bezár
 

art&design

2011. 09. 01.
Summa Artium Díjak immár hetedszer
Pályázati adatlap leadási határideje: 2011. szeptember 12.
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Summa Artium Díjak immár hetedszer A Summa Artium Díjakat idén immár hetedik alkalommal adják át a kultúrával és művészetekkel együttműködő, azokat kiemelkedő módon támogató vállalatok és magánszemélyek számára. A jelöléseket három kategóriában szeptember 12-ig lehet elküldeni.
A Summa Artium nonprofit szervezet már évek óta ösztönzi a művészeti mecenatúra megerősödését és terjedését. A szervezet célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a kulturális és az üzleti világot, így segítve a mindkét fél számára értékes együttműködések megvalósulását.

A kultúra és művészetek támogatása terén kiemelkedő munkát végző vállalatok és magánszemélyek elismeréseként 2005 óta 28 díjat osztottak ki, tizenegyet nagyvállalat, hetet kkv és tizet magánszemély vehetett át. A díjazottak listája megtekinthető a Summa Artium honlapján. A hagyományoknak megfelelően a jelöléseket idén sem csak a vállalatok és támogatottaik küldhetik be, hanem bárki, akinek tudomása van sikeres együttműködésekről és kreatív kezdeményezésekről. A Summa Artium Díjak 2011-es kategóriái az alábbiak:

> A Kortárs művészetért kategória díja - olyan vállalatnak adható, amely következetesen, kitartóan támogatja a kortárs kultúrát, és a legeredetibben használta ki az együttműködésben rejlő lehetőségeket.

> A Projekt kategória díja - az együttműködők erőforrásainak újszerű felhasználása mindkét fél számára előnyös módon, ahol a sikert nem a befektetett pénz összege jelentette.

> Az év Patrónusa kategória díja - annak az üzletembernek adható, aki szaktudását, avagy magánvagyonát fordította közhasznú kulturális, művészeti célok segítésére.

A Summa Artium honlapjának Mecénás Nap oldaláról letölthető pályázati adatlapot szeptember 12-ig kell kitöltve elküldeni az info@summa-artium.hu címre.

További információ elérhető a Summa Artium weboldalán, Facebook oldalán, vagy az info@summa-artium.hu email címen.

***
A Summa Artiumot 2003 decemberében alapították, azzal a céllal, hogy Nyugat Európában és az Egyesült Államokban már bevált módszerek hazai adaptációjával elősegítse az üzleti és magán eredetű kulturális befektetések, támogatások növekedését, az üzleti szféra és a kulturális terület kölcsönösen előnyös együttműködését. Az újszerű kultúratámogatói és együttműködési mintákat speciális programokkal és szolgáltatásokkal igyekszik elterjeszteni Magyarországon. Eddig több mint 300 projekt támogatásában töltött be közvetítői szerepet az üzleti élet és a kulturális szféra között.

info@summa-artium.hu
www.summa-artium.hu

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

art&design

Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje Egy festmény keretére, avagy a varázsló kertje
Slavko Matković: Kerék, a Bosch+Bosch csoport festője*
art&design

Be szabad jönni? Be szabad jönni?
POSZTADOKKAPOKALIPTIKUS - Mécs Miklós, Mécs Miklós, Mécs Miklós és Mécs Miklós (+ Fischer Judit és a Sz.A.F.) kiállítása / Trafó Galéria
Serge Bloch - Davide Cali: Moi, j’attends / I Can’t Wait / Alig várom
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive

Más művészeti ágakról

Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Lecsendesült figyelem Lecsendesült figyelem
Interjú Nemes Csabával külföldi sikerekről, a magyar művészetre irányuló nemzetközi érdeklődésről, illetve az azt befolyásoló tényezőkről.
irodalom

A hétköznapok reménytelenségének bája A hétköznapok reménytelenségének bája
Lydia Davis: Az annyi mint, Libri, 2019.
Interjú Révész Emesével az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztiválról és napjaink (gyerek)könyv-illusztrációjának hazai helyzetéről
színház

Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma Az önfelvállalás és az én-beszéd hatalma
Csórics Balázs Lélektükrök című önismereti irodalmi estjének napok múlva is dolgozó visszhangjai


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés