bezár
 

art&design

2008. 06. 15.
Az V. Kerületi Önkormányzat kiköltözteti a Képíró utcai LABORt
A LABOR sajtóközleménye:
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az V. kerületi Önkormányzat döntése értelmében 2008. június 30-án véglegesen ki kell költöznie a Képíró utca 6. szám alóli helyiségből az ott 1994 óta működő egykori Stúdió Galériának, amit 2007 szeptembere óta Labor néven közösen működtet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem.
A kilencvenes évek elejétől a jelenlegi helyszínen működő galéria fontos kulturális értékek hordozója. A három intézmény összefogásaként létrejött LABOR éppen azt a hagyományt igyekszik folytatni, mely a fiatal, haladó művészek alkotásait bemutató program eredményeként kulturális központtá változtatta a Képíró utcát, ahol egyébként azóta több galéria is nyílt. Közülük azért kiemelkedő az évtizedes hagyományokra támaszkodó LABOR, mert három, a kortárs képzőművészeti életet meghatározó intézmény garantálja a programok szakmai színvonalát, illetve vállalta azok finanszírozását, szervezését. A galéria létezésére, működésére az Önkormányzat és a belváros lakói is méltán büszkék lehetnek. Az idei évben a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta a LABOR szakmai programját, mely így, a bezárás esetén eredeti formájában nem valósítható meg.

Rogán Antal polgármester által ellenjegyezett döntés értelmében Budapest kulturális térképéről így egy fontos és jegyzett pont tűnhet el. Egy, a fiatal képzőművészeknek teret adó, non-profit kiállítóhelyet
visszhangtalanul megszüntethetnek azért, hogy a jövőben egy magasabb bérleti díjat fizető üzlethelyiség létesülhessen a helyén. A jelenlegi Labort üzemeltető C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület és a Magyar Képzőművészeti Egyetem is számos próbálkozást tett arra az elmúlt egy évben, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen az V. kerületi Önkormányzattal, az V. kerületi Vagyonkezelővel és Rogán Antal polgármesterrel arról, hogy miként működtethetné tovább a galériát, de érdembeli választ a mai napig nem kapott. Az V. kerület elzárkózása miatt nem jött létre párbeszéd az ügy kapcsán. A vagyonkezelő pedig korábban ahhoz a feltételhez kötötte az új szerződés aláírását, hogy a galéria évekre visszamenőleg fizesse ki az új szerződéssel hatályba lépő, eddig egyoldalúan számon tartott megemelt bérleti díjat.

A Labor olyan kereskedelmi tevékenységet nem folytató galéria, melynek célja egy rugalmasan működő, közös (alkotó)tér létrehozása és működtetése, amely a művészeti kutatómunkának éppúgy helyet teremt, mint kiállításoknak, projekteknek. A Labor feladata azon túl, hogy fiatal és professzionális képzőművészetet mutat be az, hogy ösztönözzön az aktív részvételen alapuló kutatómunkára, hogy nemzetközi együttműködések keretében megvalósuló művészeti programokat és kiállításokat szervezzen, valamint, hogy innovatív
művészeti projekteket kezdeményezzen. A Labor az a platform, ahol közös nevezőre jutnak a társintézmények alapvető célkitűzései, mint amilyen a tudományos és technikai szféra kooperációja (C3), a fiatal művészek pályakezdésének támogatása (FKSE), valamint az egyetem oktatási programjához kapcsolódó kutatási projektek megvalósítása (MKE).

Az 1994-től 2007-ig a Képíró utca 6. alatt működő Stúdió Galéria a
nyolcvanas évektől kezdve a kortárs magyar képzőművészeti élet egyik
meghatározó jelentőségű galériája, ahol mindig a legfiatalabb
művészgenerációk alkotói kaptak önálló kiállítási lehetőséget. A kortárs képzőművészet mai elitjeként számon tartott művészek - akik mára már nemzetközi karriert is magukénak tudhatnak - jelentős részének a képíró utcai Stúdió Galériában volt az első önálló kiállítása. A képíró utcai galériatér így mára már a magyar művészettörténet részét képzi, amely egy át nem gondolt önkormányzati döntés következtében megszűnhet.


nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- djurmano --


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz

Más művészeti ágakról

irodalom

Civilizáció és zsigeri reakciók Civilizáció és zsigeri reakciók
Interjú Terézia Morával véletlenekről, önismeretről és arról, hogyan lesz mindebből irodalmi siker
Julian Fellowes: Downton Abbey
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés