bezár
 

art&design

2011. 05. 09.
Szerelemmel vetekedő élményt adnak a műremekek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hasonló érzelmi élményt adhat egy festmény, mint a szerelem - állítják brit kutatók.
Vizsgálódásaik szerint az emberi agynak ugyanaz a része aktiválódik a szerelemérzet és egy gyönyörűnek talált mestermű élvezete esetén.

A University College London tudósai Semir Zeki neurobiológus vezetésével arra jutottak, hogy egy műremek boldogsághormonnak is nevezett dopamint juttat a szem- és a homloküreg agykérgébe, ami olyan nagy élvezet okoz, mint a romantikus szerelem.

Persze mindez csakis annál játszódik le, akinek valóban nagyon tetszik az adott mű.

A vizsgálat során 28 festményt mutattak önkéntes alanyoknak, miközben műszerekkel vizsgálták agyi reakcióikat. A véráram a képek hatására felgyorsult az agy azon területein, melyeket "beindít" a romantikus szerelem.

Korábbi tanulmányokban - kórházi tesztelés alapján - kutatók arra jutottak, hogy műremekek képesek csökkenteni betegek fájdalmát és gyorsítani gyógyulásukat - jegyezte meg a The Daily Telegraph című brit lap.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Lecsendesült figyelem Lecsendesült figyelem
Interjú Nemes Csabával külföldi sikerekről, a magyar művészetre irányuló nemzetközi érdeklődésről, illetve az azt befolyásoló tényezőkről.
art&design

Be szabad jönni? Be szabad jönni?
POSZTADOKKAPOKALIPTIKUS - Mécs Miklós, Mécs Miklós, Mécs Miklós és Mécs Miklós (+ Fischer Judit és a Sz.A.F.) kiállítása / Trafó Galéria
Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről

Más művészeti ágakról

Simon Longman: Rozsda, avagy minden vérünk benne szárad
Harag Anita: Évszakhoz képest hűvösebb, Magvető, 2019.
Interjú Kárpáti Tiborral könyvről, a pixelek mai felhasználásáról és külföldi munkáiról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés