bezár
 

art&design

2011. 11. 24.
Ferenczy-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az életmű mintegy felét, köztük máig lappangó műveket bemutatva nyújt áttekintést a nagybányai kör emblematikus festője, Ferenczy Károly életművéről a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) november 30. és 2012. május 27. között látogatható gyűjteményes kiállítása.
Az utóbbi évtizedekben a magyar modernizmus összes nagy mesterének - így Szinyei Mersének, Rippl-Rónainak, Csontvárynak, Mednyánszkynak vagy Vaszarynak - volt kiállítása az MNG-ben, az utolsó Ferenczy Károly-tárlatot azonban több mint hetven éve, 1940-ben rendezték meg - mondták el az MTI-nek a Galéria kiállításának kurátorai.

Boros Judit és Plesznivy Edit művészettörténészek hozzátették, hogy a tárlatot sok éves kutatómunka előzte meg, melynek során egyértelművé vált: a magyar impresszionizmus és posztimpresszionizmus egyik legjelentősebb alakjaként elismert festő munkássága nem csupán a nagybányai iskola keretein belül értelmezhető.

"Kiderült, hogy mennyire komplex a Ferenczy-életmű, melyben a közönség által leginkább ismert, a Nagybánya környéki tájat ábrázoló képek mellett szinte ugyanolyan hangsúlyosak az aktok, portrék, csendéletek is" - fogalmazott Boros Judit.

Mint hozzáfűzte, Ferenczy munkásságából a magyar avantgárd is merített; tanítványai között voltak például a Nyolcak csoport festői, ő azonban másfajta megfogalmazását akarta adni a kornak, nyugati "transzferek" helyett saját útját járta.

A kiállítás a komplexitás igényével lép fel: Ferenczy Károlytól ma mintegy 400 mű ismert - ennek jelenleg kétharmada fellelhető -, ebből az MNG tárlata csaknem 150 festményt és 80 grafikát, tehát az életmű több mint felét vonultatja fel, köztük a legjelentősebb munkákat.

Mint a kurátorok hangsúlyozták, a tárlat nem kronologikus, hanem markáns tematikai egységek szerint mutatja be az életművet: az önarcképek mellett felbukkannak a zsánerképek, a Nagybánya környéki természetet és embereket ábrázoló vásznak, valamint a portrék is.

Külön egységet képez a műterem világa (csendéletek, aktok, artistákról, birkózókról festett képek), az egész életmű során fel-felbukkanó bibliai téma és a család. Mint Boros Judit elmondta, Ferenczy Károly festményein családja témaként is gyakran megjelenik, de a kiállításban egy-két festmény, szobor, rajz gyermekeitől: Valértól, Noémitól és Bénitől, valamint feleségétől, Olgától is helyet kap.

A kurátorok várakozásai szerint új motívumokkal gazdagítja majd a közönség Ferenczy-képét az alkotás folyamatát illusztráló egység, melyben egy-egy emblematikus kép mellett az ahhoz tartozó tanulmányok, témaváltozatok lesznek láthatók. "Bár műveit szemlélve nem gondolná az ember, Ferenczy nagyon tudatosan építkező mester, nem annyira spontán alkotó volt" - mutatott rá Plesznivy Edit.

Mint a két művészettörténész megjegyezte, a szakma eddig nem koncentrált Ferenczy Károly grafikai munkásságára, így elsőként a Galéria tárlata nyújt áttekintést a festő grafikáiból, plakát- és borítóterveiből, vázlataiból.

A kutatás egy ponton valóságos nyomozássá alakult: az MNG munkatársai az intézmény honlapján 51 ismert, de lappangó Ferenczy-mű fotóját tették közzé a Wanted! szekcióban. Ezek közül eddig öt munka került meg, köztük egy igazi különlegesség. Mint Boros Judit elmondta, Ferenczytől összesen négy tengerről festett képet ismerünk - ebből kettőről semmi adat nincs -, egy londoni magángyűjteményből azonban sikerült kikölcsönözni az egyik vásznat. A Tenger című 1904-es munka a megnyitón még nem lesz látható, később érkezik Budapestre - tette hozzá.

Plesznivy Edit és Boros Judit elárulták: a kiállításhoz készült katalógus számos magyar és angol nyelvű tanulmány mellett tartalmazza a teljes ismert Ferenczy-életművet és a megnyitóra megjelenik a festő levelezésének kiadása is.

Noha a tárlat csak november 30-tól látogatható, az érdeklődők virtuálisan már most betekinthetnek a kulisszák mögé a kiállítás blogján (http://ferenczy-mng.blogspot.com), amely a festőhöz kapcsolódó játékok mellett a Ferenczy családról is számos érdekességet közöl.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban
art&design

A sérülés variációi A sérülés variációi
Kontrolltól az elengedésig - Galériatúra a Budapest ArtWeek szervezésében, 2019. április 13.

Más művészeti ágakról

irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
Jonathan Levine: Csekély esély
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére
Interjú Bucsi Réka animációs rendezővel a közönség szeretetéről, Amerikáról és a női nézőpontról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés