bezár
 

art&design

2011. 04. 26.
Lebontják a megbékélés szobrát a török-örmény határon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Török munkások bontani kezdték kedden azt a hatalmas szobrot, amely a két nemzet megbékélését jelképezi a török-örmény határ közelében.
A török televízió felvételein látni lehetett, amint egy daru leemeli az előzőleg kettévágott, 19 tonnás, 35 méter magas kőszobor felső részét. A műalkotás egy kettéosztott emberi alakot ábrázol. A 2008-ban emelt szobrot 18 darabra vágják, és a városi tanács egy raktárépületében helyezik el.

A nagyméretű szobrot török részről számos bírálat érte amiatt, hogy "beárnyékol" egy közelben álló iszlám szentélyt. Idén januárban Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök a térségben járva "szörnyszülöttnek" nevezte a hatalmas műalkotást. Ennek nyomán helyi illetékesek szorgalmazni kezdték annak eltávolítását.

A műalkotás bírálói főként az ortodox iszlám hangsúlyokat hallották ki a kormányfő szavaiból: a bálványimádás tárgyainak tekintett szobrokat gyakran elutasítja az iszlám.

Török művészek ezután sikertelen hadjáratba kezdtek a szobor megmentése érdekében. Egy neves festőt a múlt héten késsel súlyosan megsebesítettek, miután beszédében bírálta a lebontását célzó tervet.

Törökország és Örményország viszonya évtizedek óta feszült. Ennek oka az Oszmán Birodalom végnapjaiban, az I. világháború idején az örmény kisebbség sérelmére elkövetett vérengzés, amelynek következtében mintegy másfél millió örmény halt meg.

Örményország azóta is népirtásnak minősíti 1,5 millió nemzettársa erőszakos halálát. A török fél viszont vitatja ezt, és csupán jóval kisebb számú áldozatot ismer el. Szerinte azok is a polgárháborús összecsapásokban haltak meg.

2009 októberében Örményország és Törökország külügyminisztere Zürichben megállapodást írt alá a diplomácia viszony helyreállításáról és a közös határ megnyitásáról.

Egyúttal olyan bizottság létrehozásáról is döntöttek, amely a "történelmi dimenzió" megvitatására lenne hivatott.

Ez a megfogalmazás az örmények terhére elkövetett 1915. évi öldöklést takarja.

A szakértők vitája kiterjedne a "történelmi feljegyzések és levéltári anyagok elfogulatlan, tudományos igényű megvizsgálására", miáltal lehetővé válna "létező problémák meghatározása és ajánlások megfogalmazása".

E folyamatot azonban megakasztották a kölcsönös vádaskodások, és Örményország tavaly befagyasztotta a zürichi egyezmények ratifikálását.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
Jon Watts: Pókember: Idegeben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés