bezár
 

art&design

2012. 01. 24.
Az Enigma Arts Galéria bemutatkozó kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az Apokalipszis után című csoportos kiállítással indul Veresegyházon az Enigma Arts, a város első kortárs galériája. Az alkotások engedve a misztikus 2012-es évhez társuló mítoszoknak – más-más művészi stratégiát követve –, az apokalipszis utáni víziók, álmok, érzelmek tematikájához kapcsolódnak.
Az „apokalipszis” kifejezés a görög apokalüpszisz szóból ered, melynek jelentései „kinyilatkoztatás, kijelentés, leleplezés”. Az „apokalipszis” kifejezést az utolsó időkre való általános, illetve az utolsó idők legvégső eseményeire történő, konkrétabb utalásként is gyakran használják.

A festmények, plasztikák az esemény utáni képzetekre, látomásokra fókuszálnak, amikor a régi élettér romjain, egy új világ épül-épülhet fel. Az Apokalipszis után című kiállítás művei emellett a látogatók számára a veresegyházi közösség életébe is bepillantást engednek.

Az Apokalipszis után című kiállítás január 27-én 18:30-kor nyit Veresegyházon, az Enigma Arts Galériában (H-2112 Veresegyház, Fő út 39. II. em.). Kiállító művészek: Kun Éva, Mizser Pál, Klement Zoltán, Veress Enéh és Tarcsi Dániel. A kiállítást megnyitják: Takács Ágnes, az Enigma Arts Galéria tulajdonosa és Mayer Vera, a Nagyházi Galéria és Aukciósház galériavezetője. Köszöntőt mond: Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere.  A tárlat megtekinthető 2012 február 25-ig (K-P: 10.00-18.00; Sz: 10.00-16.00).



nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- Áfra János --


További írások a rovatból

art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Tájakról, hiányosan Tájakról, hiányosan
A Tájak/Távlatok - Kortárs magyar tájkép (BPF) című kiállításról a Kiscelli Múzeumban
art&design

F(r)aktúra F(r)aktúra
PAF- F(r)acture / Pintér András Ferenc kiállítása az Art.Salon:Társalgó Galériában
art&design

Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban Gyerekkel és bőrönddel a múzeumban
Élménytúra a Szépművészeti Múzeumban

Más művészeti ágakról

zene

Etűdök gépzongorára Etűdök gépzongorára
Conlon Nancarrow, a nomád zongor
A zuhanás sokkja a MáSzínházban
VOLT Fesztivál, 2019. június 26.
zene

A zenész és barátai A zenész és barátai
Aradi Zsolt: Gasner János* emlékére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés