bezár
 

art&design

2011. 12. 15.
Az NKA által támogatott iparművészek kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Iparművészeti Kollégiumának alkotói pályázatán támogatást elnyert huszonöt művész munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön Megvalósult művek 2011 címmel az Iparművészeti Múzeumban (IMM).
A Megvalósult művek című tárlatokat 2006 óta minden évben, immár hatodik alkalommal rendezi meg az IMM - idézte fel a kiállítás csütörtöki megnyitóján a múzeum főigazgatója. Takács Imre hozzátette: ekkora időtávlat még nem történelem, tanulságok levonására azonban már elegendő.

L. Simon László, az NKA elnöke megnyitó beszédében először a Nemzeti Kulturális Alap januártól átalakuló struktúrájáról beszélt. Mint kiemelte, noha az Iparművészeti Kollégium beolvad az újonnan felálló Vizuális Művészeti Kollégiumba, az iparművészeti pályázatok támogatására legalább annyi forrás jut majd, mint eddig.

Az NKA csütörtökön elfogadott 2012-es stratégiája szerint az Alap - a miniszteri keret és a tartalékképzés nélkül - 5 milliárd forintot szán pályázatokra, ebből a vizuális művészetekre 400 millió forint jut. Ha figyelembe vesszük, hogy a könyv- és folyóirat-kiadás másik kollégiumhoz kerül, ez mintegy 10 százalékos növekedést jelent - hangsúlyozta.

L. Simon László a Cseh Borbála kurátor által rendezett tárlatról szólva kifejtette, minden szalonkiállítás szükségszerűen eklektikus, ezért csak akkor értékes, ha felfedezhető benne egy komoly szervező erő. Ez a Megvalósult művek 2011 esetében a művészek design iránti elkötelezettsége, a világ és az ember viszonyát teljesebbé tenni akaró szándék lehet - vélekedett.

Mint kiemelte, a bemutatott huszonöt munka rendkívül változatos mind anyaghasználat, forma és funkcionalitás tekintetében.

Boda Gyöngyvér ruhái vagy Radnóti Tamás bútorai például teljes mértékben megfelelnek a funkcionális szempontoknak, míg Fekete László Tornyosoltár: Mária a világ kormányainak kitartó követelésére kőolajat fakaszt című porcelánkompozíciója inkább vitára inspiráló műalkotás - jegyezte meg a kultúrpolitikus.

L. Simon László hozzátette: a Nemzeti Kulturális Alap támogatási politikájának fókuszában olyan műveknek kell lenniük, amelyek a ma nyelvén szólnak a ma világáról.

A Megvalósult művek 2011 kiállításon Babos Pálma, Boda Gyöngyvér, Farkas Anna, Fekete László, Fóris Barbara, Gáspár György, Hajdu László, Hauser Beáta, Hernádi Paula, Juhász Ádám, Kaintz Regina, Katona Valéria, Kecseti Gabriella, Koleszár Ferenc, László Edina, Lenkei Balázs, Máder Barnabás, Mezősi Eszter, Morelli Edit, Morvay Ibolya, Pázmány Judit, Radnóti Tamás, Ráthonyi Kinga, Regős Anna és Varga Gábor Farkas munkái láthatók 2012. január 30-ig.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről
Cséfalvay András: Egy olyan világban, ahol nincsenek tények, ott csak a jóság marad
art&design

Afrika másik arca Afrika másik arca
Az Excessocenus című kiállításról a Cervantes Intézetben

Más művészeti ágakról

színház

Minek nevezzelek? Minek nevezzelek?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem szinhazinevelés.SZFE című szakmai konferenciájáról
irodalom

A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között A kreativitás lehetőségei biosz és zoé között
Hajas Tibor korszerűtlen korszerűsége
zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
Esterházy az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés