bezár
 

zene

2014. 07. 02.
Magyar virtus Japánban
Tokiói interjú Kovács Gézával, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatójával
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
"Ez az utunk a szó legszebb értelmében vett vándorcirkusz. Tegnap Tokióból utaztunk Nagojába, ott este koncert, ma délben vissza Tokióba, este itt újabb koncert. Holnap pedig megyünk tovább Kiotóba" – mondja Kovács Géza a zenekar japán turnéjának egyik állomásán, Tokióban. 

A zenekar június 23-a és július 3-a között Japán öt városának hét hangversenytermében összesen nyolc hangversenyt ad. Két tokiói fellépésüket, melyet e sorok írójának is volt szerencséje hallani, nagy ovációval fogadta a helyi közönség.
 
PRAE.HU: A mostani turné mennyiben tekinthető a korábbi sorozat folytatásának?
 
Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. A Nemzeti Filharmonikusok elődje, az Állami Hangversenyzenekar először 1976-ban járt Japánban, akkor még Ferencsik Jánossal. Nem sokkal korábban alakult meg a hasonló turnékat és hangversenyeket szervező Japan Arts, ők bonyolították le ezt az utat, és azóta is velük dolgozunk minden japán látogatásunkkor.
 
Egyébként a Japan Arts egy hírügynökségből jött létre, mely a kelet-európai szocialista országokba is küldött tudósítókat. A mi régiónk tudósítója az a Szekita úr volt, aki most a Japan Arts vezérigazgatója. Látván a kelet-európai zenei gazdagságot, az ő ötlete volt, hogy egy zenei ügynökséget hozzanak létre.
 
Attól kezdve két-három évente jött a zenekar – eleinte Ferencsik Jánossal, később, amikor Kobajasi Kenicsiró lett az együttes művészeti vezetője, akkor meg vele. Alkalmanként Lukács Ervin is elkísérte a zenekart. A ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején - hasonlóan a mostanihoz - a hangversenyek egyik részét Kobajasi, a másikat pedig Kocsis Zoltán vezényelte. A mostani turnén ugyan nincs ilyen koncert, de korábban előfordult, hogy Kobajasi vezényelt és Kocsis zongorázott.
 

Klasszikus kedvencek 2018.
Próba a Muszasino koncertteremben, Kocsis Zoltán zongorázik és vezényel

 
PRAE.HU: A mostani turnéra hogy jött a felkérés?
 
Valójában mi sosem szakítottuk meg a kapcsolatot a Japan Arts-cal. Azonban az nem titok, hogy Japán gazdasága is nehézségekkel küszködik egy jó ideje. Régebbi muzsikusaink emlékeznek rá, hogy a ’70-es és a ’80-as években tejben-vajban fürösztötték őket, aminek a finanszírozását a szponzorok akkoriban könnyedén ki tudták fizetni. Magam is húsz éve járok Japánba, és látom, hogy a korábbi Japánhoz képest sokat változott a helyzet.
 
Persze nekünk is sok elfoglaltságunk volt, így ezért sem sikerült sokáig tető alá hozni ezt a turnét. De ezalatt sokat tárgyaltunk és dolgoztunk, többször találkoztunk a Japan Arts vezetőivel. Laikusok számára talán nehéz elképzelni, hogy mit lehet ilyen sokat dolgozni egy ilyen turnén, de ha az ember századmagával, több tonnányi hangszerrel indul útnak, az sok szervezést igényel. Figyelni kell arra, hogy a hangszereket megfelelő módon szállítsák, a bőgőket, csellókat ne fektessék, és még sorolhatnánk...
 
PRAE.HU: Emlékszünk, a Fesztiválzenekarnak meggyűlt a baja nemrégiben a vonók elefántcsont részeivel az amerikai határon. Remélem, Önökkel nem történt hasonló.
 
Nem, viszont akadtak más problémák. Például az indulás előtt az egyik első hegedűsünk megbetegedett, és nem is tudott eljönni. Ez az utunk a szó legszebb értelmében vett vándorcirkusz. Tegnap Tokióból utaztunk Nagojába, ott este koncert, ma délben vissza Tokióba, este itt, újabb koncert. Holnap pedig megyünk tovább Kiotóba. Ennek ellenére a zenekaron nem lehet érezni ezt a fáradságot az esti koncerteken.
 
PRAE.HU: Hogy történt a műsor összeállítása?
 
Ez mindig a turnék egyik legkényesebb része. Hiszen nekünk is van elképzelésünk, amit szeretnénk megmutatni a vélt közönségnek, a helyi szervezők és promóterek pedig ismerik a piacot, tudják, hogy mire megy be a közönség. Márpedig Japán egy konvencionális piac. Szerencsére ebben is nagy volt az egyetértés, ők Csajkovszkij Patetikus szimfóniáját és Hegedűversenyét javasolták, amit mi szó nélkül elfogadtuk. Azután, amikor mi egy Schubert-szimfóniát és Mozart A varázsfuvola nyitányát javasoltuk, akkor arra ők bólintottak rá.
 
Mindig odafigyelünk arra, hogy magyar szerző művét is játsszuk. Lisztet könnyű elfogadtatni – a jelenlegi turnén az Esz-dúr zongoraversenyt adjuk elő. Korábban játszottuk Bartók Concertóját, illetve a Kékszakállú herceg várát japán énekesnővel és Palerdi Andrással. Azon az előadáson botcsinálta regősként én mondtam a Prológust, mert emiatt nem akartunk még egy színészt kihozni. Most is ajánlottunk Bartókot, de ezúttal nem sikerült belevenni a programba. Szóval muszáj kompromisszumokat kötni.
 
Ugyanez a helyzet a szólistákkal. A zongoristát, Kaneko Mijudzsit félig-meddig mi hoztuk, a hegedűst pedig a Japan Arts biztosította. Mijudzsi egyébként negyed vérig magyar, a családjában fellehető a Bartók Vonósnégyes csellistája. Tanult Magyarországon is és Japánban is, szóval a vérében van a magyar zene.
 
PRAE.HU: Egyelőre még a turnéjuk elején tartanak: a nyolc koncertből eddig három koncert ment le, és pár perc múlva kezdődik a negyedik. Milyen volt az eddigi hangversenyek fogadtatása?
 
Sok minden miatt járunk szívesen Japánba, és az egyik a közönség. Itt ugyanis nagyon szofisztikált, művelt közönség fogad bennünket mindig, akik jól ismerik a klasszikus műveket. Másrészt a japán közönség szereti és elvárja a magas színvonalú előadásokat, úgyhogy egy ilyen környezetben nagy sikerű teltházas koncertet adni nagy dolog.
 
Nem utolsó sorban hatalmas élmény az itteni koncerttermekben játszani. A Suntrory Hall, ahol most vagyunk, a világ egyik legrangosabb terme, de elámultunk tegnap a nagojai koncertterem csodálatos akusztikáján is, ahol most jártunk először.
 
Ráadások nélkül soha nem ússzuk meg, és igyekszünk ilyenkor Brahms valamelyik magyar táncát vagy Berlioz Rákóczi-indulóját játszani, tehát olyanokat, amelyek emlékeztetik a közönséget arra, hogy kinek a koncertjét hallották.
 

Próba a Suntory Hallban

 
PRAE.HU: Vannak további tervek újabb japán turnéra?
 
Mindenképpen szeretnénk visszajönni. Már tárgyalunk a folytatásról, ami remélhetőleg két vagy három év múlva lesz. Persze sok egyeztetésre van addig szükség.
 
PRAE.HU: Munkán kívül hogy érzik magukat Japánban?
 
Akik már jártak itt, azok örömmel jöttek vissza, mert bennünket mindig elkápráztat, ez a működőképes ország. Ezenkívül nagyon szeretjük a japán ételeket, nagyon finomak a japán sörök, hibátlan a közlekedés szervezettsége – ez mintaként szolgálhatna a magyar közlekedés megszervezőinek is. Aki most jár itt először, az elámul magától az országtól, mint ahogy mindannyian elámultunk, amikor először voltunk Japánban.
 

A muzsikusok izgatottan várják Tokióban a Nozomi 224-et, a 250-nel száguldó gyorsvonatot, hogy az Kiotóba röpítse őket

 
A Nemzeti Filharmonikusok koncertjei Japánban:
 
2014. június 23.
Suntory Hall, Tokió
Liszt-Kocsis: Goethe Festmarsch
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny
Brahms: I. szimfónia c-moll, op. 68

Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Kaneko Mijudzsi (zongora)
 
2014. június 24.
Muszasino Bunka Kaikan, Tokió
Mozart: A varázsfuvola – nyitány
Schubert: IX. C-dúr szimfónia
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny

Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Kocsis Zoltán (zongora)
 
2014. június 25.
Aicsi Arts Center, Nagoja
Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op.35
Csajkovszkij: VI. (h-moll, Patetikus) szimfónia, op. 74

Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Szendzsú Mariko (hegedű)
 
2014. június 26.
Suntory Hall, Tokió
Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op.35
Csajkovszkij: VI. (h-moll, Patetikus) szimfónia, op. 74

Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
Közreműködik: Szendzsú Mariko (hegedű)
 
2014. június 27.
Nara Prefectural Cultural Hall, Nara
Liszt-Kocsis: Goethe Festmarsch
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny
Brahms: I. szimfónia c-moll, op. 68

Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Kaneko Mijudzsi (zongora)
 
2014. június 30.
Festival Hall, Oszaka
Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op.35
Csajkovszkij: VI. (h-moll, Patetikus) szimfónia, op. 74

Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
Közreműködik: Szendzsú Mariko (hegedű)
 
2014. július 1.
Sóva Women’s University / Hitomi Memorial Hall, Tokió
Liszt-Kocsis: Goethe Festmarsch
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny
Brahms: I. szimfónia c-moll, op. 68

Vezényel: Kocsis Zoltán
Közreműködik: Kaneko Mijudzsi (zongora)
 
2014. július 3.
Ivaki Taira Simin Kaikan, Ivaki
Glinka: Ruszlán és Ludmilla - nyitány
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op.35
Csajkovszkij: VI. (h-moll, Patetikus) szimfónia, op. 74

Vezényel: Kobajasi Kenicsiró
Közreműködik: Szendzsú Mariko (hegedű)

A képeket Kovács Géza bocsájtotta rendelkezésünkre.

nyomtat

További írások a rovatból

A zenészgörcs, avagy fokális disztónia kezelése
Sziget Fesztivál, 2018., augusztus 8-9.
Donizetti: Rita - A hagyományteremtő vacsoraopera

Más művészeti ágakról

irodalom

Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista? Mai szövegvalóságom - hiteles vagy realista?
A kortárs próza újabb fejleményei konferencia 2. napja
Borbás Dávid: A buszsofőr, Jamrik Levente: Az elíziumi kém
Gyerekirodalmi konferencia 2018. november 24.
Láng Orsolya és Celler Kiss Tamás Késelése


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés