bezár
 

art&design

2011. 09. 05.
Búcsúznak a Nyolcak
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Nyolcak című időszaki kiállítása. Ezen a napon meghosszabbított nyitva tartással és a progresszív magyar festőcsoport működéséhez kapcsolódó különleges programokkal várják a közönséget.
A Nyolcak tagjai - Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - a 20. század első éveiben elsősorban a francia modern művészettől inspirálva teremtették meg önálló festői stílusukat.

A csoport a fauvizmus és Matisse alkotásai mellett Cézanne művészetéből merített, de a Nyolcak utolsó tárlata már inkább expresszionista műveket vonultatott fel.

A Szépművészetiben látható kiállítás a Nyolcak szellemiségét, történetét mutatja be; a művészcsoport három egykori budapesti tárlatának - 1909, 1911, 1912 - anyaga mellett nagy hangsúlyt kapnak egyebek mellett a Nyolcak megalakulásának előzményei, a Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán született művek, a párizsi előtörténet, a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Körének (MIÉNK) jelentősége is.

A Nyolcak csaknem 200 műalkotását bemutató tárlatot május közepe óta csaknem ötvenezren tekintették meg - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Szépművészeti Múzeum.

Vasárnap a múzeum este 10-ig tart nyitva, és több különleges program is színesti a zárónapot. Este hatkor az épület Barokk Csarnokában a Nyolcak nyomában című egyórás, nemrégiben elkészült dokumentumfilmet vetítik, amely a Nyolcak csoporttá szerveződésének előzményeibe, kiállításaik történetébe, az alkotókat körüllengő pezsgő szellemi életbe és a korabeli bohémtanyák világába is bepillantást enged.

A vetítést kerekasztal-beszélgetés követi a film alkotóival, Barki Gergellyel, Nagy Ernővel, Schilling Sárával és Szalay Péterrel.
Este 8-kor a Gergye Krisztián Társulat mutatja be Csendélet zajjal (Trilógia Maraton 1/3) című performanszát a Reneszánsz Csarnokban. A fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő társulat a 2011-2012-es évad egészén átívelő, összesen 14 eseményből, stációból álló performansz-sorozatot indított, melynek keretében minden egyes előadás egyszeri és megismételhetetlen premiernek számít.

A sorozat első, kőszegi, és második, pannonhalmi állomása után a következőre a Szépművészeti Múzeumban, A Nyolcak kiállítás finisszázsaként kerül sor.

A vasárnapi performansz szereplői Ágens, Bakos Éva, Blaskó Borbála, Bocsi Eszter, Lőrinc Katalin, Szakács Ildikó, Szalontay Tünde, Tárnok Marica, Virág Melinda és Gergye Krisztián lesznek.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről

Más művészeti ágakról

Majoros Nóra válaszai a prae.hu körkérdésére
Beszámoló a 16. Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválról
A Švejk a Vidéki Színházak Fesztiválján


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés