bezár
 

art&design

2011. 12. 14.
A Nemzetközi Kepes Társaság kiállításai
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Kepes György (1906-2001) festőművész, fotográfus, fényművész, művészeti író szellemiségét ápoló Nemzetközi Kepes Társaság csütörtöktől három kiállításon idézi meg a névadó emlékét, halála 10. évfordulóján.
A Budapest Galériában 35 művész munkáit állítják ki, a Nemzetközi Fényműhely több tagja a noMade Galériában, míg négy német kinetikus és fényművész az A22 Galériában mutatkozik be.

Csáji Attila képzőművész, a Nemzetközi Kepes Társaság elnöke az MTI-nek elmondta: a szervezetet az ő kezdeményezésére hozták létre 1999-ben, hogy rendszeresen bemutassák az egyetemes kutatási eredményeket, azok felhasználását a művészeti alkotómunkában.

Tagjai művészek, tudósok, kutatómérnökök, összesen 85-en tizennégy országból. Most először állítanak ki Budapesten, korábban Kassán, Brassóban, Sepsiszentgyörgyön, Egerben, Pécsett és Párizsban volt fényművészeti tárlatuk.

A 2001. december 29-én az Egyesült Államokban elhunyt Kepes György szellemének és tevékenységének megfelelően a társaság művésztagjai nemcsak a technikai művészetekkel foglalkozók közül kerülnek ki, hanem vannak köztük grafikusok, festők, szobrászok, építészek, iparművészek, vizuális pedagógiával foglalkozók, fotósok is, elsősorban a kísérleti fotográfia területéről. Közös bennük a mai élet és az új tudományos és technikai eredmények iránti fogékonyság - emelte ki Csáji Attila.

A központi kiállítást csütörtökön a Budapesti Történeti Múzeum Budapest Galériájában Kroó Norbert fizikus, akadémikus nyitja meg.

Itt kísérleti fotókat, anamorf grafikákat (speciális torzítással készült munkákat) mutatnak be, amelyek hengerlencsével adják vissza az eredeti képet. Ilyenek Orosz István oszlopokat ábrázoló grafikái vagy Haris László kísérleti fotói, Ingo Glass müncheni alkotó geometrikus szobrai.

Csáji Attila is bemutatkozik: egyik lézergrafikája A mitikus tér címet viseli, egy másik, a Sejtkristályok a természet rejtett arca és sajátos képi üzenet. A művész felidézte, hogy 1977 és 1980 között a Központi Fizikai Kutatóintézetben kísérletezett és ezek nyomán keletkeztek a képek, amelyeket nemrég mutattak be Karlsruhéban a kortárs művészeti múzeumban.

Pócsi Ferenc kinetikus mobilokat állít ki, az egyik a térben felfüggesztett golyó, amely fenyegetőn lebeg - mondta a társaság elnöke.

A másik kiállításon, a Nemzetközi Fényműhely tárlatán a noMADE Galériában lesznek láthatók többek között Mengyán András fénykibocsátó festékkel készült munkái, Adolfo Lugli olasz művész fénylő kövei, a Londonban élő Bolygó Bálint fényinstallációi és Carlo Bernardini milánói művész száloptikával készült művei.

Mindkét kiállítás 2012. január 15-ig tart nyitva.

Az A22 Galériában négy német kinetikus és fényművész: Kerstin Engerzinger, Mischa Kuball és Wolfgang Plöger térbe vetített fénykörnyezetet alkot, Michael Bleyenberg pedig pixel hologramokat mutat be. Ez a tárlat 2012. január 5-ig lesz látható.

Kepes György Selypen született 1906-ban, Csók István tanítványa volt a képzőművészeti főiskolán. Később Berlinben megismerkedett a Bauhaus eszmékkel és már akkor fényfalakat, kinetikus műveket készített. Az amerikai Cambridge-ben a Massachusetts Institute of Technology, a technológiai intézet vizuális tervezés professzora volt. Több könyvet írt, köztük például A látás nyelve címűt.

Kepes György 1991-ben a szülőhelye közeli Egernek adományozta mintegy 200 munkáját, és azóta ott tartják a nemzetközi fényművészeti szimpóziumokat.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 12.
Sziget Fesztivál, 2019. augusztus 8.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés