bezár
 

art&design

2011. 06. 02.
A Természettudományi Múzeumba költözik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Két hét múlva kerül a kormány elé a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló előterjesztés, mely a Ludovika főépületét jelöli meg a 2012-ben megnyíló intézmény helyszínének - írja a Népszava.
Az épületet használó Természettudományi Múzeumnak költöznie kell, az első tárakat már ősszel össze kell pakolni, de azt még nem tudják, hova mennek.

A kormány a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatási Karának összevonásaként létrejövő intézmény, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem központjának a Ludovikát szemelte ki.

Kiss Norbert miniszteri biztos a lapnak a múzeum elköltöztetését az épület rossz állapotával indokolta, valamint azzal, hogy az intézmény jelenleg Budapest három, egymástól távoli pontján működik, ezért szükséges lenne az egységes elhelyezés.

A Népszava arról is ír, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes márciusi bejelentésének megfelelően Országos Vadászati Múzeum nyílik. A lap szerint a terveket ugyan hét lakat alatt őrzik, ám annyit megtudtak, hogy a kiállítás Hatvanban nyílna a Grassalkovich-kastély helyreállítása nyomán.

Az épületben a vadászat, halászat bemutatása mellett a Hatvany család és a kastély múltja is megjelenne. A lepusztult épület többmilliárdos felújítását európai uniós források segítségével regionális operatív program keretében tervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban

Más művészeti ágakról

színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Ari Aster: Fehér éjszakák
Bánkitó, fesztiválemlék
Airbourne, Fezen Fesztivál, 2019. 07. 24.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés