bezár
 

art&design

2011. 07. 27.
Szerb fotóművész kiállítása Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elfelejtett falvak címmel állítja ki alkalmi munkásokat, parasztokat, zenészeket, cigányokat ábrázoló képeit Branislav Brkic szerb fotóművész csütörtöktől Budapesten, a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában.
Eifert János fotóművész, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy az augusztus 20-ig látogatható kiállítás három sorozatból áll: az Elfelejtett falvak, a Pásztorok és a Falusi zenészek című válogatásokban mintegy 60 képet láthat a közönség.

Mint hozzátette, a szerb fotóművész megdöbbentő képet rajzol fekete-fehér fotóival az elszegényedő falvak életéről, a társadalom szélére sodródott emberek reménytelenségéről.

Az Elfelejtett falvak fotói Délkelet-Szerbiában, az Öreg hegyen készültek, ahol mára már csak 50-60 idős ember tengeti életét a kétszáz éves kőházakban. A Pásztorok című sorozat képei a modern civilizációtól távol eső, szerbiai hegyekben élő állattartó életformáról szólnak.

A Falusi zenészek sorozat fotóin pedig a szerző azokról a cigányzenészekről "beszél", akiket jól ismernek az egész Balkánon, s akik a zenéből, a zenéért élnek és szegények. Kora tavasszal kezdenek, járják a környékbeli falvakat, ünnepeken, esküvőkön, temetéseken játszanak.

Szerbiában nagyon népszerűek a rézfúvós zenekarok, Nyugat-Szerbiában, Guca faluban minden évben nemzetközi fesztivált is rendeznek. Idén augusztus 8. és 14. között 51. alkalommal versenyeznek egymással a résztvevő együttesek.

A fesztivál hangulatából a Kerengő Galériában is ízelítőt kaphat a közönség, hiszen Brkic képei között is van, amelyik ott készült.

Branislav Brkic a Foto saveza Srbije (a Szerb Fotószövetség) elnöke, mesteri címmel elismert fotográfusa, és tagja a belgrádi Art natura Art csoportnak. 1960-ban született Valjevóban, fotózással 1980 óta foglalkozik, és az óta több mint 400 csoportos, valamint 19 önálló kiállításon vett részt otthon és külföldön.

140 alkalommal díjazták képeit, tevékenységét a legnagyobb nemzetközi fotográfiai szervezet, a Nemzetközi Fotóművész Szövetség (EFIAP) kitüntetéssel ismerte el - tette hozzá a kiállítás kurátora.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Értelmező szótár Értelmező szótár
Horváth László és Takács Máté Okkult Coaching című kiállításához
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Interjú Flesch Andrea jelmeztervezővel lehetséges utakról, pályakezdésről, tanítványokról, aktuális munkákról
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés