bezár
 

art&design

2011. 05. 16.
Általános vitára ajánlották a világörökségi törvényt
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a világörökségi törvénytervezetet az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága hétfői ülésén.
A világörökségi törvénytervezet kezelési gondnokságok létrehozását és kezelési tervek megalkotását teszi kötelezővé a nyolc hazai világörökségi helyszín esetében, valamint 400 millió forint központi állami forrást biztosít fenntartásukra és fejlesztésükre.

Magyarországon Budapest Duna-parti látképe - a budai Várnegyed, az Andrássy út és történelmi környezete -, Hollókő ófalu és táji környezete, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjai, a Pannonhalmi Bencés Főapátság és közvetlen természeti környezete, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Pécsi Ókeresztény Sírkamrák, a Fertő kultúrtáj, valamint a tokaji történelmi borvidék a világörökség része.

Hammerstein Judit, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős helyettes államtitkára a bizottsági ülésen elmondta, hogy a tervezet megalkotásakor két fontos változtatást tettek az előző kormány által kidolgozott koncepcióhoz képest. Egyrészt a helyi önkormányzatok kötelesek lesznek területrendezési szabályozásukat harmonizálni a világörökségi helyszín kezelési tervével, valamint bevezetnének egy fontos garanciális elemet, a világörökségi komplex hatásvizsgálatot, melynek a szerencsi szalmatüzelésű erőmű-beruházáshoz hasonló esetekben lesz nagy szerepe.

Mint mondta, a világon jelenleg mindössze négy ország - Dél-Afrika, Olaszország, Románia és Ausztrália - rendelkezik önálló világörökségi törvénnyel, így Magyarország a jogszabály elfogadásával "az élbolyba kerülhet, rendformálóvá válhat és mintául szolgálhat más országok számára".

Hiller István (MSZP) szakmailag korrektnek nevezte a tervezetet, ugyanakkor jelezte: a 400 millió forintos állami forrás csak a kezdéshez elég, a világörökségi címre várományos helyszínek fejlesztéséhez például már nem. Előrebocsátotta azt is, hogy a törvény végrehajtása érdekkonfliktusokat gerjeszt majd, hiszen erős pozícióba helyezi a világörökségi helyszínek kezelési szerveit a potenciális beruházókkal szemben.

Novák Előd (Jobbik) elmondása szerint pártja pontosabban definiálná a helyszínek fejlesztési lehetőségeit és erős, akár tételesen felsorolt tilalmakat iktatna be a szövegbe.

Karácsony Gergely (LMP) elmondta: csak módosító indítványaik elfogadása esetén tudják támogatni a javaslatot. Ezek pedig nagyobb beleszólást biztosítanának a civil szervezeteknek és a természetvédelmi szakhatóságoknak.

Hammerstein Judit reagálásában kiemelte: arra ösztönzik a helyszínek kezelőit, hogy a 400 millió forintos állami támogatás mellett európai uniós pályázati forrásokra és a magántőkére is támaszkodjanak.

Jelezte azt is: úgy látják, a világörökségi helyszínek nagy száma miatt az UNESCO a jövőben várhatóan lassítja majd újabbak felvételét, így Magyarországnak 3-4 további helyszín beemelésére lehet reális esélye.

Ezek közül legesélyesebb a római limes, amely 2013-14-ben nyerheti el a világörökségi címet.

A bizottság ugyancsak tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta L. Simon Lászlónak (Fidesz), a bizottság elnökének több törvénymódosítást magába foglaló önálló indítványát a magyar kulturális örökség digitalizációjáról, valamint az 1456-os nándorfehérvári diadal emléknapjának megünnepléséről szóló határozati javaslatot, a Rákóczi-szabadságharc emléknapjáról, továbbá II. Rákóczi Ferenc és a Rákóczi-szabadságharc 2013-as emlékévéről szóló határozati javaslatot.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére
Mozart in the Jungle


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés