bezár
 

art&design

2012. 03. 04.
Szathmáry Pap Károly emlékkiállítása Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A fotográfia egyik úttörője, Szathmáry Pap Károly alkotásait bemutató kiállítás nyílik kedden a Budapesti Román Kulturális Intézet Szegedi Fiókintézetében a művész születésének 200. évfordulója alkalmából - tájékoztatta Kimpián Péter, az intézet munkatársa az MTI-t.
Szathmáry Pap Károly erdélyi festő, grafikus, a fényképészet egyik úttörője 1812. január 11-én született Kolozsváron és Bukarestben hunyt el 1887. július 3-án. Románia első, máig legjelentősebb művészfotósaként, fotóriportereként dolgozott. 1843-ban készítette az első dagerrotípiáit, majd rövid kísérletezés után az első talbotípiáit (az eljárást kifejlesztő William Henry Fox Talbot nevét viselő, első papírképet eredményező képrögzítési módszer).

Az 1860-as években száz képből álló albumot jelentetett meg, amelyben többek közt megtalálható Liszt Ferenc Pisában készült portréja, valamint a törökországi és oroszországi utazásainak emléke. Számos szakember szerint ő a világ első fotóriporter-haditudósítója, aki a krími háborúban fényképezett, majd az 1877-78-as román függetlenségi háború eseményeit is dokumentálta.

Szathmáry Pap Károlyt Európa első tíz fotográfusa között tartják számon; január 11-i születésnapja egyben a romániai fotóművészet napja is.

A március 19-ig látható tárlaton Szathmáry Pap Károly hatvan alkotását ismerhetik meg a látogatók, a digitális másolatokat a Romániai Fotóművészek Szövetsége készítette.

A tárlat anyagát korábban a Budapesti Román Kulturális Intézetben is bemutatták.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

színház

A beszéd nagyon komoly automatizmusunk A beszéd nagyon komoly automatizmusunk
Interjú Kelemen Márta logopédussal, beszédtechnika tanárral
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés