bezár
 

art&design

2008. 08. 12.
Divatshow Nyíregyházán - a legjobbak első vidéki bemutatója
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hazai divatélet nagyjainak első vidéki bemutatóját augusztus 17-én, vasárnap 20.30 órától rendezik meg a Nyíregyházi Szabadtéri Színpadon; a Fashion Sunday In Nyíregyháza elnevezésű divatshow-n nyolcvan különleges, mintegy 28 millió forint értékű ruhakölteményt láthatnak az érdeklődők - közölte a szervező, a nyírségi nagyváros Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumának vezetője.
 A legjobb magyar ruhatervezők Budapesten kívül még soha nem tartottak bemutatót hazánkban, kreációikat most először vonultatják fel a fővároson kívül - mondta Szathmáryné Sipos Ildikó.

Az igazgató kiemelte: a nyíregyházi divatshow-n az Első Magyar Divatszövetség tíz alapító tagja közül hét vesz rész, így Benes Anita, Halász Éva, Konsánszky Dóra, Léber Barbara, Németh Anikó, S. Hegyi Lucia és Sziráczky Brigitta.

A nemzetközi szinten jegyzett tervezők - akik a divatszövetség többi tagjával együtt azt szeretnék elérni, hogy "Budapest Európa kis Párizsa legyen" ismét a szakmában úgy, mint az 1900-as évek első felében volt - a szabolcsi megyeszékhelyen nyolcvan ruhakreációt mutatnak be a kifutón.

A kiváló alapanyagú kollekciók között lesznek kiskosztümök és nagyestélyik egyaránt. Közöttük különleges, például kézzel festett darabok, sőt kristályokkal díszítettek is.

A Nyíregyházán vasárnap este felvonultatott ruhaköltemények értékét 24-28 millió forint közöttire teszik a hozzáértők, akik szerint több kreáció a párizsi divathéten is nagy sikert aratna.

A ruhákat 12 hazai topmodell mutatja be a nyírségi nagyvárosban, s a show rendezője Katona Erzsébet, aki 19 éve a divat- és szépségszakma színpadi koreográfusa, országos-, illetve világversenyeken a szépségkirálynő-jelöltek felkészítője. A szakma legjobb hazai ruhatervezőinek első vidéki bemutatóján közreműködik Zsédenyi Adrienn, az egyik legnépszerűbb énekes előadóművész.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

További írások a rovatból

art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

irodalom

Családi hálók a Margó Vásárszínpadán Családi hálók a Margó Vásárszínpadán
Margó 2019 - Barnás Ferenc és Harag Anita
irodalom

Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban Az izoláció tematikája az izlandi irodalomban
Margó 2019 - Jón Kalman Stefánsson és Sigríður Hagalín Björnsdóttir
irodalom

Mosoly, sellők és sorok Mosoly, sellők és sorok
Margó 2019 – Umami, Darvasi László, André Aciman


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés