bezár
 

art&design

2012. 06. 07.
Tematikus tárlatvezetések a Ferenczy-kiállításon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Június 17-ig látogatható Ferenczy Károly (1862–1917) gyűjteményes kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten: az érdeklődőket jövő kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken 16.30-tól tematikus tárlatvezetések várják.
A kiállításon mintegy 150 festményt és 80 grafikát tekinthetnek meg a látogatók. A válogatás a hazai és a határon túli köz- és magángyűjtemények feltérképezése nyomán az életmű legjelesebb darabjaira fókuszál.

A tárlat a tucatnyi múzeumból kölcsönzött remekművek mellett több mint hatvan, magántulajdonban lévő alkotással egészült ki - közölte az intézmény az MTI-vel.

A tárlat kurátorai által indított "Ferenczy wanted" akció során több, eddig lappangó Ferenczy-mű került elő, köztük a festő jelentős alkotásai. A Ferenczy-életmű egy, az utóbbi hetekben felbukkant darabját, a Gyermekek pónikon című 1905-ben született alkotást a tárlat utolsó heteiben a nagyközönség is megcsodálhatja. A hosszú ideig, minden bizonnyal több mint száz évig kanadai magántulajdonban lévő kép mostani előkerülése igazi szenzációnak tekinthető.

Ferenczy Károly neve a köztudatban leginkább az 1896-ban formálódó nagybányai művészteleppel kapcsolódott össze, életműve szinte egybeforrt Nagybánya művészetével. Ferenczy a művészkolónia kiemelkedő alkotójaként és vezető mestereként, az impresszionizmus és posztimpresszionizmus hazai változatának megteremtésével a modern magyar festészet megalapozójává vált.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
Erdély Jakab: Anyád hogy van? Diplomakiállítás Dr. Geréb Ágnes életéről
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Vénusz nercben a Vidéki Színházak Fesztiválján
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Mészöly Ágnes válaszai a prae.hu körkérdésére


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés