bezár
 

art&design

2011. 04. 08.
Nemzetközi baba- és játékkiállítás Győrött
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi baba- és játékkiállítás nyílik a hazaiakon kívül mexikói, orosz, német és osztrák készítők munkáiból szombaton Győrött a Zichy-palotában.
A bemutatón - amelyet ezúttal tizenötödik alkalommal rendeznek meg a Rába-parti városban, s amely a maga nemében máig egyedülálló az országban - száznál több ügyes kezű készítő több száz alkotását tárják az érdeklődők elé –mondta Keglovich Ferencné projektvezető az MTI-nek pénteken.

Az április 22-ig látogatható tárlat nem csak a babázni szerető kislányoknak szól. A kiállított mackók és a Märklin modellvasutak, hajók, repülők minden bizonnyal a fiúk kíváncsiságát is felcsigázzák - vélekedett a szakember.
A projektvezető szólt arról, hogy miként minden évben kiemelt figyelmet kap egy-egy alkotó, az idén a Németországban élő 85 éves Wiedra Berzsenyi Mónika életmű-kiállítását láthatja a közönség.

Az eseményhez kapcsolódóan idén is népes mezőny vett részt az országos babakészítési versenyen. A készítők egyebek között művészbabákkal és népviselettel, fantáziababákkal és történelmi viselettel pályázhattak a díjakra, amelyeket a Győri Művészeti és Fesztiválközpont, a Kiss Áron Magyar Játék Társaság, a Győri Barokk és Baba Alapítvány, továbbá a Magyar Bababarátok Egyesülete ajánlott fel.

Az egyesület mestercímeket is adományoz a kiemelkedő minőségű munkákat készítő tagjainak – jegyezte meg Keglovich Ferencné.

A babakészítők szakmai konzultációra is összeülnek a kiállítás megnyitóját követően. A konferencián a babának a játék folyamatában betöltött szerepéről cserélnek véleményt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés