bezár
 

színház

2014. 10. 18.
Hoppapír
Hoppá hoppá a Budapest Bábszínházban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Budapest Bábszínház ismét egy tökéletesen kidolgozott, csodálatos képi világgal felépített előadást mutatott be az ősszel. A cirmos és a vadkan története beágyazódik két ember téli, unaloműző játékába, közös játékukra pedig rácsukódik egy papírvilág, egy képeskönyv éles, rajzolt világa és a fedőlapok fehérsége. A színész és a színésznő, amellett, hogy a lehető legprofibban bánnak a bábbal (még a szeme is mozgatható a figuráknak) és olajozottan játsszák végig a Vadkan Dönci és Cirmos Liza történetét, mindvégig két mesélő felnőttként vannak jelen – és mi, a közönség, a tátott szájjal néző gyermekkori önmagunk vagyunk.   


A bábszínház és az előadások alapját jelentő mesekönyvek kapcsolata mindig érdekes kérdés lehet, hiszen nemcsak a szöveg „átültetéséről”, de a képi világ áthagyományozódásáról is beszélhetünk. Érdemes-e átemelni bármit is a könyv eredeti látványából? Mi a mesekönyv: a kép és a szöveg együttese, vagy csak a szöveg? Franz Zauleck, német szerző írta a könyvet, ami a Budapest Bábszínház Hoppá-hoppá! című előadásának alapjául szolgált.

Szkéné színház

Az előadás kezdete meg is idézi a könyvet: a színen minden hófehér (hó, igen, hó, mivel tél van történetünk kezdetén) papírból van a színen, a két színész egy hatalmas formátlan papírdobozra rajzol filctollal. Ebből a lapvilágból kerekedik ki a későbbi díszlet rajzolt mása, a piros kisbusz. Piros, ahogy az egész színvilág is piros és fehér, ahogy Zauleck könyvének uralkodó színei is pirosak és fehérek. A téli ürességben álló kisbusz középen szétnyitható, tetszés szerint hosszabbítható, és ezernyi külön kis doboz van benne, ezernyi rejtekhely. A kontrasztos, határozott színeken kívül mást nem őriz meg ebből a „könyvségből” a Hoffer Károly és Lénárd László látványterve által készített izgalmas, személyes, látványos, élő, egyedi díszlet. A papírvilág ugyanis hamar átalakul – a papírdoboz tényleg egy piros kisbuszt takar, ami az egyik főszereplő, Vadkan Dönci háza is egyben. A téli hidegben ide érkezik Cirmos Liza, hogy szállást kérve és végül egész télen (és aztán talán örökké) ottmaradva kezdetét vegye kettejük harca az együttélésért. 


Csipkelődő bábszínész-házaspárnak tűnnek a színészek, akik a tél unalmában játszanak. Alteregójuk, a rendetlen Vadkan és a rendes Cirmos egy általános férfi és női párharcot rajzol fel. Bosszantja őket az együttélés, mégsem tudnak egymás nélkül lenni. A „mit is keresünk mi, felnőtt színészek jelmezben a színpadon” kérdésének megválaszolásaként működő keretben a teljes első jelenetben csak a színészeket látjuk. Előrevetítik a történet magját: a vadkan-férfi és a cirmos-nő egy veszekedését, ami a nő távozásával zárul. Eztán talán visszaugorva, talán újrajátszva, talán előreugorva (bár érezhető dramaturgiai töréssel, de a gyerekközönség számára láthatatlanul) már a bábokkal folytatódik a történet. És mintha jóval a kezdő képként bemutatott veszekedés előtti időre ugranánk a második jelenetben: Vadkan Dönci egyedül él az erdőben, Cirmos Liza megérkezik.


Bár mondható, hogy nem teljesen illeszkedik a keret a közbülső részekhez, hogy megbiccen a történet folyamata, és ezt a képzelet sem tudja tökéletesen kibélelni – sőt hogy ugyanez vonatkozik a keret másik oldalára, a hirtelen mégis megmozduló kisbuszra – mégsem tekintenénk a keretet dramaturgiai hibának. Az előadásba való bevezetés felől ugyanis nagyon fontos a bevezető. Egyrészt az előadás humora a két szereplő jellemének összeegyeztethetetlenségére épít, és az e forrásból kiinduló, ismétlődő, variálódó összecsapásokra, vitákra. A két ember és a két állatka párhuzamai élesebben mutatják meg a barátkozás, az együttélés problémáját – így fontosabbnak, erősebbnek hat az is, ahogy később a szereplők jelleme, viselkedése egymáshoz kezd igazodni, és lassan elfogadják egymást létező vagy vélt hibáikkal együtt. És a keret másik oldala: az utolsó jelenet, melyben a szereplők elindulnak a busszal, bár mindaddig azt mondták, hogy a kisbusz nem működik. Mindez pedig értelmezhető a mesében való „továbbutazásként”, a várható kalandok felé való elindulásként.


A rendezés kiemeli a képi világ erősségét, könyvszerűségét ott, ahol a mesevilágot kell észlelnünk, és megerősíti a színpadszerűséget, mozgalmas és akciódús azokon a pontokon, ahol a mese történetét kell átélnünk. Bár az aprócseprő népeket a mozgalmasság, a dalok, a táncok, a nyelvi humor dobta fel igazán (és persze érezhetően nekik készült az előadás), lelkesedésben talán őket is felülmúltuk mi, felnőttek, köszönhetően a díszlet és a jelmez mellett a bábok látványos és profi kezelésének.


Franz Zauleck: Hoppá-hoppá!
Adaptáció: Paul R. Olbrich

Cirmos Liza: Kovács Judit / Pallai Mara
Vadkan Dönci: Kemény István / Hannus Zoltán

 

Dramaturg: Gimesi Dóra
Látvány: Hoffer Károly, Lénárt András


Rendező: Kuthy Ágnes
 

Bemutató: 2014. október 4.

Budapest Bábszínház

nyomtat

Szerzők

-- Hutvágner Éva --

író, kritikus, színháztörténész


További írások a rovatból

színház

Interjú Lipták Ildikó színházi nevelési szakemberrel
Beszélgetés Karsai Györggyel
színház

Égnehéz a Kelet-Nyugati Alkotóműhely előadásában
színház

A padlás című musical bemutatója a Veres 1 Színházban

Más művészeti ágakról

irodalom

Vlagyimir Georgijevics Szorokin és M. Nagy Miklós beszélgetése a PesText Fesztiválon
A bálna a velencei filmfesztiválon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés