bezár
 

art&design

2011. 08. 04.
Savaria Történelmi Karnevál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mintegy húsz helyszínen közel háromszáz programot kínál az augusztus 26. és 28. között megrendezésre kerülő a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen.
Közép-Európa legnagyobb historikus, jelmezes kavalkádjának programjait csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették.

A Savaria ókori köveire épült kétezer éves város (Szombathely) múltjának megidézése, sajátos atmoszférája és gazdag programkínálata egyedi élményt ígér kicsiknek és nagyoknak, visszatérő látogatóknak és az "elsőkarneválozóknak" egyaránt - közölte Szommer Ildikó karneváligazgató.

A karneváli időszámítás kezdetét a karneváli láng jelzi, amely csütörtök este lobban fel a Fő téren felállított Veszta-templomban, vasárnap esti kihunyása pedig az ünnep végét jelzi majd. A karneváli menet pénteken délután a "lemenő nap fényében", másnap pedig sötétedéskor, fáklyák fényében indul útjára a Történelmi Park elől.

Közel ezer felvonuló ölt majd díszes maskarát; a jelmezesek az I. századtól a XIX. századig kalauzolnak végig a történelmen. A közel 300 autentikus katonai hagyományőrző - gladiátorok, legionáriusok, keresztes lovagok, germánok, varégok, hunok, honfoglaló magyarok, végvári vitézek, huszárok - mellett színészek, csepűrágók, artisták, zászlóforgatók és tűzvarázslók egész serege gondoskodik majd a közönség szórakozásáról. A színpompás menetet gólyalábasok, dobosok, zenészek hada teszi majd még látványosabbá és hangosabbá.

Szommer Ildikó megjegyezte; a látogató itt nem pusztán szemlélője az eseményeknek, hanem jelmezt öltve aktív részese is lehet a fényes, színes-bűvös forgatagnak, letűnt korokba kísérő időutazásnak.

Az istenszobrokkal díszített karneváli helyszíneken "vérre menő harc", történelmi bemutató, vérpezsdítő zene, kacagtató színház, fondorlatos és önfeledt játék ígéri a pihentető szórakozás és a játszva tanulás sajátos elegyét. A színpadokon a hazai és a határon túli magyar zenei és színházi élet kiválóságai váltják egymást, míg a "történelem színpadán" az ókortól a középkorig idézi meg letűnt korok jeles eseményeit a katonai hagyományőrzők népes tábora.

Nem csalódnak a kulináris élvezetek rajongói sem, hiszen az Öreg Város Vására, a Pannon Piac, a Borok Utcája és a Sörtér különleges nedűk, korabeli csemegék és helyi termékek egyedülálló választékát kínálja e napokban.

Míg a karnevál lángját a Fő téren felállított Vesta-templom őrzi az ünnep napjaiban, az egyes helyszíneket a tematikához illeszkedő istenszobrok jelölik és díszítik. A Thököly utca közepén felállított diadalív nem csak a belváros kapujaként, de kilátóként is szolgál majd, ahonnan tekintetével bejárhatja a karneválozó a díszbe öltözött belvárost.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban Magyar siker a legjelentősebb kreatív portfólióban
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Quentin Tarantino: Volt egyszer egy... Hollywood
Bánkitó, fesztiválemlék


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés