bezár
 

art&design

2012. 03. 08.
A Csíki Székely Múzeumé a MúzeumCafé-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyarmati Zsolt történész, a Csíki Székely Múzeum vezetője vehette át az idén másodszor odaítélt MúzeumCafé-díjat csütörtökön Csíkszeredán.
A Szépművészeti Múzeum által alapított múzeumi magazin a csíkszerdai intézménynek az egész magyar múzeumi világ számára példaértékű modernizálásáért, a múzeumnak otthont adó Mikó-vár felújításában játszott szerepéért, valamint az elmúlt évek nagy sikerű kiállításainak megszervezésért ítélte oda a díjat - közölte az MTI-vel csütörtökön a Szépművészeti Múzeum.

Az alapítók szándéka szerint az elismeréssel a magyar múzeumi szakmából minden évben egy olyan szakember munkáját ismerik el, aki a MúzeumCafé szellemiségével összhangban előremutató, új és korszerű szemlélettel alkotott a maga szakterületén.

A döntésben a szerkesztőbizottság (Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Török László ókorkutató, régész-egyiptológus, akadémikus) és Martos Gábor főszerkesztő munkáját Hatházi Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) főosztályvezető-helyettese, Cseri Miklós, az ICOM Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, a szentendrei Skanzen főigazgatója és Mélyi József, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) Magyar Tagozatának elnöke, művészettörténész-műkritikus segítette.

Gyarmati Zsoltot 2003-ban nevezték ki a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum élére. Azóta az igazgató gyökeresen megváltoztatta az 1930-ban alapított, 1970 óta a 17. századi Mikó-várban működő intézményt.

A méltatás szerint a magas színvonalú tudományos munkát végző, friss és nyitott szellemű, a közönség igényeit is maximálisan kiszolgálni igyekvő múzeum az elmúlt években több, nagy sikerű kiállításnak adott otthont, amelyek egyenként is több tízezer látogatót vonzottak a csíki városba.

Ezekhez a sikeres kiállításokhoz az elmúlt években példaértékű múzeumpedagógiai program és több, a muzeológiai-szakmai munkát segítő fejlesztés is társult, elkezdődött továbbá a Mikó-vár átfogó rekonstrukciója és ezzel együtt a múzeum új állandó kiállításának létrehozása is.

A több mint 7 millió lejből (csaknem 500 millió forintból) megújuló műemléki épület a tervek szerint tavasszal nyitja meg kapuit a látogatók előtt - emlékeztet a közlemény.

A MúzeumCafé-díjat és a vele járó, a NEFMI és a magazin által felajánlott 200 ezer forintot Csíkszeredában adta át Martos Gábor főszerkesztő. Az elismerést az elképzelések szerint minden év márciusában - abban a hónapban, amikor Gróf Széchényi Ferenc 1802-ben felajánlotta gyűjteményét a köz javára - adja át a magazin.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés