bezár
 

220VOLT

2014. 10. 26.
1965 – VILÁGJÁTÉK
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
„Az égből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem lelem.” Igen, ez a kis vagány az, akiben maradéktalan, zavartalan kedvemet lelem. Ez még a történet eleje, az örömszeretet ideje, ami átlátszó, sűrű, tiszta, mint a csurgatott méz, és nincs helye benne semmiféle nehéz elvárásnak.

...csak van, szeret és mosolyog

Ott tölthetem a hétből hat napomat, az iskola akkor sem az én terepem. A drámai események, igaz, ott zajlanak, ott kerget a félsz, ott dől el, értésekben és félreértésekben, a sorsom, ott van tétje minden tetszésnek és nemtetszésnek. De nem a társadalmi jelenlét, nem a közösség, nem a világ az, amiben élek. Abban csak lakom.

Élni leginkább tevékenységekben tudok. Mindig rajzolok, mindenre, ez az egyik életformám. A másik az olvasás. De az valahogy nincs is tőlem külön, a vérem, beleolvad mindenbe, amit teszek: ott van velem evés alatt, fürdés közben, iskolában, óraközti szünetekben, járművön, utcán, sorállásban, bárhol, bármikor – a család többi tagja lassan elfogadja, hogy egy könyv címlapjának beszél, ha hozzám szól. Harmadik lételemem az álmodozás. Van az a balzsamos, félig se éber belesüppedés az érzékelés semmijébe, ami mindenhol minden unalomtól megment, ha se olvasni, se rajzolni nincs mód. De van az a nagyon is munkás képzelődés, amikor teremteni kell. Utazunk, a vonatablakon árnyak, vajon mivé dagasszam őket. Odakinn pálcikák sorjáznak, az útszéli fák, összetapasztom őket hullámzó-vibráló kerítéssé. Sétálunk, nézem a vizet, már úszik is rajta a zsebi babáim kormányozta hajóhad. Nézem a fa odvát, lakni lehet benne. Odateszem az egyik babát, épp a neki illő méret. Megvalósítható – a belső valóság idekint is megjelenhet: ezen a kis résen tör be hozzám, hogy egy hangos negyedikkel gazdagítsa a háromféle néma kéjjel töltött békés magányomat: a Nagy Játék.

Amint este hazaérek, délelőttös héten a heroikusan tűrt napköziből, a délutánoson a tanításból, akármilyen fáradt vagyok, elszántan nekiesem játszani, még arra a két rövid maradék órára is, ami a fürdésig hétköznap juthat. Mivel most már vasárnap este sem vagyok hajlandó elpakolni, szobánkban kiesen elterülve széles utcáival, jellegzetes lábasházaival vár Almás, a falum, az én világom, ahol ezer alakban élek, a babákon, állatfigurákon, mindenféle apró lényeken keresztül kiadva minden ember- és életismeretemet, amit csak begyűjt és fel akar dolgozni kilenc zsenge évem.

Almás lakossága szinte teljes egészében belém fér – ami tőlem nem telik, hozzák a testvéreim. Andrea csak és kizárólag a szőke és kényes Brigitta babának hajlandó kölcsönadni a lelkét. Brigitta háza csodálatosan tiszta és rendes, ő maga kedves vendéglátó, el lehet hozzá menni teázni. Ilyenkor ő frissen mosott függönyt tesz fel, csipketerítőt rak, majd átöltözik, megfésülködik, és előkerülnek a csöpp porcelánok. Aztán becsöngetnek a vendégek, és ezzel egy időben elkezdődik a folyamatos halk, de mégis csak haragos morgolódás mindenért, ami ezt a makulátlan rendet megbontaná: Ne gyere be sáros lábbal, ne tedd a csipkére a csészét, jaj, vigyázz, nehogy felborítsd a vázát! A látogatók távoztával mindent szépen a helyére rak, letörölget, elmosogat, ennek előtte is, utána is ruhát vált, fésülködik, és helyreáll a háza békéje.

Brigitta

Brigitta

Jocóka 13 egyforma medvét működtet, a Milkákat. Ezek a klasszikus bundás nagymacik zsebbe való kicsi változatai, sárga és fehér színben, plusz egyetlenegy barna, a főnök. Komoly férfipofák, karjuk és lábuk is ugyanúgy mozog, mint a nagymackóké. Alapvető szükség van rájuk a faluban: ők a szerelők, a tűzoltók, a mentők, a rendőrök, és általában minden, ami szirénázik. Ők kerülnek a legtöbbször bajba: szerelés közben lepottyannak a villanyoszlopról, életmentés közben rájuk dől a másik fa, tűzoltás közben megégnek, és máris jöhet a szirénázó mentő. Rettenetesen hangosak, mind ők, mind a munkák, amiket végeznek. Mindig csapatban járnak, és mindig teherautóval, hol létrással, hol darussal.

Olyannyira összetartó banda, hogy nincs is külön nevük – csak Milka Egy, Milka Kettő, Milka Három… és így tovább, Milka 13-ig. Segédeik is vannak, két egészen egyforma gumifigura, a pitiző pózban, mindig lelkes tekintettel ugrándozó Csokikutyák, Bodri és Buksi, mi más is lenne a nevük, mint nagyapáék és keresztanyáék kutyájának. 

Csokikutya

Csokikutya

Ez a zajos bagázs a legkedvesebb, legbarátságosabb társaság a faluban, szolgálaton kívül nagy nevettetők. De szolgálaton kívül is bármikor hívhatók, ha baj van. Abból szokott csak galiba támadni, ha Brigitta baba házában akad dolguk. Vagy ha az iskolában végeznek valami javítást, és az értetlen Elemér Nyúl, a tanár úr csöndre inti őket. Vagy ha az ügyvéd nagyképűsködik velük. Almás társadalma tehát meglehetősen rétegezett. Még sakkfigurák is laknak itt, a tizenhat gyalog – formás, kerekfejű, körgalléros vajszínű és ébenfekete fabábuk – az úttörőcsapat. Na, ők járnak az almási iskolába.

Almásnak újságja is van, az Almás Újság, körülbelül 6x8 cm-es papírlapok félbehajtva, körömmel alaposan meghúzva a gerincén, majd tűvel-cérnával, összeöltögetve. Az iciripiciri fekete betűkkel teleírt oldalakon fejléc, függőleges vonalakkal gondosan elválasztott kolumnák, kisebb és nagyobb rendű címek. Alapos munka, havonta elviszi egy teljes vasárnapomat. Természetesen képek is vannak benne, a rajzaim, azok is csak fekete tollal, hogy a sajtófotókra hajazzanak. És van felelős főszerkesztője is, a Gipszkutya, akit egy kónyi búcsúban nyert, a megfelelő számozott fahalat kipecázva, valamelyik unokabátyám, én meg elkunyiztam tőle.

Frédi

Alfréd, azaz Frédi

A tiszteletet sugalló, elegáns Alfréd nevet kapja, így vezetem be Almás társadalmába, ahol aztán mindenki csak Frédinek nevezi. Már termetével is meggyőző jelenség: kicsit nagyobb minden bábumnál – ő maga a stabilitás. Nem oly élesen okos, de nagyon megbízható. Soha nem torzítana a híreken. Ő a falu mérvadója. Fehér teste ütött-kopott, karcolások, súrolt sebek, az orrából és a füléből is hiányzik egy-egy kis darab, az a kevés színezése már rég oda. De a szemek feketéje megmaradt, és ez a nagy bús karikás szempár minden almási gyarlóságon átlát.

Milka 1, Milka 2

Milka 1, Milka 2

Hanem Alfréd csak a tőkesúly, nem főalak. Kutyából Dzsiloló a sztár, az ügyvédem. A sípja vesztett gumifigurát egy orvosságos üveg fekete dugójából kinevezett cilinderrel és valami ragadós plasztikból kivágott csokornyakkendővel látom el, és fogalmam sincs róla, hogy Droopy, a mesterdetektív amerikai képregényhős volt a modellje. Ahogy arról se, hogy mikrokozmoszom rangos és furfangos jogásza egy Párizsban elkurvult néger lány nevét viseli. Bár a nevébe két dal is belejátszik, és az egyik épp amerikai: „ám dzsászta dzsigoló”, éneklem, ahányszor a rádió adja, nagyon tetszik nekem, illik erre a lebiggyedő ajkú, hosszú állú, hosszú fülű nagyképű alakra. Hanem valamelyik este egy másik, nagyon vicces dalt hallok a tévében – mert nekünk már ’62 óta van tévénk, egy sötétszürke Kékes. Az idétlen slágerben egész vegyeskar, férfiak és nők sora csilingeli ezt a nevet egymásnak, ahogy lefelé sétálnak a csillogó-villogó hosszú lépcsőn, folyvást kacsintgatva és a kezüket is vidáman forgatva hozzá: Dzsiloló, Dzsiloló, Dzsiloló! Semmit nem értek a szövegből, de a férfiak frakkot, csokornyakkendőt viselnek, és ez épp kifejezi az én ügyvédem karakterét. A nők szikrákat szóró fürdőruhában tipegnek, hogy lehet ez, egyáltalán nem illenek a komoly öltözetű férfioszlophoz. De a név megvan.

Mennyivel egyszerűbb az abszolút főszereplő lány elkeresztelése a hongkongi baba címkéjéről leszedett névvel: Teeny. Fél évig szemezünk egymással reggelente, aztán egyszerre bent állok a trafikban, csak én, anya sincs velem, így akartam, hogy ne legyen itt senki, mire végre jön a nagy pillanat, és megvehetem magamnak magamat – azaz Tinit.

Feltépem a dobozka műanyag ablakát, ami mögött Tini széttárt kézzel, kis terpeszben áll, és les ki rám impertinens mosollyal, amitől huncutul összehúzódik a szeme. Zöld szeme van, ez a lényeg, és szép hosszú pillákat festettek köréje. Szálegyenes, hosszú vörös haja a talpáig ér – meg kell kurtítanom, mert egyszerűen lehetetlen tőle mozgatni a babát, mindenhova odabök, merev, mint a söprű.

Tini a nyakig érő hajjal csak még csinosabb, még vagányabb. Azonnal lehántom róla az idétlen formaruhát is – úgy nézett ki rám a dobozából, mint akit az iskolai jelmezversenyre sztyúárdessznek öltöztetett az anyukája. Legelőször is a hülye sapkát vágom le róla. Sokféle ruhát csinálok majd neki, nálunk rengeteg szépen cakkozott téglalap alakú rongyocska van otthon, textilminták, más és más színekben, virágos, pöttyös, törökös, csíkos, sima – amilyet csak akarok. Anya a Csöpiből hozza őket, a Gyermekruha-készítő Kátéeszből, ahol pénzügyesként dolgozik. Anya nemcsak a pénzhez ügyes: csodálatos ruhákat varr nekem és Andreának, amiket ő maga tervez. Én ugyan egyáltalán nem tudok varrni, kétbalkezem még arra se használható, hogy a gyönyörű öreg Singer varrógépben orsót cseréljek. De a babaruha igazán nem nagy művészet: két lukat vágni a rongyon a karoknak, és kész, csak egy kis zsinór kell még övnek.

Almás községben minden jövevényt nagy ünnepséggel fogadnak, amin bemutatkozhat, és a régebbi lakosok is őneki. Tini megérkezését egy egész hétvégén át ünnepeljük. Minden eddigi játék csak előkészület volt az ő eljövetelére. Tini nem Almás imádott sztárja: ő maga a falu. Az értelme, a szelleme, az oka. Színre lépése a valódi teremtés kezdete, vele indul be az élet, a feltartóztathatatlan alakulások, történések. Mindhárman belebódulunk, függők leszünk: lessük a szombat délutánt, amikor végre hátat fordíthatunk a kötelességeknek és belemerülhetünk almási életünkbe.

Gyámolatlan almásiak, a jövőbe érkezve (bal szélen: Dzsiloló)

Almásiak, a jövőbe kivetve, gyámolatlanul (bal szélen: Dzsiloló)

Gombamód szaporodnak a házak, az almásiak fákat, bokrokat ültetnek, patakmedret szélesítenek, születnek kezem alatt a világ dolgai, természeti egységek, berendezési tárgyak, filcből mező, kavicsból domb, növénylétrából lépcső, tyúkhúrból vázacsokor, pezsgős dugóból selyemernyős lámpa, sztaniolból ezüst telefonkészülék, kagylója, teste, megpödrődő fonalból még zsinórja is van. A kisközért, amiben a kövér Etelka baba dolgozik, szó szerint a megvalósult álom: a születésnapom előtti éjszakán megjelenik álmomban, aztán másnap meg is kapom, pontosan ugyanazt, amit megálmodtam: merőlegesen rögzített két furnérlapra felszerelve pult, polc, pénztárgép, a fűszerfiókokban lapátkák, a zsákocskákon feliratok, a mérlegen serpenyők, még kávégép is van... Csoda. De a házakat én készítem, egyik ajtót-ablakot vágom a másik után a papírdoboz épületelemeken. A Milkák szállítják a nagyobb építőkockákat, amikre ők emelik rá daruskocsijukkal a kész szobákat. Alfréd kutya az úttörőcsapatot Tini felügyelete alatt társadalmi munkára vezényli az itt-ott adódó kisebb feladatok elvégzésére. Brigitta baba nyugágya mellé felszerelik a fagyinkhoz kapott pálcikás rizspapír napernyőt, aminek örömére Brigitta sütivel és kakaóval kínálja őket a teraszon. Ketten összevesznek a süteményen, Brigitta pedig mindenkivel, a morzsák miatt. De Alfréd bölcs beavatkozással hamar elsimítja a dolgot. Tini sosem avatkozik be – ő csak van, szeret, mosolyog.

Tini kinéz a múlt ablakán

Tini kinéz a múlt ablakán

A hozzánk látogató barátok is megfertőződnek. Édes élet ez a liliputi, amiben a baj is mindig pici, megoldható, így csupa sikerélmény, nagyon ízlik mindegyikünknek, nem bírjuk abbahagyni az élvezetét. Almás község elfoglalja a szobánk közepét, aztán lassan a széleit is: a Jocóka ágya alatt egy nap barlangrendszert fedeznek fel a Milkák, ahová veszélyes kirándulni, tehát azonnal elkezdődik a szirénázással végződő balesetek sora. A falu központjától jó messze eső külterületen, Andrea könyvespolcán rendeződik be Almás első sokemeletes házgyári háza, ahová az úttörőcsapat tagjai költöznek be szüleikkel, akik a sakk-készlet magasabb bábuiból tevődnek ki. A beköltözésért Brigitta felelős, őket aztán kedvére kommandíroztathatja a rakodásban. Nem sokkal később beveszi magát az a titokzatos vadállat az ablaksarokban álló nagy szobanövények dzsungelébe, és hetekig rémületben tartja a népeket, míg a bátor Milkák ki nem derítik, hogy egy ártatlan zsiráf az, csak az árnyéka nagy. Dzsiloló jegyzőkönyvbe veszi, hogy Roland zsiráf a magasított házért, amit az almásiakkal kalákában építhet magának az erdőn, köteles a fák lombkoronáját rendben tartani. Egy vasárnap este kikönyörgöm, hogy ne kelljen elrakodni a falut. Ezzel beköszönt Almás aranykora.

Életemben először szinte csalódottan veszem tudomásul, hogy máris itt a vakáció, és apa széles mosollyal közli, hogy holnap indulhatunk Kónyba. Ráadásul idén a nyár is hoz valami feladatot. Második éve járunk Andreával a Krisztina templomba hittanra – lehetőleg a hátsó úton, hogy az osztálytársainkkal, tanárainkkal ne találkozzunk –, és amit a fehérkesztyűs budaiak közt megtanultunk, abból most az izgága, zavarukban heccelődő kónyi kölyökcsapattal együtt kell vizsgáznunk. Igaz, nekünk, pestieknek se füzérünk, se fátylas koszorúnk, csak valami egyszerű fehér ruhát viselünk, és nem készül rólunk a szokásos összetett kezű, égrenézős elsőáldozó-fénykép sem, mint a helyi gyerekekről.

Kónyi elsőáldozók

Kónyi elsőáldozók

Tini itt is velem van, nem kérdés. Olyan szeretetet érzek iránta, ami nem hagy tőle eltávolodni egyetlen percre sem. Kikandikál a zsebemből, rám nevet, tudja, hogy rólunk kettőnkről van szó, amikor a plébános basszusa ledörög, mintha tényleg a felhő nyílt volna meg: „Az égből szózat hallatszott: Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem lelem.” Igen, ez a kis vagány az, akiben maradéktalan, zavartalan kedvemet lelem. Ez még a történet eleje, az örömszeretet ideje, ami átlátszó, sűrű, tiszta, mint a csurgatott méz, és nincs helye benne semmiféle nehéz elvárásnak.

_____________________________________________________________________________________

ITEM MCMLXV
 
belső világok hogy szeretlek máig!
szemhéjnyi minden agynyi végtelen
hogy akármiből teremthetek bármit
mert azzá nő amivé képzelem
hogy amit nézek mindennek személye
lesz élete amit dúsan megél
s hogy vele éljem tennem sem kell érte:
ez mind a koponyámba belefér
s míg dúl az élet lenn sötétebb vizeken
szantálfa csónakom fölötte ring velem

 

 

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Falcsik Mari --


További írások a rovatból

220VOLT

Menekülő mesemondók Menekülő mesemondók
(életrajzi töredékek)
220VOLT

Danubia, egy Danubia, egy
(életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
art&design

Arcátlan Arcátlan
Klímariadó! - 19. ARC Közérzeti Kiállítás
Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés