bezár
 

art&design

2011. 06. 03.
Gyukics Péter fotókiállítása a dunai hidakról
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyukics Péter fotóművésznek a dunai hidakról készített képeiből nyílik pénteken este kiállítás a budapesti A38 állóhajó kiállítóterében. A rendezvény a Közép-Európai Kulturális Platform első hazai eseménye.
"Hat éve foglalkozom hidak fotózásával, 2005-ben jelent meg az első albumom Hidak Magyarországon címmel, ezt egy tiszai átkelőkről készített album követte, a Hidak mentén a Tiszán címmel" - mondta Gyukics Péter az MTI-nek. Hozzátette: gyerekkora óta szoros kapcsolat fűzi a Dunához, hat évig kajakozott, és nagyon megszerette a vizet.

A fotós felidézte: a harmincnégy képet felvonultató kiállítás A Duna hídjai - A Fekete-erdőtől a Fekete-tengerig című kötethez kapcsolódik. A könyv három nyelven - magyarul, németül és angolul - jelent meg tavaly a Yuki Stúdió kiadásában.

Gyukics Péter a munkáról elmondta, hogy a hídfotózás sok türelmet igényel.

"Meg kellett barátkozni a témával, a megfelelő évszak, napszak kiválasztása elengedhetetlen" - magyarázta. Mint kifejtette, a szívéhez a legközelebb a budapesti Szabadság híd áll, de szép hidakat talált Németországban is. "A vasbetont sokan nem tartják túl sok fantáziát megmozgató anyagnak, de az ottani hidak rengeteg apró szépséget rejtenek" - fogalmazott. A kötet kapcsán kitért arra, hogy elismert hidászokkal, hídtörténészekkel, geológusokkal dolgozott együtt, mások mellett Kordos Lászlóval, Reich Gyulával, Tóth Ernővel vagy Herbert Trägerrel.

A képekből több kiállítás is látható volt már, februárban a Magyar Tudományos Akadémián nyílt tárlat, ezt követően Brüsszelben, Luxemburgban szerepelt a tárlat. A válogatás egy bővített változata a hónap végéig látható a Bécs melletti Klosterneuburgban is.

Az A38-on megtekinthető kiállítás június 25-éig tart nyitva, ősszel Romániában és Bulgáriában is bemutatkozik. A tárlatot pénteken Ódor Bálint, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitja meg, majd a River 'n' Dance nemzetközi zenei produkciót mutatják be az A38-on.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk Dolgozni kell, művelni, amiben alkotunk
Interjú Ladik Katalinnal irodalomról, színházról, női jelenlétről, földrajzi és történelmi helyzetekről
art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz

Más művészeti ágakról

Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
színház

Megtisztulás elvitelre Megtisztulás elvitelre
Ábel Stella Psyché-interpretációja. Monodráma, ami szó szerint a székhez szegez
Interjú Fejérvári Zoltánnal pályakezdésről, oktatásról, mentorokról, itthoni és külföldi lehetőségekről
irodalom

A tudatosság határai A tudatosság határai
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés