bezár
 

220VOLT

2015. 07. 25.
1968 – A prágai csata
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
1968 – A prágai csata Fiatal férfiak és nők jönnek, szembe fújt hajtincsek, sokfogú mosolyok, nyitott kiskabátok, suhognak a lendületes léptektől, azok is mind az egyszerű Beatles-ütemre csattanva. Megrázom a fejem, még nagyon fura, hogy nem érzem a hosszú haj megszokott súlyát. Beleszimatolok az utcába: szokatlanul könnyű, szabad érzés röpköd a levegőben, nedves, olcsósamponszagú, de borzongatóan jóleső.      (a képekre kattintva megindul a zene)

1968 nyarának végén leengedett hajjal, farmernadrágban, rövid ujjú blúzban belépek a Böszörményi úti férfifodrászműhely ajtaján, ahol le fogják vágni a hajamat. A vakáció utolsó napjai ezek. Már mind itthon vagyunk, de még semmi komoly dolgunk, és a lebzselésre ráunó szüleink a nyáron elmaradt összes ügyeket el akarják intéztetni velünk, mielőtt visszazáródunk az iskolai rutinba. Nagy nap ez nekem: életemben másodszor leszek rövid hajú. Ezen a napon viselek utoljára hosszú hajat vagy harmincéves koromig. Az én derékig érő dús, sötétbarna hajam családi veszekedések állandó tárgya már egy ideje. Visítok, ha anyám fésüli, sziszegek, ha a kádban szétterülő hajsátor tövén megérzem a csípős sampon hidegét. És felháborodva tiltakozom, ha anya össze akarja fogni vagy befonni a hullámtömeget. Mert én úgy szeretem, kibontva, hadd tekeregjenek a mélybarnára pácolt fa meleg színét megcsillantó tincsek, hadd zuhogjon le kócosan az oroszlánsörény sima kölyökpofám körül, hadd lessenek lázasan a világra ebből a zilált keretből söprűszempillás zöld szemeim. 

Eddig anya valahogy tűrte, hogy kócolom magam a vasútsorba torkolló vad bicikli-sprintekkel – autók még sehol, ragyogóan lehet versenyezni, ki zúg le fék nélkül legelsőnek a lejtőn –, vagy a kézenállásokkal, amikor a lányok egyszerre csapják sarkaikat a falhoz, és lukasra behúzott hassal homorítanak, a fiúk meg ellenőrzik, melyikük formázza testéből a legvízszintesebb széket. Esténként nagyon igazságtalannak érzem, hogy kifésüléskor anyám még fennhangon szid is a kóc miatt, mintha nem lenne elég, hogy a fésülés apropóján alaposan megtép minden alkalommal.

Úszóhajjal (Balatonlelle, 1969)

Következő nyáron is úszóhajjal -- öcsém pingpongozni tanít (Balatonlelle, 1969)

Míg engem kopaszt, a hosszúarcú fodrász, minduntalan abbahagyva a hajvágást, brummogó magnóját tekergeti, a fejfájásig ismételtetve vele a Beatles-szalagot. Ő is csatlakozik a mesés négyeshez, ütemesen csattogva az ollójával, fejem fölött dünnyögve a maga fals fahangján, S’lavzjú jeeejeeejeee, még a lábával is dobog hozzá, az én hosszan tekergő mélybarna hajhullámaimon taposva, amik a Ringo püf-püf dobjainak ritmusára hullnak a sebhelyes zöld PVC-padlóra. Nézem a tükörben, ahogy a csácsogó olló a tarkótáji tincsekkel együtt lenyisszantja a mahagóni árnyalatot is. Aztán már az ajtóból visszanézve látom, ahogy a hullámzás utolsót lobban azon a csorba szemétlapáton, amire a fodrász a kis morzsaseprűvel mélyen lehajolva felszedi, fenekét közben az egyszerű ütemre mozgatva. Mire anya fizet, a magnó, Laaav-lavmidu, épp megint elölről kezdi a Beatles-repertoárt. 

Falcsik Mari Tablókép A beavatkozástól olyanná leszek, mint egy kisfiú: kerekre nyílt szemek, nedves-borzas tincsek, durcásan lebiggyesztett száj. Míg anya kiszámolja a borravalót a borbélynak, én kimegyek a fodrászat elé, és hátam a falnak vetve lesem a hirtelen jött hűvös szélben kitisztuló Böszörményi utat: a friss légáram port nyaldos a katonatiszti lakótelep lapos tetejű hatemeletesei közt meg a széles utcán, de a nap még vidáman szánkázik a magas villamossíneken. A kanyarban felzörren az 59-es, csengője hosszan csörög, mint egy ébresztőóra, az egyszerű Beatles-ütemet visszhangozva. Fiatal férfiak és nők jönnek, szembe fújt hajtincsek, sokfogú mosolyok, nyitott kiskabátok, suhognak a lendületes léptektől, azok is mind az egyszerű Beatles-ütemre csattanva. Megrázom a fejem, még nagyon fura, hogy nem érzem a hosszú haj megszokott súlyát. Beleszimatolok az utcába: szokatlanul könnyű, szabad érzés röpköd a levegőben, nedves, olcsósamponszagú, de borzongatóan jóleső. Kilép végre anyám is mellém, vigasztalna, hogy így majd mennyivel egyszerűbb lesz úszás után hajat szárítani. Még bemegyünk a Csöpibe – mondja. Bevesszük az irányt a Joliot Curie térnél a 4-es busz Ugocsa utcai megállója felé. Rázok még egyet a fejemen, hogy újra érezzem a könnyűség örömét, majd szűk nadrágom zsebébe tuszkolva a kezem, kis ugrással anyáméhoz igazítom a léptemet, és fütyülni kezdem a She loves you-t. 

59-es villamos (Buda, 1968)

Az 59-es a Böszörményi úton (Buda, 1968)

Késő délutánig maradunk anya munkahelyén, a Majakovszkij utca 36-ban, a Csöpi Gyermekruha-készítő Kisipari Szövetkezet utcára nyíló boltíves kirakatai mögé elhelyezett irodájában. Egy kátéesz, az mégis már majdnem magánszektor – hányszor hallom ezt dicsérőleg apától, ha nem is értem. Annyit azért sejtek, hogy olyan jelenségekkel, mint itt, tán az egész városban se találkozhatnék másutt. Az öreg Schönfeld főkönyvelő úr, az egyetlen férfi a környezetemben, aki nem elvtárs, vagy Dér Klári néni, anya kolleginája – ez a szó bennem azóta is egybecseng a balerinával. Klári néni végtelen karcsú, magas, szőke, a haja göndörre dauerolva, a fülbevalója és a gyűrűje csillog, a ruhája selyem, a szája két vékonyan rajzolt vörös vonal, köztük az elmaradhatatlan cigaretta, aminek finom teaillata van – egyáltalán, finomságban talán csak szomszédunk, Dina néni hasonlítható őhozzá. Kedvesen invitál kis íróasztalához, ahol minden masinával játszhatok: az írógéppel és a géppuskahangra végtelen papírslejfnit eregető számológéppel is.

Majakovszkij utca, 1968

Majakovszkij utcai boltívek

Kinézek a boltíven: szemben a szinte puszta szürke-barna játszótér azzal a pár árva vasráccsal – most egyáltalán nem vonz, méltatlannak érzem, kisgyerekesnek új önmagamhoz. Arrébb a Debrecen étterem, az már sokkal inkább hat rám. Arra gondolok, az elszenvedett traumáért cserébe jogos volna, ha a Mami felajánlana egy meghívást kedvencemre, a vaníliagőzben remegő stíriai metéltre, de elfogadnék akár egy diplomata pudingot is, bár azt szoktam kapni minden külön apropó nélkül is. A Csöpiben egy normális napon az összes néni és mindkét bácsi azonnal felfigyelt volna az új frizurámra. Ám ez alkalommal észre se vesznek, még Klári néni se, verhetem a gépeket, amennyit csak akarom, a kutya se törődik velem. Mindenki a kávéfőzős munkahelyi kis konyhában ácsorog a rádió körül, és egész délután Prágáról folyik a szó. Én sem tudok másra figyelni, mint a függöny mögötti zugból kitóduló hangos, ideges felnőtt szavakra, amik a keserű gőzben áramlanak felém: Prága, tank, szovjet csapatok, Varsói Szerződés és megint Prága

Csokis Polyvitaplex Amikor este hazaérünk, látom, hogy apa is a rádiót bújja, ő sem veszi észre kisfiúvá változtatott külsőmet, ahogy azt sem, hogy a Jocó a szekreterből kicsente nagy kedvencét, a csokis Polyvitaplexet. Mi csak vitaminokat tartunk itthon, a csokoládéval bevont Polyvitaplex 10 nem sok kárt tehet öcsémben, de az izgalom és zűrzavar így is a tetőfokára hág. Andrea még sehol, pedig a barátnőzésre engedélyezett ideje már rég lejárt. Anyám idegesen lesi a hangos öreg vekkert a rádió mellett, és megpróbálja megvacsoráztatni a felbolydult családot. Evés közben szólal meg a bejárati csengő, anya kirohan ajtót nyitni. Az előszobából erőszakos szélhullám söpör végig a nappalin, bevágja a nyitva felejtett erkélyajtót. Mind felugrálunk, megriadt öcsém kezéből kiesik az alma, ahogy a befelé sodródó Andrea, maga után húzva iskolai barátnőjét, Szőke Erzsit, még be se értek, máris zúdítja ránk izgatott mondandóját. Erzsi is a tiszti telepen lakik, mint megannyi osztálytársunk. Andika kiabálva meséli, hogy az Erzsi egész nap zokogott, mert az apját tegnap este behívták a laktanyába, és azonnal el is indították a százada élén Csehszlovákiába, és hogy az Erzsi, ha anya engedi, ma itt fog aludni, mert az anyukája fél, hogy az Erzsi apukája elesik, és ezért nagyon kivan.

Apa és anya összenéznek a nekipirult Andrea és a százados elvtársék hüppögő kislánya feje fölött. Aztán anya belenéz reménykedve várakozó nagylánya szemébe, hosszan, komolyan, de végül bólint. Nővérünk boldogan hussan el Szőke Erzsivel, mint valami ritka zsákmánnyal a gyerekszobába fekhelyeket egyeztetni, mi az öcsémmel ott ácsorgunk tovább szüleinkkel szemben az ebédlőasztalnál. Jocót anya gyorsan elküldi fürödni, és megint összenéznek apával, én meg csak állok, kérdőn lesve rájuk, várok még valami magyarázatot. De a szüleim nem szólalnak meg, anyám elkezdi leszedni a terítéket, két tányért hagy csak ott, hátha a vendég is kér vacsorát. Apa visszakapcsolja a rádiót, ami ugyanazokkal a szavakkal ismétli a híreket, mint délután a Csöpi KTSz-ben. 

Prágai nyugalom, 1968

A "megbékélt" Prága, 1968 október

Háború van, apa? – kérdezem, és a szívem összeszorul. Nem, kislányom, háború, az nincs – mondja vészjósló nyomatékkal apám. Hát? Harcok? – faggatom tovább halványodó hangon. Reméljük, az se lesz – válaszol apám, de nem néz fel. Ekkor belép anyám. Majd ezt holnap megbeszélitek – vág közbe, aztán az öcsémhez fordul. – Jocóka, te ma velünk alszol, ugorj be gyorsan itt az apa oldalán. Te meg indulj fürödni – néz rám szigorúan –, te következel. De ma ne ülj a kádba, hanem zuhanyozz le, hogy lemosd a hajat magadról, különben egész éjjel szúrni fog. Aztán még kijöhetsz hozzám a konyhába, ha belebújsz apa meleg köntösébe. Hadd barátnőzzön az Andika nyugodtan.

Engedelmeskedem. De a szívem úgy marad, összehúzódva, mint egy kis citrom. A fürdőszoba rabicfalán át a zuhany zubogása mögül is hallom, ahogy apa és anya vitatkozni kezdenek. Egészen biztos vagyok benne, hogy nagy a baj. Abban is, hogy apa elmondaná. Amikor törölközőbe csavarva már nyitnék be a nappaliba, nagyon meglepődöm azon, amit a kétszárnyú ajtó üvegén át hallok: ezúttal apám az, aki meg szeretne engem kímélni a valóság teljes súlyától. Jaj, Gizella – mondja a hangja –, hát nem te szoktad mondani, hogy nicht vor dem Kind?! Nem lesz ez jó, ne mondj neki semmit! Anyám válasza nem kevésbé döbbent meg: Úgyis mindent ki fog tudni a hírekből, az csak még rosszabb, ha magának rakja össze! Nem hagyhatom ezzel magára. De apám erősködik tovább: És az Andika? Akkor őt miért nem avatod be egészen? Minek ez? Miért nem hagyod most az egyszer, hogy én intézzem velük? Anyám hangja megkeményedik: Tudod, hogy a gyerekek nevelésében nem ismerek semmiféle pardont, ha nem érted az okaimat, akkor majd a te egyetértésed nélkül beszélek vele!

Huzat van az ajtóban, elkezdek fázni, neszezek egy kicsi a kilinccsel, és már be akarok nyitni, amikor felcsattant apám sértett harci kiáltása: Nem ismersz te pardont semmiben sem! És már dúl is a csata. Hát neked mindig minden alkalmat meg kell ragadnod, hogy elkezdd? – támad vissza keményen anyám. – Miért nem mondod azt, hogy nem bírod elviselni az én igazamat? És persze most is, mint mindig, apám az, aki előbb kijön a sodrából, és valóban veszekedni kezd: Miféle igazadat, mif-fé-le igazadat, Gizella? – kiált fel panaszosan. – Komolyan mondom, megőrülök, minek kell az embert állandóan ilyenekkel szekálnod? Én semmi rosszat nem mondtam, hát miért kell tenéked engem mindig bántanod! Én szeretlek, tisztellek, dolgozom értetek, miért nem tudsz te békén maradni énvelem!? Emelkedő hangjára még összébb szorul a szívem. Némán visszabújok a fürdőszobába. A többit már túlontúl jól tudom. Apa most ki fogja vágni az ajtót és elrohan, és megint be lesz csípve, mire hazajön, és akkor már tényleg lesz miért haragudni rá, mondtam, ugye, megmondtam, hogy háború van.

Falcsik családi ebéd (1968)

Családi kiránduláson (Aggtelek, 1968)

Az éjszakában aztán mindenféle katonai titkokat megtudunk a Szőke Erzsitől. Hogy Kiss Ildi barátnőm apukája alacsonyabb rangban van, mint az övé. Hogy igenis lőni fognak, de a szovjetek állnak majd legelöl, a magyarok csak mögöttük. Hogy azok a nyolcadikos ikerfiúk, a Balla fivérek, akik az iskolában minden lány bálványai, már tegnap este megesküdtek, hogy ők is katonák lesznek és védeni fogják a hazát, ahogy az összes telepi apukák. A kiváltságos Erzsi persze jóban van a Balla fiúkkal, hisz csak néhány háznyira laknak egymástól. Ha Andrea akarja, a szülinapi bulira is meghívja őket. Andika még megkérdezi, hogy a szőkébbik az a Tibi vagy a Zoli, de Erzsi erre már nem válaszol, mert megint elpityeredik. Apuka meg is halhat –zokogja, és csak akkor nyugszik meg, amikor Andreával elkezdenek nagylánytitkokról pusmogni. Nekem leragad a szemem. Álmomban tankok hosszú sorát látom kígyózni a kónyi országúton, ameddig csak a szem ellát a homokbánya tetejéről, ahol Andreával és Erzsivel állunk, és minden tankból egy-egy Balla fiú integet felénk, sorban egy tejszőke, egy szőkésbarna, megint egy tejszőke, megint egy szőkésbarna. Jocóka másnap a reggelinél megjegyezi, hogy az Erzsi papája katonabácsi létére elég ügyetlen lehet, ha folyton attól kell félteni, hogy elesik. Néma csönd marad a mondata után. Az én szívemen egy cseppet sem enged a dupla pánt, háború van, háború van, ismételgeti bennem a belső hang. 

Egy hét múlva elkezdődik az iskola. Apa az elmaradhatatlan homlokráncolással, ami nála a fontos mondandót szokta kísérni, kijelenti, hogy bár a hatodik osztály nem a legfőbb súllyal esik a latba, azért ezt is nagyon komolyan kell venni, mert ez befolyásolhatja, milyen jegyeket kapok majd hetedikben, ami pedig már a legfőbb súllyal fog a latba esni. Én ezt úgy értelmezem, hogy még nem kell döntenem, csak elég jól tanulnom. Folytathatom tehát a kísérletezést, képes vagyok-e megszeretni bármelyik tárgyat, ami az anyaggal foglalkozik. Ötödikben fizika szakkörre jártam, és az eredmény negatív volt. Attól még nagyon élveztem, míg megtudtam, hogyan működik a csengő, a telefon, a motor. De amikor a rohangáló-lökdösődő részecskéket kellett volna elképzelnem az elektromos feszültség keletkezésében, azonnal elkalandozott a figyelmem, és az anyag ismét visszaváltozott megfoghatatlanná. Maradt megint a lélek és a fantázia, a két ismerős terep a maguk kézzelfogható tárgyaival. Idén a biológiával óhajtom folytatni. Be is írom stréberül a Mamitól kapott friss naptárba a szakkör időpontját. Naptár, órarend, leckefüzet, mindenféle rendőrző irat úgy október elejére szokott a táskámból eltűnni a való élet dzsungelében, ez idén se lesz másképp. De most még itt virít a kis notesz, és én a feketével szedett, nyomdaszagú lapra piros tollal odakanyarintom a Szeptember 4., hétfő alá: 2–4 ó, Biosz-szk.: Az őz

Az iskolában a fiúk még mindig a prágai események hatása alatt élnek. Az első amúgy is komolyan vehetetlen órák alatt összevissza lődöznek a köpőcsöveikkel, üvöltöznek, kezdődik a csata, halál az imperialistákra, meneküljetek, kutya cseszlovákok! Ebédszünetben az udvaron felállítják a csatarendet, és annak megfelelően, ratatatata, ratatatatata, egymásra és ránk, lányokra géppuskáznak. Mi, lányok kivétel nélkül mind cseszlovákok vagyunk, így rendelkezik a kis vörös Csicsó, akinek nemcsak a bénázó csajokkal, de még a létramagas málé Popóval is meggyűlik a baja: Te marha, hát nem vagy képes felfogni – sipítja neki vékony kisfiúhangján –, te szovjet vagy, én magyar, ne engem lőj, te húgyagyú, mi szövetségesek vagyunk, lődd a Horthyt, ő a cseszlovák!

Délutánra a csata áthúzódik a biológia laborra, ahol a szövetségesek a padok felől győzedelmesen törnek előre, az egyre cudarabb kutyaszorítóba kerülő csehszlovákok pedig a magas kísérleti asztal mögül próbálják védeni magukat, míg a tanárnő a köré hajoló szorgalmasabbjának magyarázva szakszerű apró mozdulatokkal boncolja az őz nagy bíbor szívét.

Őzszív

Őzszív

 


 

ITEM MCMLXVIII

időmosógép! lám hogy kipotyogtak
élethalál-tét szép városnevek
likas rostáján jól forgó dobodnak
amibe akkor rendre új jelet
hordott az új kor: Prága! és fehéren
izzó köved Páris és fekete
tüzed Chicago égvén az eszmében – 
a falánk idő hova tűnt vele?
mozzanatokban koptál ki vagy hirtelen
egy színként tűntél el szabadságszerelem?

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Falcsik Mari --


További írások a rovatból

220VOLT

3RÉMENY 3RÉMENY
(életrajzi töredékek)
220VOLT

Danubia, egy Danubia, egy
(életrajzi töredékek)
220VOLT

Palicsi anzix Palicsi anzix
Hét emlék (életrajzi töredékek)

Más művészeti ágakról

Hartung Attila: FOMO – Megosztod és uralkodsz
Oliver Scherz: Mentsük meg Matildát! Pozsonyi Pagony, 2019.
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
irodalom

Záróakkord Záróakkord
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 7. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés