bezár
 

art&design

2012. 06. 21.
Szlovákiai művész posztumusz életmű-kiállítása Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint száz festményt, építészeti tervrajzot és fotót mutatnak be Ivan Vydareny (1887-1982) születésének 125. évfordulója alkalmából életmű-kiállításán péntektől a Szlovák Intézetben.
Gassama-Szabó Bernadett, a kiállítás kurátora az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat a művész szlovákiai szülővárosa, a Nyitra közelében lévő Verbó piacteréről és templomáról készült felvételekkel, akvarellek és szénrajzok bemutatásával indul. Három építészeti rajzát is kiállítják, amelyek az 1927-ben a verbói evangélikus templom újjáépítésére készült pályamunkájának részei.

Építészmérnökként az első világháborúban műszaki alakulatnál dolgozott, Karintiában drótkötélpályákat tervezett és épített, az ezekről készített felvételei is láthatók a tárlaton.

Az első világháborúban Vydareny találkozott Mednyánszky László (1852-1919) festőművésszel, akivel három hónapig egy barakkban lakott. A művész emberileg és szakmailag is sokat tanult Mednyánszkytól, aki pedig nagyon értékelte Vydareny munkáiban a mérnöki precizitást - emelte ki a kurátor.

A fronton készített fotóinak témáit később más formában újra feldolgozta szénnel, akvarellel vagy rézkarccal. Háborús képein katonatemetések és síelő katonák láthatók, ahogy a nagy hóban a hegyeken keresztül viszik a hátukon a postai küldeményeket. Budapesten az Erzsébet híd bontását majd az új híd építését is lefotózta. A második világháborúban lebombázott pesti hidakról, az Erzsébet hídról, a Lánchídról, a Margit hídról készített rézkarcot, festményt és szénrajzot is. Vydareny a háború után Angyalföldön élt a Visegrádi utcában, a Lehel téri Szent Margit-templom építését dokumentálta fotón, akvarellen és rajzon.

Kincses Károly fotótörténész elmondta, hogy a művész apja órásmester és fényképész volt, az ő műtermében tanult meg fényképezni és ott kezdte el festői tanulmányait. Pozsonyban járt festőiskolába, aztán Budapesten - mindenféle előzmény nélkül - beiratkozott a Műegyetem építész szakára.

Neves építészirodáknál dolgozott, több középület készült az ő tervei alapján. Fotós pályafutása legfontosabb része az első világháború idejére esik. Bár harci jeleneteket, halottakat és lebombázott, aknával szétlőtt templomokat, valamint házakat is lefényképezett, mégis a fotók jelentős részének olyan hangulatuk van, mintha nem is dúlna háború. A hólepte Dinári-Alpok, a fedezékek és a barakkok családias hangulata köszön vissza képein - magyarázta a fotótörténész.

A művész a második világháború után bekapcsolódott a nemzetközi fotóséletbe, több díjat nyert, az egyik legkiemelkedőbb alakja a piktoralista fotográfiának - tette hozzá. Kincses Károly tollából 2000-ben jelent meg monográfia A fotográfus, építész, festő Vydareny Iván címmel. A kiállítás augusztus 31-ig látogatható a Szlovák Intézetben.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Mindenből lehet meríteni Mindenből lehet meríteni
Interjú Maurer Dórával külföldi élményekről, lehetőségekről, fordulópontokról és képzésekről
art&design

A gyűjtő mint művész? A gyűjtő mint művész?
A Mai Manó Ház Erik Kessels több élete című kiállításáról
art&design

A Bauhaus sugárzó fénye A Bauhaus sugárzó fénye
Inspirációk a jövőből - A Symposion Társaság és a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítása

Más művészeti ágakról

Interjú Alföldi Róberttel pályakezdésről, a fiatalok helyzetbe hozásáról, lehetőségekről, nyitottságról
irodalom

Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot Amikor egy csapat művész öt napra elfoglalja Kámot
Ilyen volt a III. Nyolc Ág Művésztábor
színház

A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük A jó, az aktuális, a kortárs színházat keressük
Háttérbeszélgetés Kulcsár Edit fesztiválszerzővel a MITEM létrejöttéről, létjogosultságáról, egyedi, sikert generáló ismertetőjegyeiről, motivációról, célokról
Ari Aster: Fehér éjszakák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés