bezár
 

art&design

2011. 07. 30.
Modern felfogású népművészet - kiállítás Pozsonyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hagyományos népművészet modern szemszögből – röviden így lehetne jellemezni a kiállítást, mely a napokban nyílt meg Pozsonyban.
Az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerint a kiállítás azt firtatja, vajon létezik-e a tradicionális kézművességnek bármiféle folytatása a modern dizájnművészetben. A Folklore is Alive! című kiállítás, amely szeptember 17-ig tekinthető meg a pozsonyi Népi Művészetek Központjának (ÚLUV) galériájában, egyértelműen állítja, hogy igen.

"A kiállítás kortárs iparművészek és formatervezők népi motívumokon alapuló vagy hagyományos népi technikákkal készült munkáit mutatja be. A fiatal cseh, szlovák, magyar és lengyel művészek munkáiból, a visegrádi négyek összefogásának jegyében nyílt kiállítás a visegrádi országok húszéves együttműködését is ünnepli" - olvasható a lapban.

A tárlatot a Cseh Kulturális Centrum szervezte az ÚLUV, a magyarországi Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a lengyel Cepelia Művészeti és Kézműves Alap együttműködésével.

Míg a szlovákiai kiállítók a Körök a vízen (Kruhy na vode) országos verseny legjobbjaiból kerültek ki, a magyarországiak a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai, akik főképp divat- és textiltervezés témakörben
állították ki alkotásaikat. Megtekinthető többek között Kele Ildikó cigány népművészet által inspirált számos ruhakölteménye, Rainer-Micsinyei Zsófia kézitáska-sorozata és az egyetem diákjainak közös kékfestő textilmunkája is.

Az izgalmas kiállítás a szlovák főváros után Magyarországra, Lengyelországba, majd pedig Belgiumba vándorol tovább - tájékoztat az Új Szó.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
Mészöly Ágnes - Molnár T. Eszter: Az Emberek Országa
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Ari Aster: Fehér éjszakák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés