művészet értelméről egy romkocsma posványos üledékében, haszontalan filosz módjára. Van élet a Facebookon túl?
Klasszikus kedvencek 2018.
Hogy mi a kortárs, azt részben könnyű, részben nagyon nehéz meghatározni: annyi bizonyos, hogy egy-egy művészeten belül is világosan elkülönül a populáris, az akadémikus és általában egy olyan réteg, amely se nem populáris, se nem akadémikus nem akar lenni. Az is világos, hogy a diskurzus mára kánonképző erővé vált, azaz vannak olyan művészek, akikről beszélnek és vannak olyanok, akikről nem. Ahogy az is nyilvánvaló, hogy akiről nem beszélnek, az nem létezik – visszavonhatatlanul, az utókor számára sem.

Baráth Bálint

Ezúttal a Nádor Teremben gyűltünk össze és – kortárs zenei koncerthez képest – nem is kevesen. A szokásos színházi késéssel megjelent a színpadon Baráth Bálint, leült a zongorához és játszani kezdett. A koncert végéig szinte semmit sem kommunikált a közönséggel, csak játszott.

A műsor jól lett összeállítva, mert a Johann Sebastiánnál – manapság – valamivel kevésbé ismertebb Philipp Emmanuel Bach szerzeményével indult, majd Schubert és ezután Szkrjabin következett: a közönség fokozatosan lett bevezetve az egyre szokatlanabb harmóniákba.

Az első hangoktól fogva éreztem, hogy Baráth milyen pontosan, ragyogó ritmus- és komplexitás-érzékkel játszik, egyedül az volt zavaró tényező, hogy nem használja a pedált.

Végül kénytelen voltam belátni, hogy miért történt így, mivel Baráth Bálint megunta és elkezdte időben levágni a hosszan kicsengő hangokat, mire érzékeny füleim azonnal kimutatták, hogy ilyenkor a kopott filc rátelepszik a húrokra, jól észlelhető zajokat okozva. Ekkor kezdtem el azon tűnődni, hogy miért van az, hogy egyes zongoristák puccos placcokon ragyogó zongorán játszanak, mások pedig poros, rossz akusztikájú teremben silány hangszeren? Biztos vagyok benne, hogy Baráth játéka tökéletesen szólt volna egy jobb fortepianón, pontosan úgy, ahogyan valamelyik sztárocska keze alatt mondjuk a Müpában.

Végül Bálint átült egy másik zongorához, amelyen Nagy Ákos és Ligeti György egy-egy szerzeményét adta elő. Ez a zongora preparált zongora volt. Valahogy úgy, ahogyan az Interlúdiumok és prelűdök Cage-től: a billentyűk a húrokra és azok alá szerelt különböző eszközöktől (például fadarab, csavar, alátét stb.) szokatlan, gyakran ütőhangszerekre emlékeztető hangzásokat szólaltattak meg. Mintha valaki egy hangszer hangjait random hangokra cserélte volna ki.

A preparált zongora

Baráth Bálint itt is nagyot teljesített, s ezúttal a pedállal sem gyűlt meg a baja. Hosszas, jól megérdemelt vastaps zárta előadását, aminek alig akart vége szakadni.

Azt hiszem, hogy a kortárs zene kulcsa a kommunikáció. A kortárs zenész és zeneszerző kortárs gondolatokat kommunikál a kortárs közönség felé. Legyen az a közönség egy romkocsma állománya, egy alig ismert klubocska avagy ország és világ széles nyilvánossága – és szelektálva avagy kitágítva a kört.

Képzőművész ismerősöm autistákkal kapcsolatos tapasztalatairól beszélve egyszer kifejtette véleményét, miszerint a világ autista, és a művész benne egyre autistábbá válik: apró részletekkel bíbelődve elvonul a világból.

Ezt is lehet, ez is művészet – gondolom én. A lényeg az, hogy jól kell kommunikálni – valahogy úgy, ahogyan poszt-humusz klasszikusaink tették, mondjuk J. S. Bach. A zongoristának mindazonáltal hangszer kell ehhez, amelyen olyan darabokat tud játszani, amelyek őt a diskurzus részévé teszik. A magam részéről pedig bizonyos vagyok abban, hogy lájkolni fogom a "Baráth Bálintot a Müpába" Facebook-oldalt.

Baráth Bálint - Metszetek
 
nyomtat

További írások a rovatból

Kirándulás a kintből a bentbe az Arcus Temporum Fesztiválon
Sziget Fesztivál, 2018., augusztus 8-9.
Szubjektív, beszámoló, Bánkitó ’28

Más művészeti ágakról

Paweł Pawlikowski: Hidegháború
Sarah Kane Cleansed című darabja az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés