bezár
 

art&design

2012. 04. 13.
A Titanic tárgyai a Közlekedési Múzeumban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eddig még sehol, soha ki nem állított tárgyakból nyílt kiállítás pénteken Titanic100 címmel a Közlekedési Múzeumban.
Az érdeklődők csaknem 130 eredeti tárgy és dokumentum segítségével idézhetik fel a világ leghíresebb hajójának építését, első és egyben utolsó transzatlanti útját, a katasztrófát és a mentést.

A kiállítótérben a Titanic sétafedélzetének egy részlete elevenedik meg a Stern Stúdió és a Mid Atlantic Films jóvoltából, amelyek a Magyarországon forgatott Titanic című televíziós sorozat díszleteit és kellékeit kölcsönözték a kiállításhoz.

Az így kialakított fedélzeten kapott helyet a gőzhajón is használt mentőcsónak másolata. A tárlaton a Titanicról származó tárgyak mellett olyan elemek is láthatók, amelyek a hajó részére készültek, de nem építették be őket. Az óceánjáró pompáját azok a tárgyak szemléltetik, amelyek testvérhajójáról, a Titanickal szinte teljesen megegyező Olympicról származnak.

A tárlat különlegessége, hogy a kiállított eredeti dokumentumok, használati tárgyak a Titanic több híres, vagy egyszerű, a harmadosztályon utazó személy életét is felelevenítik, valamint külön vitrin foglalkozik Lengyel Árpád magyar hajóorvossal, aki a Carpathia tisztjeként a túlélők ellátását irányította.

Mindezek mellett a tárlat kitér a Titanic körüli legendákra is: felfedi mi igaz azokból az állításokból, történetekből, amelyek a száz év alatt a katasztrófáról nyilvánosságra kerültek.

A megnyitó ünnepségen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter többek között a kiállítás egyediségét emelte ki: a kihelyezett korabeli tárgyak, a kiállítás hajót idéző díszletei, végül az összefogás, amely a bemutatót létrehozó szervezetek között történt valóban egyedi és különleges értéknek számít.

"Ma a Titanic-katasztrófa 100. évfordulójára emlékezünk, holnap pedig az UNESCO az emberiség közös víz alatti kulturális öröksége részévé nyilvánítja a hajó roncsait" - emelte ki a miniszter. Lengyel Árpád, a Carpathia hajóorvosának életét értékelve Réthelyi Miklós rámutatott az egyén bátor helytállására és "az önfeláldozó hősiesség számos példájára", amelyre minden korban nagy szükség van.

A megnyitón részt vett Reich Márta, Lengyel Árpád unokája, aki részletesen mesélt a nagyapjáról, munkásságáról, és bemutatta az évforduló alkalmából írt, A Titanic árnyékában - egy magyar orvos élete című könyvét, amely az orvos életrajza és munkássága mellett felidézi és elemzi a katasztrófa részleteit is. A Titanic100 kiállítás július közepéig tekinthető meg a Közlekedési Múzeumban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
Külföldön Sikeres Magyar Művészek

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés