bezár
 

art&design

2012. 02. 29.
Duna képfolyam vándorkiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dunaharasztiba, a Laffert Kortárs Kúriába érkezik szombaton a Duna képfolyam (Danubius Fluvius Pictorum) című vándorkiállítás. A helyi műtárgyakkal is kiegészülő tárlathoz kapcsolódva két pályázatot is hirdet az intézmény.
Mint azt Budai Orsolya, a Laffert-kúria vezetője az MTI-nek szerdán elmondta, a négy évvel ezelőtt Szentendréről indult vándorkiállítás, amely Pozsonyt, Budapestet, Komárnót és Bécset is megjárta már, fotók, térképek, filmek segítségével "eleveníti meg" a folyót, amely nem elválasztja, hanem összeköti az emberi akaratot, képzeletet és fantáziát, illetve a két partja mentén élő nemzeteket.

A Laffert Kortárs Kúriában március 3-án nyíló tárlaton az eredeti kiállítási anyagot kiegészítve dunaharaszti vonatkozású, a folyóhoz kapcsolódó fotókat, képeslapokat is bemutatnak - tette hozzá az intézményvezető.

Beszámolt arról is, hogy a Laffert-kúriában május 2-ig látható Duna-kiállítás kapcsán két pályázatot is hirdetnek. A Duna akváriuma című pályázatra - amely gyermekeknek szól - kézműves munkákat várnak, míg a másik kiírás a felnőtteket célozza meg és a Profilképet a Dunának címet viseli. Ez utóbbira olyan fotókkal lehet jelentkezni, melyekből kiderül: ki milyennek képzelné magát, ha Duna lenne - magyarázta a Laffert-kúria vezetője.

A rekonstrukción átesett, kívül-belül gyönyörűen felújított, és tavaly tavasszal újra megnyitott épületben nem ez az első nagy kiállítás, és számos egyéb programmal is igyekeznek magukhoz vonzani a kultúra iránt érdeklődőket - hangsúlyozta Budai Orsolya.

Érzelmek iskolája, illetve Lázadók klubja címmel két filmklubot működtetnek, színházi előadásokkal egybekötött gyermekprogramokat szerveznek, és havi rendszerességgel tematikus rendezvényeket is kínálnak. A márciusi tematikus hétvégén - a Duna képfolyam kiállítás megnyitásával egy időben - a folyó ihlette hangulatban kavicsfestéssel és szoborkészítéssel próbálkozhatnak a vállalkozó kedvűek.

Egyre népszerűbbek a földszinti díszteremben tartott zenei estek, illetve az úgynevezett közösségépítő programok - hangsúlyozta Budai Orsolya, aki szerint nemcsak az iskolás csoportokat és a szülőket igyekeznek "megmozgatni", hanem a helyi művészeket is, hogy minél többen megismerhessék alkotásaikat.

A 20 ezer lelkes városban nem egyedüli kulturális intézményként működő kúria a felújítással elnyert modern belső terek kiadásával igyekszik pótolni szűkös költségvetését, a belépőjegyek szerény árát a nehéz gazdasági helyzet miatt nem szeretnék emelni - mondta az intézmény vezetője.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Testhatárok Testhatárok
Vékony Dorottya Átlagos eltérés című kiállításáról
art&design

Köztes létmódunk kiábrázolása Köztes létmódunk kiábrázolása
Bögös Loránd Önelhallgatás című kiállításához
art&design

India ezer arca
Kiállítás a TÉR-KÉP galériában

Más művészeti ágakról

Mark Rothko lemezborítók
A 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál sajtótájékoztatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés