bezár
 

art&design

2012. 09. 14.
A szerb kultúra hónapján 31 program országszerte
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Harmincegy programot kínál A szerb kultúra hónapja című eseménysorozat, amelyet péntektől rendez meg országszerte a Magyarországi Szerb Kulturális és Dokumentációs Központ.
    Gyurity Milán, a központ igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy Budapesten kívül Pécs, Mohács, Szeged, Battonya, Lórév, Hercegszántó, Deszk, Budakalász és Százhalombatta is részt vesz a programokban.

A péntek esti megnyitón beszédet mond Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes-államtitkára, eljön az eseményre Bojan Pajtic, a Vajdaság Tartomány miniszterelnöke és Aleksandar Cotric, a szerbiai parlament diaszpóráért felelős bizottságának elnöke.

    Folytatják azt a hagyományt, hogy a kulturális hónap keretében a két szomszédos ország egy-egy vezető képzőművésze mutatkozik be kiállításon. Így idén Aknay János, a Szentendrén élő Kossuth-díjas festőművész és Slobodan Knezevic grafikusművész, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára állítja ki munkáit a Szerb Kulturális Központban, a Nagymező utca 49. alatt.

    A Magyarországi Szerb Színház Kovácsok című darabjának premierje lesz szeptember 21-én, pénteken Budapesten, majd a darabot 23-án bemutatják Mohácson is. A szerb színház magyar nyelvű előadását, a Párizs hídjai címűt láthatják az érdeklődők Budapesten, a Terézvárosban, az Eötvös utca 10. alatt.

    Vujicsics Sztoján íróra, költőre, a magyarországi szerb kultúra, irodalom, a magyar-délszláv művelődési kapcsolatok vezető személyiségére emlékeznek halálának 10. évfordulója alkalmából szeptember 24-én az Országos Idegen Nyelvű Könyvtárban.

    Pesti irodalmi omnibusz címmel irodalmi találkozóra jönnek el a magyarországi, a romániai, a szerbiai, a franciaországi és a németországi szerb írók szeptember 29-én. Az irodalmi est mellett kiállítás nyílik Spomenka Aleckovic németországi szerb képzőművész munkáiból, majd a Meselia zenekar muzsikál a kulturális központban.

Szegeden és Százhalombattán is bemutatják Milosevits Péter A szerb irodalom története című könyvét. A belgrádi drámai színház a budapesti Újszínházban szerepel a korábbi csereegyezmény keretében, a társulat előadja Colin Higgins Harold és Maud című darabját.

Pécsett a hagyományos gucai (Szerbia) trombitafesztivál tavalyi győztes együttese, a Dejan Lazarevic zenekar ad koncertet október 12-én.

A szerb kultúra hónapja záró rendezvénye október 13-án lesz a budapesti szerb nagykövetségen. Fellép a Trio Anima és a Magyarországi Szerb Színház két művésze, Rusz Milán és Milosevits Mirkó. Az eseményen részt vesz Bratislav Petkovic, Szerbia kulturális minisztere - összegezte a programot Gyurity Milán.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Ami általános, ami emberi Ami általános, ami emberi
Interjú Ember Sárival lehetséges megközelítésekről, utazásokról, önazonosságról, piaccal való megbékélésről
Kőteleky Aywee munkáját a világ legjobbjai között tartják számon
art&design

Éhesen alszik a tranzitzóna Éhesen alszik a tranzitzóna
Az emlékezés installációja Waldsee-ben (A 2B Galéria Waldsee 1944 című kiállításáról)
art&design

Rajtunk kívüli rend Rajtunk kívüli rend
Gálhidy Péter Sarokvas című kiállításáról (Megnyitó)

Más művészeti ágakról

Julian Fellowes: Downton Abbey
irodalom

Üzenet, de kinek? Üzenet, de kinek?
Szabó Magda: Üzenet odaátra
Interjú Néder Panni színházrendezővel a személyességről, intimitásról, Berlinről, autobiografikus színházról
Ozone Mama, Asphalt Horsmen, Peter Kovary & The Royal Rebels, BNT, 2019. 08. 22.


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés