bezár
 

art&design

2011. 08. 19.
Az Agorába költözik a Vaszary Képtár
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kaposvár új kulturális központjába, az Agorába költözik szeptemberben a Vaszary Képtár. A kiállítóhely, amely 15 éven át fogadta a látogatókat a város sétálóutcájában, augusztus 22-én egy utolsó rendezvényre, a Rippl-Rónai és Medgyessy - Válogatás az Antal-Lusztig gyűjteményből című kiállítás záróeseményére és közönségtalálkozóra invitálja az érdeklődőket.
Simonics Lászlóné, a képtár vezetője pénteken az MTI-nek elmondta: szombaton és hétfőn 10-18 óráig ingyenesen látogatható a kiállítás.

A költözés előtti utolsó, hétfői nyitvatartási napon fél hattól Farkas Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Múzeum művészettörténésze, a kiállítás kurátora tart tárlatvezetést, majd ezt követően közönségtalálkozóra várják az érdeklőket, amelyen levetítik Kroó András Én, Rippl-Rónai József című játékfilmjét is.

A költözés kapcsán a kiállítóhely jelentőségéről, az elmúlt másfél évtizedről szólva a képtár vezetője hangsúlyozta: a Vaszary Képtárat, mely 1996. január 22-én a kaposvári képzőművészek tárlatával nyílt meg, s amelynek rangját Dakos Rózsa alapító képtárvezető a Korniss Dezső- és Triznya Mátyás-kiállítással alapozta meg, ma a legjobb hazai kortárs kiállítóhelyek sorában említi a szakma.

Fő feladatuknak és kötelességüknek tartották a helyi művészek, művészeti műhelyek, valamint országos és nemzetközi kapcsolatokat építve más elismert alkotóművészek munkáinak bemutatását - emelte ki a képtár vezetője, hozzátéve: rendszeresen kiállíthattak a Kapos Art Egyesület művészei, több éven át helyet adtak művészeti iskolák, csoportok, kortárs alkotók csoportos és egyéni kiállításainak, országos múzeumok, nagyhírű képtárak és műgyűjtők gyűjteményéből válogatott alkotásoknak, továbbá nemzetközi üvegszimpozionoknak, papírművészeti triennáléknak, fotókiállításoknak.

A képtár szakmai tevékenységének kezdeti időszakában az a szándék volt meghatározó, hogy a város képzőművészeti hagyományait folytassa és felkarolja azokat az új tartalmi-formai kezdeményezéseket, amelyek a 70-as évek óta meggyökeresedtek és teret követeltek maguknak a város művészeti közéletében - idézte fel Simonics Lászlóné, aki a hozzá köthető utolsó, 2007-től számított periódusról szólva azt mondta: az volt a cél, hogy a képtár felvegye a versenyt a jelentős dunántúli kortárs kiállítóhelyekkel, amit a látogatottság, a szakmai visszajelzések alapján sikerült is elérni.

A képtár azonban nem csupán egy kiállítóhely volt, hanem a művészek és a látogatók találkozóhelye is lett - mutatott rá a Vaszary Képtár vezetője, aki úgy vélekedett: a költözés és a kiállítóhely önállóságának megszüntetése új helyzetet teremtett.

Mint azt jelezte, a hangsúlyt a társművészetek bemutatásáról a szakmai háttérmunkára helyezik át, azaz a szakszerű gyűjteménykezelésre, műtárgy-mozgatásra, raktározásra, a sérült műtárgyak restauráltatására, másolatok készíttetésére, a műtárgykölcsönzési szerződésekre és minisztériumi működési engedélyek megszerzésére, valamint a művészeti és művészettörténeti műhelyekkel és a szaksajtóval való kapcsolatrendszer kiépítésére és megerősítésére.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Divatséta a Ludwigban Divatséta a Ludwigban
Király Tamás. Out of the box
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman
gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
Todd Phillips: Joker


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés