bezár
 

art&design

2012. 06. 12.
Múzeumok éjszakája Nógrád megyében
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Plakátrestaurálás, palóc tánc tanítás, kosztümös tárlatvezetés is szerepel a Nógrád megyei múzeumok programjai között szombaton, a múzeumok éjszakáján.
A salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeumban játszóház várja a gyerekeket Dancsó István fajátékaival, a célközönséget pedig a Jó Pásztor Katolikus Óvoda óvodásainak "Becsalogató" műsorával invitálják.

A Váczi Gyula Művészetoktatási Intézmény tanárai és meghívott vendégei, valamint tanulói is hangversenyt adnak a múzeumban, ahol ezen a napon nyitják meg a Salgótarjáni Alkotóműhely kiállítását.

A restaurálás kulisszatitkaiba is bepillanthatnak a látogatók a Plakátrestaurálás a Nógrádi Történeti Múzeumban című kiállításon, este 10 órától pedig az Ifjú Nógrád és a Nógrád Táncegyüttes Szent Iván-éji műsorát láthatják.

A Bányamúzeumban a Bányász-Kohász Dalkör hagyományőrző műsora köszönti a látogatókat, majd éjfélig tárlatvezetéssel járhatják be az érdeklődők a föld alatti kiállítóhelyet.

A reneszánsz jegyében zajlik a program a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban, ahol a Musica Rediviva együttes egész estés koncertjét élvezhetik a látogatók.

Lesz kosztümös tárlatvezetés is, a korabeli jeleneteket pedig színjátszók adják elő, így a "szellemidézésben" a kiállítások megelevenedett szereplőivel is találkozhatnak a kastélymúzeum látogatói.

Minden bajban védelmező címmel 18-20. századi orosz fémikonokból nyitnak meg kiállítást a balassagyarmati Palóc Múzeumban, a tárlatot Voight Vilmos professzor mutatja be. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt szólnak a kézműves foglalkozások, lehetőség lesz múzeumi kincskeresésre is.

A nyári napforduló hagyományait Lengyel Ágnes néprajzkutató ismerteti előadásában, palóc táncokat is tanítanak Balassagyarmaton, éjszaka várostörténeti és néprajzi témájú filmeket vetítenek a Látványtárban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
Lábjegyzetek a kortárs autódesignhoz
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

Frédéric Tellier: A tűzön át
Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
A Fausttól a Szívlapátig. Kortárs könyvek a középiskolában


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés