bezár
 

art&design

2011. 08. 05.
Ötvenéves az FVV, Debrecen sárga villamosa
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ötven éve kezdték el gyártani Budapesten az FVV típusú villamosokat, amelyekből több ma is közlekedik a vidéki városokban. A debreceni 492-es pályaszámú modell pénteken indult "búcsúkörére", hogy ezután fővárosi nosztalgiajáratként működjön.
A 492-es "sárga villamost" 1964. december 23-án állították forgalomba Budapesten, ahol 1983-ig futott, majd a következő évtől a cívisváros utasait szállította.

Az ötvenéves modellek 1963-tól kerültek Budapest és Debrecen mellett Szegedre és Miskolcra. A hajdúsági város vidéki főműhellyé lépett elő, miután a vidéki villamosok szervizelését és karbantartását a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) Salétrom utcai telephelyén végezték.

Debrecenben 1968-tól kezdve gyártották is az FVV-ket: 1978-ig 72 darab készült belőlük, ezek a három említett vidéki megyeszékhelyen futottak. Ezek többsége a ma is használatos tízajtós modell, de öt- és hatajtós járműből is készült néhány.

A modellből jelenleg 6 darab van a DKV állományában, de a 2-es villamos projekt keretében a városba kerülő új villamosok az utolsókat is kiszorítják majd. (Az új debreceni villamosok gyártására és leszállítására kiírt, immár hatodik járműtendert a spanyol CAS nyerte, de pénteken a vesztes pályázók megtámadták az eredményt, így kérdéses a forgalomba állásuk időpontja.)

A 492-es "debreceni sárga" péntek délelőtt a DKV és a BKV - az egykori közös konstruktőrök - képviselőinek részvételével indult el egy körre a Nagyállomás és az egyetem között, majd délután az utazóközönséget is egy utolsó ingyenes utazásra invitálják. A villamos ezután visszakerül "szülővárosába", hogy ott nosztalgiajáratként rója a sínpályákat.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés