bezár
 

film

2014. 10. 03.
Kicsorbult ösztönök
David Fincher: Holtodiglan
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
David Fincher Holtodiglan című új munkája előző mozija, A tetovált lány spirituális folytatásának is beillik. Ismét bestseller krimiregény adaptációja, ami az erős irodalmi alapanyagnak köszönhetően különösebb rendezői erőfeszítés nélkül is köröket ver egy átlagos hollywoodi blockbusterre. Mivel a direktor külön kérte, a kritika spoilermentes.

Nick Dunne (Ben Affleck) az ötéves házassági évfordulóján arra ér haza, hogy lakását feldúlták, feleségét, Amyt pedig feltehetően elrabolták, vagy rosszabb. Mint az eltűnés ügyében nyomozó detektív kideríti, Dunne az utóbbi években a gazdasági válságnak következtében elveszítette munkáját, csodaszép feleségével álomszerűen indult kapcsolata elmérgesedett, egyetlen bevételi forrásuk a közönségkedvenc sztárnak számító újságírónőtől származott. Ilyen szituációban alapállásból minden nyomozó a férjet venné elő, de Nick helyzetét nem javítja az sem, hogy az összes nyom az ő bűnösségére mutat.

1

Noha ez akár egy misztikus horror kiindulópontja is lehetne, ami ezután következik, az egy elképesztően csavaros, feszült krimi-thriller, aminek láttán nem csodálkozunk, ha arról hallunk, hogy Fincher külön kérte a spoilerek kerülését. Nem kért könnyűt, mivel a filmben már úgy háromnegyed óra után megérkezik az első nyaktörő fordulat, mellyel a rendező Hitchcock Psychóját is megpróbálja lekörözni. A cselekmény ilyen csavarodására ugyan a legtapasztaltabb nézők számíthattak, de arra egészen biztosan nem, hogy derült égből villámcsapásként fog megtörténni, és ez még csak a kezdet. Kevés film adja így fel a leckét a kritikusnak, hisz az alapszituáció leírásán túl nem mélyedhetünk bele a cselekmény részletes elemzésébe anélkül, hogy lelőjünk néhányat a poénok közül.

9

Viszont már az alapszituáció is megér egy misét. Az eredeti titulus ambivalens: Gone Girl, azaz “távozott lány”, ami egyaránt utalhat arra, hogy a hősnőt megölték, hogy elhurcolták, és arra is, hogy magától ment el. Legalább ilyen kétértelmű a nyitójelenet (flash back vagy forward?), na meg a visszatekintésekkel teli, nézőpontokat váltogató cselekményszövés. A nyomozás procedúrája és médiavisszhangja mellett Nick és Amy kapcsolatát kísérjük figyelemmel elejétől a végéig: előbbi egyszerű parasztgyerek, utóbbi elkényeztetett New York-i hercegnő, akiből szülei már gyerekként sztárt csináltak (a Mi történt Baby Jane-nel? juthat eszünkbe). Házasságuk ábrázolása – főleg az író, Gillian Flynn érdeme – nem is bűnthrillerbe, hanem inkább Bergman-filmbe illő (és néha még posztmodern és eklektikus módon humoros is). Affleck és Pike egyaránt szándékosan ambivalensen játssza szerepét, előbbi tökéletes átlagamerikai, utóbbi pazar femme fatale.

8

A folytatás már inkább a Kicsorbult tőrre (melynek főhősét ugyancsak feleséggyilkossággal vádolták), de főleg az Elemi ösztönre hajaz. Utóbbiban szintén az volt a nagy kérdés, hogy a szerelmespár egyik tagja pszichopata, manipulatív gyilkos-e, vagy balszerencsés, de ártatlan áldozat (whodunit helyett őtette?). Az Elemi ösztön hősnője regényíró volt, e film protagonistái azonban mindketten tollnokok: így aztán duplán megbízhatatlan narrátorok, hisz tudják, hogyan alakíthatják a valóságot saját kényük-kedvük szerint (A vihar kapujában öröksége). A főhősök foglalkozása némi posztmodern önreflexióra, iróniára is lehetőséget ad Fincher számára: a hősnő például eltűnése előtt “kincskeresős” játékot készített elő férje számára, nyomokat helyezett el, mintegy valóra váltva egy krimit. Eme önirónia persze nem egészen Verhoeven és Eszterhas filmjéből származik, sokkal inkább Hitchcocktól (a Gyilkosság telefonhívásra egyik hőse krimiíró) és Bavától (A lány, aki túl sokat tudott nélkül Sikoly se lenne). E film mintha egy feminista Elemi ösztön-rajongó fejéből pattant volna ki, de a helyzetet bonyolítja és ellentmondásosságát példázza, hogy a regény szerzője nő, akinek műveit viszont vádolták nőgyűlölettel. Ráadásul míg az Elemi ösztön absztrahált, archetipikus horrormese volt jóról és rosszról egy ördögi női antagonistával (egy Fekete Özveggyel, egy boszorkánnyal, A negyedik férfi után szabadon), e film inkább realista darab, a Verhoeven-klasszikus földhözragadt verziója.

3

A cselekményszövés mesterien manipulatív, a bő számú fordulatot nehéz előre látni, kizárólag a legedzettebb krimi- és forgatókönyvírás-szakik járhatnak egy lépéssel az alkotók előtt, és ők is csak a legvégére ismerhetik ki stratégiájukat (Flynn és Fincher csak nem bírják megállni, hogy ne essenek át a ló túlsó oldalára, így mindig olyasmi történik, amire a legkevésbé számítunk, minden fordulat a lehető legdemoralizálóbb). Felmerül viszont a kérdés, jó-e az a film, amit ilyen könnyű szabotálni a poénok lelövésével? Vannak kétségeim. A legnagyobb rendezők műveiről semmi lényegeset nem mond el a filmjeik szinopszisa. Azért nem emlegetjük a filmtörténet nagy klasszikusai közt az Agatha Christie-adaptációk nagyját, mert egynél többször nem érdemes megnézni őket. Ha tudod, ki a gyilkos (mert már szerencséltetted korábban, vagy valaki óvatlanul lelőtte a poént), onnantól kezdve az adott történet semmi érdekeset nem nyújt. Ráadásul a Christie-filmadaptációk még annyit sem adnak, mint az eredeti regények, hisz az analitikus “whodunit” krimi helye a prózában van, ott őshonos, míg mozi esetében komoly agytornát igényel fejben tartani a tucatnyi gyanúsított karakterének identitását és motivációit (miközben egy regényben bármikor visszalapozhatunk). Fincher eme filmjét a poénok lelövésével ugyanolyan könnyű megölni, mint a hasonló sebekből vérző Mellékhatásokat, míg ugyanez nem mondható el a rendező nagy kult klasszikusáról, a szintén sikerregényen alapuló Harcosok klubjáról, aminek hatásából a nyaktörő, "hatodik érzékes" fordulat ismerete sem vesz el az újranézések alkalmával, köszönhetően a stilisztikai truvájoknak (na meg annak, hogy nem Miss Marple-sztori).

5

Ilyen bravúrból nincs sok a Holtodiglanban. Ha nem számítunk egy Elemi ösztön-idézően véres szcénát, elmondhatjuk, hogy ebben a munkában semmi filmszerű nincs, annál regényesebb, nyomdaszagúbb viszont (a két és fél órás moziban összesen kb. 10 percen keresztül csak annyit látunk, hogy a hősnő írja a naplóját, aminek tartalmát hangalámondásos narráció summázza). Bármennyit is javított Fincher Flynn történetén, nem tudta nagybetűs moziélménnyé tenni azt, így csak egy mozgó regényt, filmnovellát készített. Legközelebb, ha már mindenképpen regény-adaptációkat akar rendezni, válasszon inkább valamit újfent Chuck Palahniuktól.


Holtodiglan (Gone Girl)
Színes, magyarul beszélő, amerikai thriller, 145 perc, 2014

Rendező: David Fincher
Író: Gillian Flynn
Forgatókönyvíró: Gillian Flynn
Zeneszerző: Trent Reznor, Atticus Ross
Operatőr: Jeff Cronenweth
Producer: Leslie Dixon, Bruna Papandrea, Reese Witherspoon
Vágó: Kirk Baxter
Szereplők: Ben Affleck (Nick Dunne), Rosamund Pike (Amy Dunne), Neil Patrick Harris (Desi Collings)

Bemutató dátuma: 2014. október 2.

Forgalmazó: InterCom
16 éven aluliaknak nem ajánlott

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

film

Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál Volt egyszer egy cannes-i filmfesztivál
Xavier Dolanért megérte egészen Cannes-ig utazni
Harmony Korine: Túltolva
Művészet, média, marketing konferencia a Pesti Vigadóban
Tudósítás a 7. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválról

Más művészeti ágakról

színház

Horror Otthon Horror Otthon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet szakos hallgatóinak előadása
zene

Az iguána sikolya Az iguána sikolya
Iggy Pop on/off
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

A sok buktató ellenére is A sok buktató ellenére is
Interjú Zurbó Dorottya dokumentumfilm-rendezővel az univerzális történetek megkereséséről, a nézőkhöz vezető útról és a kitartás szerepéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés