bezár
 

art&design

2012. 06. 20.
Alfons Mucha Pécsett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szecesszió egyik legjelentősebb és legérdekesebb képzőművészének tartott Alfons Mucha (1860-1939) alkotásaiból nyílik kiállítás június 30-án a baranyai megyeszékhely Pécsi Galériájában.
Gamus Árpád, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. képzőművészeti divízióvezetője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a galéria Széchenyi téri kiállítótermében augusztus 26-ig látogatható tárlat a grafika mestereként is emlegetett cseh művész száz alkotásával, köztük elemzéseivel, kréta- és ceruzarajzaival, valamint festményeivel ismerteti meg az érdeklődőket.

Hozzátette: a kiállítás anyaga a Mucha művei iránt rajongó cseh orvos, Zdenek Trímal magángyűjteményéből származik és olyan különleges, eddig kevés helyen látott alkotásokat is felvonultat, amelyeknek köszönhetően nyomon követhető a művész fejlődése, magas fokú művészetének kiteljesedése.

Gamus Árpád utalt rá, Alfons Mucha másfélszáz művét 2010-ben, az Európa Kulturális Fővárosa program keretében már megismerhette a pécsi közönség.

A galéria akkor három cseh múzeum, a Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtára és egy magángyűjtő révén litográfiák, könyvillusztrációk, kiadványok mellett azokat a fotókat is bemutatta, melyeket a mester maga készített fotómodelljeiről. A tárlat iránt bel- és külföldről egyaránt nagy volt az érdeklődés.

Alfons Mucha 1860-ban született Morvaországban, majd miután nem vették fel a prágai Szépművészeti Akadémiára, 1879-ben Bécsbe költözött, ahol színpadi díszleteket készített. 1885 és 1888 között Münchenben és Párizsban folytatott tanulmányokat, majd a francia fővárosban telepedett le.

A festő - aki műtermében fogadhatta a Tahitiról visszatérő Paul Gauguint - sokoldalú művész volt: illusztrált számos könyvet, kötvényt, tervezett bélyeget, naptárt, tapétát, bútort, szőnyeget, üvegablakot, ékszereket és ékszerüzletet. Az igazi hírnevet azonban 1895-ben Sarah Bernhardt francia színésznő megbízásából, Victorien Sardou Gismonda című drámájához készített plakátjai hozták meg számára.

Mucha ívekben és csigavonalakban, virágdíszekben és stilizált ornamensekben gazdag stílusa rövidesen népszerű lett és valósággal tolongtak a plakátjaiért. Neves keksz- és csokoládégyárak, más cégek vették igénybe szolgálatait termékeik népszerűsítéséhez.

Párizsi kiadókkal is szerződést kötött könyvillusztrációkra. Az 1900. évi világkiállításon ő dekorálta Bosznia-Hercegovina pavilonját, amely elnyerte a világkiállítás ezüstérmét.

A festő húsz évet szentelt Szláv eposz című sorozatának megalkotására, a 20 festményt 1928-ban a cseh népnek ajándékozta.

Mucha 1939-ben Prágában az elsők között volt, akiket a nácik letartóztattak. Szabadlábra helyezése után, 1939 júliusában halt meg tüdőgyulladásban.

nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Ismeretlen ismerősök Ismeretlen ismerősök
Minden múlt a múltam. #huszadikszázad #privátfotó #Fortepan a Magyar Nemzeti Galériában
Interjú Máté Bencével természetfotózásról, lesekről és technikákról, környezetvédelemről

Más művészeti ágakról

Topolánszky Tamás Yvan: Curtiz – A magyar, aki felforgatta Hollywoodot
színház

Az ördög báránybőrt visel Az ördög báránybőrt visel
Az Ördög a Városmajori Szabadtéri Színpadon
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés