bezár
 

art&design

2012. 03. 02.
Ásványfesztivált rendeznek Miskolcon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmincadik alkalommal rendezik meg március 10-én és 11-én a Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivált a helyi campuson, a rendezvény Közép-Európa egyik legjelentősebb ilyen jellegű rendezvénye.
Szakáll Sándor, a Miskolci Egyetem ásvány- és kőzettani tanszékének vezetője, a Herman Ottó Múzeum Ásványtárának muzeológusa az MTI-nek elmondta: a különleges mustra jelentőségét nemcsak a kiállítók stabil 100 feletti és a látogatók 3-4 ezres létszáma jelzi, hanem az is, hogy évenként a börzéhez más és más rendezvényeket is társítanak.

Ezek között mindig vannak reprezentatív, tematikus kiállítások, illetve tudományos és népszerűsítő előadások, esetenként előadóülések - fejtette ki, hozzátéve, hogy számos esetben új könyvek megjelenését is erre az alkalomra időzítik.

A rendezvény célja a kezdetektől fogva az, hogy mindenki, aki valamilyen módon kötődik az ásványokhoz - érdeklődő, gyűjtő, kereskedő, szakember - találjon megfelelő darabot a választékban.

Emlékeztetett arra, hogy a két alapító intézmény, a Miskolci Egyetem és a Herman Ottó Múzeum szervezői már három évtizede arra törekszenek, hogy olyan rendezvénnyel szolgáljanak, amelyen az ásványok, drágakövek és ősmaradványok iránt érdeklődők, a téma barátai, gyűjtői vagy az amatőrök és a szakemberek sok információt kapjanak és megcsodálhassák a természet remekeit.

Az idei ásványfesztiválon is számos meglepetéssel készülnek, tudományos előadások sora, szakmai bemutató, kiállítás és vásár szerepel a palettán.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ne legyen diszkrét Ne legyen diszkrét
Bob Dylan: „Életem az utca, ahol járok" / Reök-palota, Szeged
art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés