bezár
 

art&design

2011. 09. 16.
Orosz fotók Budapestről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Magyarország arcai címmel nyílt kiállítás neves orosz sajtófotósok hatvanas években Budapesten készült felvételeiből a Moszkvai Magyar Kulturális, tudományos és Információs Központban csütörtök este.
Nagy-Rébék Ferenc követtanácsos megnyitó beszédében egyebek között arról szólt, hogy nem ez az első közös vállalkozása Moszkva Város Levéltári Igazgatóságának és a magyar intézetnek, az előző közös kiállításon Alekszandr Kaminszkij moszkvai építész életét és munkásságát mutatták be.

A diplomata arról beszélt, hogyan őrzi meg a fénykép a múltat, s úgy vélte, a tárlat nem csupán a fotózás történetéből, hanem magából a történelemből nyújt ízelítőt, és a fiatalabb generációnak afféle időutazásra adhat alkalmat.

Viktor Ahlomov, az Izvesztyija című lap számos kitüntetéssel elismert fotósa, akinek felvételei a kiállítás jelentős részét adják, arról beszélt, hogy most "első ízben keltek második életre" régi képei, amelyeket kollégái fotóival egyetemben az idők folyamán átadtak megőrzésre az Elektronikus és Audiovizuális Dokumentumok Moszkvai Központi Archívumának.

Ahlomov fotói mellett az egyebek között a Pravdának, a kommunista párt központi orgánumának dolgozó Leonyid Bergolcevnek, a Krasznaja Zvezda, a szovjet hadsereg lapja számára fotózó Mihail Trahmannak és Valentyin Szoboljevnek, a TASZSZ hírügynökség fotósának képei idézik fel a közel fél évszázaddal ezelőtti Magyarországot sokféle szemszögből és érzelmi megközelítésből.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Interjú Tero Kuitunen tervezővel, a Wild at Heart című kiállítás kurátorával
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
Fischer Iván változata A Müpában
Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje
Isabelle Duthoit improvizációs workshopja a Jazzaj szervezésében


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés