bezár
 

art&design

2012. 07. 10.
Madárfotókból nyílt kiállítás
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmadik alkalommal nyílt kiállítás fiatal művészek alkotásaiból a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM); a KIM Szalon keretében keddtől Kis Dávid, Nehézy László, Palcsek István és Somogyi Márk madárfotóit tekinthetik meg a minisztérium épületében megfordulók.
Az első KIM Szalon 2010 decemberében nyílt meg, a tárca akkor a közelgő magyar EU-elnökség kapcsán kívánt bemutatkozási lehetőséget adni fiatal magyar szobrászoknak, festőknek és grafikusoknak - idézte fel a közigazgatási és igazságügyi miniszter a sorozat harmadik tárlatának megnyitóján.

    Navracsics Tibor hangsúlyozta: a KIM missziójának tekinti, hogy a fiatal Magyarország minisztériuma legyen, ennek jegyében indult a kezdeményezés is, amelynek már konkrét hozadéka volt: a kiállító fiatal művészek közül választották ki például a tárca szakmai díjainak megalkotóit.

    A tárlatot megnyitó Szemadám György Munkácsy-díjas festőművész szintén úgy vélte, hogy a KIM Szalon fontos nyitásnak számít és segíthet összekötni a fiatal művészeket a hivatal tőlük amúgy idegen világával.

    A madarak a Teremtő legszebb és legszárnyalóbb eszméit testesítik meg - jegyezte meg a korábban több évig állatkerti gondozóként is dolgozó festőművész, hozzátéve: nem véletlen, hogy a legtöbb vallásban a madár az emberi lélek jelképe, hordozója.

    Keddtől az épület folyosóinak, tárgyalóinak falán négy fiatal fotográfus madárfotói kaptak helyet; a KIM munkatársai, illetve a minisztériumba érkező vendégek többek között gyurgyalagok, tengelicek, szalakóták, vörös vércsék és kócsagok képeit láthatják az év végéig.

Kis Dávid, Nehézy László, Palcsek István és Somogyi Márk a kiállításon megtekinthető 47 alkotást térítésmentesen bocsátotta a KIM rendelkezésére.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Velünk élő hagyományok Velünk élő hagyományok
Korniss Péter Változások című kiállítása Kolozsváron
Interjú Tóth Kingával intermediális alkotásról, a fiatalok lehetőségeiről, szellemi műhelyekről, fordításról
art&design

A glóbusz kibillentése A glóbusz kibillentése
The Great Globe - Csoportos kiállítás az aqb Project Space-ben
art&design

Instabil egyensúly Instabil egyensúly
A varázsló halála. Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeumban

Más művészeti ágakról

gyerek

Hiteles a Szép csendben Hiteles a Szép csendben
Szakmai szervezetek ajánlják a Szép csendben című filmet
Adrian Grunberg: Rambo V – Utolsó vér
irodalom

A tudatosság határai A tudatosság határai
Prae Műfordító Tábor, beszámoló, 3. nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés