bezár
 

art&design

2012. 04. 24.
Anton Molnár kiállítása
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Gyökerek címmel nyílt tárlat a hét végén a New York-i magyar konzulátuson Anton Molnár Párizsban élő magyar festőművész alkotásaiból.
A festő édesapja Kolozsváron született, s a kiállítás kezdetei a művész 2002-ben a felmenők földjén tett látogatásra nyúlnak vissza. A Gyökerek című kollekció több közeli portréábrázolást foglal magába, figuratív festmények találkoznak erős, absztrakt ecsetvonásokkal. A portrékon megjelenített emberek jellegzetes kelet-európai arcvonásai magukon viselik nehéz történelmük nyomát.

"Azt szerettem volna, hogyha ezt a kiállítást először abban New Yorkban tudjam bemutatni, ahol minden család valahonnan máshonnan jött, ahol olaszok, magyarok, franciák, írek élnek egymás mellett. Ezek az erdélyi fejek, erdélyi gyökerek, egyszerű dolgok, de ugyanakkor van egy mélyebb vonatkozásuk is, amely a magyar kultúráról is szól" - nyilatkozott hétfőn az MTI-nek Anton Molnár.

A nagyméretű, barna alaptónusú fejek mellett a festményeken megjelennek erdélyi és magyarországi motívumok, így a Balaton, a budapesti utcák, sőt Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmjének egyik jelenete is. Anton Molnár elmondta, hogy a kiállítás anyagát a közeljövőben Tokióban is bemutathatják.

Az öt hétig tartó kiállítás megnyitóján megjelent George Pataki, New York állam volt kormányzója, valamint több neves gyűjtő a világ több országából.

"A megnyitón Marvin Numeroff, az egyik igen ismert és nagy gyűjtőm, a Guggenheim Múzeum támogatója azt mondta: az az érdekes a munkámban hogy Andy Warhollal szemben - akitől szintén vannak munkái -, aki a hírességeket festette meg , én az ismeretlen átlagemberekből csinálok sztárokat" - mondta a festőművész.

Molnár Antal 1957-ben, Budapesten született. Gyermekkorának egy részét Afrikában töltötte. Diplomáját 1983-ban, a Képzőművészeti Főiskolán szerezte, ahol három további évig vett részt mesterképzésben.

Az ENSZ genfi irodája 1986-ben grafikusi munkát kínált fel számára. Ez a megbízatás előlegezte meg azt a döntését, hogy 1988-ban a családjával Franciaországba települt.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

A Phaeton tündöklése és bukása
art&design

Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben Fém és méhviasz, vagy új helyünk a természetben
Horváth Gideon – I put my hand into a beehive
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Tamás Zsuzsa válaszai a prae.hu körkérdésére
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
irodalom

Boszorkánymesterek Boszorkánymesterek
Harry Partch vs Gergely Edit*


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés