bezár
 

art&design

2011. 12. 21.
Nyolcvan éves a Debreceni Fotóklub
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csendélet volt a témája az alapításának 80. évfordulóját ünneplő Debreceni Fotóklub legutóbbi pályázatának, amelynek értékelését és díjátadását szerdán tartották a városban.
Máthé András, a fotóklub művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: félévente hirdetnek pályázatot, amely mindenki számára nyitott, a beérkezett képeket pedig a fotóklub tagjaiból álló zsűri értékeli.
A mostani pályázatra csendélet témában érkezett be 31 művész 57 képe, "nagyon színvonalas anyagot produkálva" - emelte ki. A féléves tematikus pályázat a Debreceni Fotóklub mindennapi életének része, akárcsak a műhelymunkák és előadások.

A tematikus pályázatokon a fotósok a legkülönbözőbb témákkal foglalkozhatnak az évek során és mindig kapnak visszajelzést a munkájukról. Ez hozzájárul önmaguk kiismeréséhez, a művészt abba az irányba terelik társai, ahol a legjobb munkákat tudja produkálni - jegyezte meg.

A mostani pályázat nyertese Illés Sándor kollekciója lett, míg másodikként Varga József, harmadikként pedig Horváth Tamás művét ismerték el, a különdíjat pedig Sass Nóra érdemelte ki.

A művészeti vezető elárulta, hogy a klub tavasszal a fotogram területén ír ki pályázatot. "A fényképező nélküli fénykép művészete egyszerre könnyű és nehéz téma, Magyarországon mások mellett Pécsi József, Kepes György vagy Moholy-Nagy László neve fémjelzi annak hagyományait" - sorolt példákat Máthé András.

Az 1931-ben alapított Debreceni Fotóklub decemberben könyvet jelentetett meg a jubileum alkalmából, a klub munkájának eddigi legszélesebb, Máthé András szerző szerint helytörténeti jelentőségű gyűjteményeként.

A levéltári és családi dokumentumokból, valamint magángyűjteményekből összeállított archív anyag a társalapító Aszmann Ferenc nevéhez fűződő "aranykortól" (1931-1945) egészen 2011-ig ad átfogó képet Debrecen 93 hivatásos és amatőr fotográfusáról, bemutatva egyben a nyolcvan év művészeti és technikai változásait.

Az évfordulós programok részeként kiállítás is nyílt a 80 éves a Debreceni Fotóklub című könyvben szereplő művészek egy-egy képéből. Emellett ritkaságnak számító fényképezőgépek, továbbá albumok, levéltári dokumentumok, magángyűjteményből származó levelek várják a fotózás iránt érdeklődő közönséget január 10-ig a debreceni Kölcsey Központban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés