bezár
 

film

2011. 05. 19.
Elhunyt Sós Mária rendező
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elhunyt Sós Mária rendező A Magyar Filmművészek Szövetsége mély fájdalommal tudatja, hogy Sós Mária Balázs Béla-díjas filmrendező, a szövetség Választmányának tagja, a Magyar Mozgóképrendezők Céhének elnöke, a FILMJUS Alapítvány Kuratóriumának volt elnöke, a Magyar Mozgókép Közalapítvány egyik alapítója, a Magyar Televízió munkatársa 2011. május 18-án éjjel, életének 63. évében váratlanul elhunyt.
Sós Mária 1966-1971-ig vágóasszisztensként és rendezőként dolgozott a televízióban. A főiskola elvégzése után visszakerült a televízióhoz, ahol rendezőként, a Szórakoztató Főszerkesztőség Talk-show rovatvezetőként, majd 2003-tól főszerkesztő-helyettesként, majd főmunkatársként dolgozott. Szinte minden televíziós műfajban kipróbálta tehetségét, közel száz mű rendezője, forgatókönyvírója.

Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Mozgóképelméleti szakán tanított. Az utóbbi években nagy érzékenységgel fordult a szegénység, a hátrányos helyzetű, kiszolgáltatott emberek iránt, egyik kiemelkedő utolsó munkája a Jajgatán.

Halálával nagy veszteség érte a mozgóképszakmát.

A Magyar Filmművészek Szövetsége és a Magyar Mozgókép Közalapítvány saját halottjának tekinti.

Temetéséről később intézkednek.
nyomtat

Más művészeti ágakról

art&design

A nagy „csiga” útvesztőjében A nagy „csiga” útvesztőjében
Szubjektív kiállítási körkép a New York-i Guggenheim Múzeumban
színház

Kóstolónyi Kosztolányi Kóstolónyi Kosztolányi
Összművészeti borkóstolás a Budapest Jazz Clubban
art&design

India ezer arca
Kiállítás a TÉR-KÉP galériában
színház

A halál geometriája A halál geometriája
Enyedi Éva: Lear halála – a Miskolci Nemzeti Színház előadása a Játékszínben


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés