bezár
 

art&design

2012. 02. 08.
Műemléki felújítás vár a Kernstok-villára
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Nyolcak című kiállítás kapcsán készült dokumentumfilm sikerének is köszönhetően műemléki felújítás vár Kernstok Károly nyergesújfalui villájára, így régi formáját megőrizve újulhat meg a magyar művészvilág fontos zarándokhelye.
Az először Pécsett, majd bővített formájában a budapesti Szépművészeti Múzeumban bemutatott Nyolcak című kiállításhoz Szalay Péter rendezésében dokumentumfilm készült A Nyolcak nyomában címmel. Később önálló alkotásként is bemutatkozott, sikerrel – teltházzal - vetítették a 43. Filmszemlén és az alkotók szerint remény van arra, hogy mozivetítéseket is tartsanak belőle, illetve hogy a köztelevízió is műsorára tűzze. A rendező szerint speciális, hosszú távú forgalmazásról folynak megbeszélések.

Szalay Péter és Barki Gergely, a film két ötletgazdája, valamint a múzeum részéről Schilling Sára művészettörténész azt gondolta, a Nyolcak - azaz Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan és Tihanyi Lajos - élete kapcsán végig kell járni néhány fontos - és nemcsak magyarországi, hanem külföldi, például párizsi - helyszínt. Így jutottak el Kernstok Károly nyergesújfalui villájába, amely szellemi műhelye volt a kornak.

"Nagyon jól fogadtak minket, megpróbáltuk életre kelteni a legendákat. Eljutottunk borospincékbe, az egyikben Ady Endre állítólag még egy verset is falra vésett. Felkerestük a Kernstok-villát, elég erős jelenete lett a filmnek, hogy pillanatnyilag milyen állapotban van" - mondta korábban a Balázs Béla-díjas rendező az MTI-nek.

A Szépművészeti Múzeumban bemutatott film kapcsán többen is felajánlották segítségüket a villa helyreállításában, amennyiben az épületet régi állapotában állítják vissza - mondta az MTI-nek szerdán Mihelik Magdolna, Nyergesújfalu polgármestere.

A Komárom-Esztergom megyei település képviselőtestülete csütörtökön hoz végleges döntést a villával kapcsolatban, de előreláthatólag elveti az új tervek szerinti, az épületben jelentős változásokkal járó felújítást. Az akadálymentesítésről szóló követelmények miatt például liftet kellene felszerelni a házban, amely "elvesztené régi varázsát".

Nyergesújfalu városkép-rehabilitációs pályázat keretében 93 millió forintot nyert a felújításra, ehhez 60 milliót kellene hozzáadnia az önkormányzatnak.

A település azonban előreláthatólag az örökségvédelmi felújítás mellett dönt csütörtökön, ez viszont azzal jár, hogy le kell mondania a 93 milliós támogatásról. A Nyolcak című kiállítás és a nagyszabású dokumentumfilm sikere nyomán azonban művészek és művészetpártolók is jelezték, hogy segítenék a villa helyreállításában.

Mihelik Magdolna reméli, külső támogatók és mecénások, valamint a Kulturális Örökséghivatalnál (KÖH) elnyerhető pályázati források révén, ha nem is idén, de megvalósulhat a műemléki felújítás. "A Kernstok-rajongók is szeretnék, ha megmaradna az épület régi formája a régi illatokkal és hangulattal".

A villa rossz állapota miatt jelenleg nem is látogatható. Az elmúlt évtizedekben működött benne kozmetikai szalon, fogorvosi műhely is, de hányattatásai ellenére igazán nagy átalakításokat nem végeztek benne a polgármester szerint. "Megvan a régi terasz, a padlástér is, Kernstok falócája, cserépkályhája és a nappali is ugyanolyan".

A Nyolcak című filmet az alkotók jelenlétében pénteken délután levetítik Nyergesújfaluban, a film ezután külföldre megy: március 12. és 14. között a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben vendégeskedik.
Mivel mind a kiállítás, mind pedig a film nagy sikert ért el, Mihelik Magdolna szerint most nyílik a legjobb alkalom arra, hogy gyűjtésbe fogjanak és támogatókat szerezzenek a Kernstok-villa műemléki felújításához.

Nyergesújfaluban működik egy Kernstok-galéria, de ha sikerülne a villát felújítani, az épületben is helyet kapna egy kiállítóterem. A polgármester szeretne egy művésztelepet is létrehozni, ez annak ellenére is működhetne a villában, hogyha az műemléki felújításban részesül.
"Nyergesújfaluban még él a kultusz, még mindig itt van a Duna, itt vannak a pincék és a lovak" - fogalmazott.

Szalay Péter a műemléki felújítás hírével kapcsolatban az MTI-nek úgy fogalmazott, szándékuk volt, hogy a filmben bemutassák a "lappangó értékeket", hogy milyen kincsek lapulnak a Nyolcak nyomában.

"Valószínűleg az utolsó pillanatban mutattuk be kameránkkal a villát, még nem vágtak bele a felújításba, amely alapvető változásokat hozott volna". Mint mondta, a 61 perces – a csíkszeredai dokumentumfilm-fesztiválon a legjobb tudományos ismeretterjesztő filmek között díjat nyert - alkotásban a nyergesújfalui villához hasonló állapotban lévő több épület is látható, például a szlovákiai Körtvélyesen lévő Lesznai-kúria villa. "A filmmel egy ügy mellé is álltunk" – hangsúlyozta a rendező.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)
art&design

Gondolkodásunk módszereiről Gondolkodásunk módszereiről
Beszélgetés Falcsik Marival, Walter Isaacson: Leonardo Da Vinci – a zseni közelről című könyvének fordítójával
art&design

Publikus '90-es évek Publikus '90-es évek
A Publikus magánügyek. A 90-es évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításról a szentendrei MűvészetMalomban

Más művészeti ágakról

irodalom

Utak a sötétségbe Utak a sötétségbe
Horváth Márk A digitalitás paroxizmusa: Spektákulum, szimulákrum, kibernetikai állapot és a virtualitás hiperkaotikus okkultúrája
színház

Előző héten még kellékek után szaladgáltunk… Előző héten még kellékek után szaladgáltunk…
A Létra Kulturális Egyesület Ébredés című darabjának budapesti bemutatóján jártunk
Esterházy az Ódry Színpadon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés