bezár
 

art&design

2011. 09. 09.
Magyar kékfestők a londoni Temze Fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Győri Kékfestő Műhelyből érkezik Londonba Tóth Ildikó és Gerencsér Zsolt, hogy bemutassa a kékfestőmesterség fortélyait a többszázezres látogatót vonzó Temze Fesztiválon szombaton és vasárnap.
A magyar stand programját a Londoni Magyar Kulturális Központ és a Magyar Turizmus Zrt. londoni képviselete közösen szervezi - mondta el az MTI-nek Végh Gyöngyi, az intézet sajtótitkára.

A fesztiválon a több mint 100 éves Győri Kékfestő Műhely gyűjteményéből mutatnak be textileket. A magyar intézet és a Magyar Turizmus Zrt. meghívására vesz részt az eseményen a két nemzetközileg elismert magyar kékfestő iparművész, Gerencsér Zsolt és Tóth Ildikó.

Mindkettőjük családja 1906 óta foglalkozik kékfestéssel és ők maguk is hagyományos eszközöket és technológiát alkalmazva készítik a kékfestő textíliákat.

A kétnapos londoni fesztiválra évente körülbelül 750 ezren látogatnak el. A 350 nemzetközi sátorban az adott országra jellemző népszokásokkal, ételekkel ismerkedhetnek meg a látogatók a Westminster hídtól egészen a Tower Bridge-ig korzókon, hidakon, dokkokban és sétányokon.

A fesztivál közönségét a magyar ízekkel Dömsödi Miklós londoni cége, a Magyarok Boltja ismerteti meg.

Az 1997 óta a Temze folyó partján évente megrendezett fesztivál a brit főváros legnagyobb szabadtéri kulturális rendezvénye, amelyen a magyar intézet már ötödször jelenik meg - tette hozzá a sajtótitkár.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
irodalom

Hogyan beszéljünk a jelenről Hogyan beszéljünk a jelenről
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 6. nap
Voicingers workshopok Budapesten


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés