bezár
 

art&design

2011. 07. 05.
Magyar alkotóművészek kiállításai Brüsszelben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyar alkotóművészek kiállításai láthatók ezekben a napokban a brüsszeli magyar kulturális intézetben, illetve az Európai Bizottság központi épületében, a Berlaymont-palotában.
A kulturális intézetben Budapest XII. kerületének rendezésében Árva Ilona, Bocz Bea, Borza Teréz, Fábián Gyöngyvér, Ferdinánd Judit, Galambos Tamás, Józsa Pál Gyula, Kontur Tamás, Kókay Krisztina, Kőnig Frigyes, Pálos Anna, Pató Károly műveit tekinthetik meg az érdeklődők. A hétfői megnyitón az önkormányzat nevében Sikota Krisztina, az oktatási és kulturális bizottság elnöke mondott beszédet.

A Berlaymont-palotában belgiumi magyar művészek - Zichy Géza, Timár Nicolas, Horváth Gedeon, Dengyel Tibor, Horváth Pál, Jékey Christina, Száraz Marika - alkotásai láthatók Andor László biztos kezdeményezésére, július 20-ig. A tárlat hivatalos megnyitóját július 14-én tartják, azon a magyar biztos mellett Györkös Péter nagykövet, Magyarország Európai Unió melletti állandó képviselője szólal fel.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban
art&design

Emlékekből konstruált identitás Emlékekből konstruált identitás
Vajon mi jár a fejükben? - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés