bezár
 

film

2013. 12. 05.
Politikai prostitúció
Mikael Marcimain: Call Girl
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Egyesült Államok hatalmát egy belpolitikai krízis, név szerint a Watergate-botrány rendítette meg a hetvenes évek elején. Sokan talán nem is gondolnák, hogy ezzel párhuzamosan Svédországban hasonló konfliktus robbant ki egy, a legfelsőbb hatalmi köröket érintő alvilági bűncselekmény-sorozat kapcsán. A Call Girl ezt a megtörtént esetet dolgozza fel egy különleges atmoszférájú konspirációs thrillerben.
A Parallax-terv, Magánbeszélgetés vagy Az elnök emberei – többek között e filmek reprezentálták a hetvenes évek Hollywoodjában az USA-ban kirobbant Watergate-botrányt. E politikai thrillerekben az egyszerű ember kerül szembe a legyőzhetetlen és többnyire arctalan kormányzati szervekkel (titkosszolgálat, nagyvállalatok stb.). Minél inkább belebonyolódik, minél felsőbb szintekre jut el a hatalmi struktúrában, annál mocskosabb titkokkal szembesül, és persze annál nagyobb veszélybe kerül a konspirációs pókhálóba belekeveredő nyomozó főhős. Részint a Call Girl is ezt a történetsémát követi, csak éppen csavar egyet az egészen azzal, hogy központi karakternek egy naiv és egyszerű (mondhatni buta) tinédzserlányt tesz meg, aki épp kamaszkori lázadó éveit éli. Így az eddig jobbára tévérendezőként tevékenykedő Mikael Marcimain nemcsak egy izgalmas politikai thrillert, de egyúttal egy különleges "coming-of-age" drámát (megérési történetet) is alkotott.

A Call Girl története bár rendkívül feszült és nyomasztó, a forgatókönyvet jórészt a valóság írta. Az 1976-os választások idején Svédországban a szociáldemokrata kormány több tagja is gyanúba keveredik egy lefülelt alvilági banda kapcsán. Dagmar Glans (Pernilla Agust) ugyanis illegálisan futtatott tizenéves lányokat, s szervezett orgiákat tengernyi pénzt fizető, befolyásos politikusoknak, illetve pozícióban levő minisztereknek. Azonban a vezetők piszkos ügyleteire nem derülhetett fény a választási kampány alatt, ezért a rendőri szerveket is bevonva el akarták tussolni az esetet.

Ebbe a kormányszintű összeesküvésbe keveredik bele a nevelőintézetben tengődő tizenéves Iris (Sofia Karemyr) barátnőjével, Sonjával. Esténként elszökdösnek az intézményből, és a legegyszerűbb pénzszerzési lehetőséggel élnek: luxusprostituálttá tornásszák fel magukat a hírhedt Dagmar Glansnál, rangos államférfiakkal fekszenek össze tekintélyes fizetségért . Ám a forróvérű tinilányok számára egyre terhesebbé válik, hogy testüket pocakos öregemberek birtokolják, így kapcsolatuk megromlik a matrónával, Dagmarral. Mint legjobb portékáit, Iris-éket nem akarja csak úgy elengedni a nő, megzsarolja őket. A patthelyzetbe került lányoknak viszont pont kapóra jön egy, a konspiráció felfejtését megszállottan hajszoló, elhivatott rendőrnyomozó.

A Call Girl története is rendkívül összetett, legerősebb hatóanyaga mégis a kiváló atmoszféra. Mikael Marcimain a lehető legkomolyabban vette az eset rekonstruálását, így a tényeken túl törekedett a hetvenes évek jellegzetes miliőjének megteremtésére. Ez százszázalékosan sikerült. Nemcsak a kosztümök, a hajviselet, az autók, hanem a korabeli rockslágerek, a szintetizátoros filmzene és a formanyelvi megoldások is a korszakot idézik. Gyakoriak a Michelangelo Antonionira, Robert Altmanra vagy a Magánbeszélgetés rendezőjére, Francis Ford Coppolára jellemző zoomolások, hosszúbeállítások, illetve panorámázások, belső vágások, és szinte minden snitten érezzük az üldözöttség, a megfigyeltség állapotát. A képszerkesztés is azt sugallja, hogy bármelyik sikátorból vagy egy épület bármely szegletéből előkerülhet egy arctalan ügynök, aki majd "eltakarítja" a kínos információforrásokat, így a főhős Iris-t. Tehát, ha nem tudnánk, hogy mikor készült, azt hinnénk, a Call Girl A Parallax-terv vagy Az elnök emberei kortársa.

A már az első jelenetsorban is uralkodó, kiváló hangulat berántja a nézőt az izgalmas és összetett történetbe. Tulajdonképpen két, egymásba fonódó szálon fut a cselekmény: egyszerre látjuk Iris-ék elmerülését a prostitúció mocskában, és a rendőrnyomozók alászállását a politikai fertőbe. Mikael Marcimain szép lassan, fokozatosan bontakoztatja ki az elképesztő hatalmi játszmákat, melyekkel a néző jobbára a naiv Iris nézőpontján keresztül szembesül. Már az is megdöbbentő, mikor esténként gazdag öregurak a legnagyobb természetességgel henteregnek az alig 15 éves örömlányokkal. De még futtatójuk, a kétszínű Dagmar megalázó és kegyetlen bánásmódja sem hat olyan sokkolóan, mint a kuncsaftok másnapját bemutató jelenetek, melyekben kiderül, hogy ezek a férfiak a rendőrség vezetői vagy miniszterek. A Call Girl még "Új Hollywood" említett thrillerjeinél is keményebb bírálatot mond ezzel a mindenkori politikai rendszerről. A Parallax-tervben vagy a Magánbeszélgetésben a néző nem látja a hatalmasságok arcát, csak a végrehajtókat. A Call Girl viszont megfordítja ezt, és a "fogdmegeket" teszi arctalan árnnyá, a vezetők viszont teljes valójukban állnak előttünk. Illetve a rendszer képviselői előtt is: a társadalom tagjain kívül mindenki tisztában van a hatalmasok aljasságával, akik direkt olyan törvénymódosításokat fogalmaznak, melyek büntethetetlenné teszik őket és kiszolgálójukat, Dagmart is.

S bár Mikael Marcimain filmje a hetvenes évek konkrét botrányát dolgozza fel, a mechanizmusok kísértetiesen ismerősek. Mint a Call Girlben, úgy több állam közelmúltjában is rengeteg adatot titkosítottak több évtizedre, ami azt jelenti, hogy az ügyekben érintett generációknak nem lesz tudomásuk róla. Évek múlva történelemi dokumentumokká válnak a múlt bűnei, melyekért már senkit sem lehet felelősségre vonni. Így a Call Girl tulajdonképpen a totalitárius diktatúrák és az (ál)demokráciák között von párhuzamot, bemutatva, hogy eszközökben nem, csupán módszereikben különböznek az elnyomó rendszerek.

Karakterek terén viszont kicsit gyengébbre sikerült Mikael Marcimain filmje. Igazából a Dagmart játszó színésznő, Pernilla Agust domborít nagyot, az ő játéka élvezetes, a többiek visszafogottak. Persze a Call Girlbe mint életszagú politikai thrillerbe nem is illettek volna túl markáns figurák. Ám mégis nehezebb azonosulni a rendkívül zárkózott és butuska Iris-szal vagy az aktívabb, de a történet első kétharmadában háttérbe szorított nyomozóval.

Ennek ellenére viszont Mikael Marcimain műve kellemes meglepetés. Kitűnő hangulata van, és lassan kibomló, a részletek összeállása után sokkoló, izgalmas, feszült konspirációs thrillerként működik. Tényleg csak a hatvanas-hetvenes évek nagyon hasonló amerikai filmjeihez lehet kötni, ám azoknál sokkal merészebben mutatja be a társadalmi-politikai rendszer hierarchiájában felülről lefelé csordogáló mocskot. Mindenkinek erősen ajánlott, aki szereti "Új Hollywood" már citált műveit, vagy csak egy, a mai Álomgyár tucattermékeitől eltérő, komplexebb, rendhagyóbb műfaji filmre vágyik.

Call Girl
Színes, feliratos, svéd-norvég-finn-ír filmdráma, 134 perc, 2012

Rendező: Mikael Marcimain
Forgatókönyvíró: Marietta von Hausswolff von Baumgarten
Operatőr: Hoyte Van Hoytema
Producer: Mimmi Spang
Vágó: Kristofer Nordin

Szereplők: Ruth Vega Fernandez (Sasja Mintze), David Dencik (Aspen Thorin), Pernilla August (Dagmar Glans), Kristoffer Joner (Sören Laurin-Wall), Sven Ahlström (Stig Hall), Sofia Karemyr (Iris Dahl)

Forgalmazó: Vertigo Media Kft.
Bemutató: 2013. december 5.
Korhatár: 
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Benke Attila --

Benke Attila az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett 2012-ben filmtudomány mesterszakon, ugyanitt 2016-ig a Filozófiatudományi Doktori Iskola Film-, média- és kultúraelmélet programjának hallgatója volt. Jelenleg filmkritikusként, újságíróként, szerkesztőként tevékenykedik számos kulturális folyóiratnál és portálnál, valamint filmes műfajelméleti kutatást végez, és magyar filmtörténettel is foglalkozik.


További írások a rovatból

50 éves a Szelíd motorosok, Dennis Hopper és Peter Fonda klasszikusa
Danny Boyle: Yesterday
Beszélgetés Lichter Péter kísérletifilm-rendezővel a hosszú távú karrierépítésről és a sikerparadoxonról
David Wark Griffith: Letört bimbók

Más művészeti ágakról

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés