bezár
 

art&design

2011. 07. 08.
Afrikai gyerekek megsegítésére árvereznek Warhol-műveket
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Andy Warhol és Alexander Calder munkáiból szervez árverést ősszel az afrikai árvák és nehéz sorsú gyerekek megsegítésére a Sotheby's aukciósház.
Az Art for Africa elnevezésű licitet második alkalommal tartják meg, a november 17-i licit helyszíne New York. Az est bevételei az Africa Foundation számláját gyarapítja, a szervezet a fekete kontinens déli és keleti régióiban segíti a legszegényebb vidéki környezetben élő gyerekeket.

Warhol és Calder alkotásai mellett Pter Beard, Alex Katz, Nick Cave, Ross Bleckner, Matt Magee és Jeff Sonhouse munkáit is megvásárolhatják az érdeklődők. Az árverésen afrikai művészek - Mary Sibadne, Sue Wiliiamson, Dylan Lewis, Peterson Kamwathi, Beezy Bailey, Creative Block, Mikhale Subotzky - alkotásai is szerepelnek majd.

Az Art for Africa első alkalommal 775 ezer dolláros bevételt hozott, az eseményt 2009-ben Londonban tartották.

"Az első - nagyon sikeres - aukció óriási lelkesedést váltott ki a műgyűjtőkből az afrikai és nemzetközi kortárs művészet felemelkedő csillagai iránt" - mondta Scott Nussbaum, a Sotheby's kortárs művészettel foglalkozó szakembere.

"Nagyon várjuk már, hogy bemutathassunk merész afrikai művészeket az amerikai kortárs művészet már ismert alakjai mellett, és segítsünk pénzt gyűjteni erre a jótékony célra" - fogalmazott.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához

Más művészeti ágakról

Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés