bezár
 

art&design

2012. 09. 20.
Tizenkilencedik századi panorámaképek Budapestről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először látható kiállításon a 19. században készült tizenhat eredeti panorámakép és ehhez kapcsolódóan Pest-Budáról és Budapestről készített mintegy száz városkép péntektől a Budapesti Történeti Múzeumhoz (BTM) tartozó Kiscelli Múzeumban.
 A Buda-Pesti Horizont című kiállításon a tizenhat eredeti vintázs kópia mellett számítógépen tekinthetnek meg az érdeklődők nyolc panoráma-felvételt és nagyjából száz városképet - mondta az MTI-nek Demeter Zsuzsanna gyűjteményvezető, a tárlat kurátora.

    A kiállítás elsősorban a 19. században készült, fotótörténeti kuriózumnak számító fotográfiák közül válogat, 20. századi felvétel csak néhány lesz látható. A válogatás az 1860-as évektől, a városfényképezés korai szakaszától - amikor még a fényképezéshez nedves lemezt használtak - egészen 1985-ig terjed. 

    "A mai technikai lehetőségek segítségével már bármilyen szögben megcsodálhatjuk a települések panorámáját, de mintegy 150 évvel ezelőtt, a városfényképezés korai szakaszában a panorámakép elkészítése komoly szakmai tudást és felkészültséget igényelt" - hangsúlyozta a kurátor.

    Hagyományos látószögű kamerával legtöbbször egy magaslati pontról rögzítették a 19. századi panoráma-felvételeket. A fényképész a gépet megfelelő szögben elfordította és egymás után több felvételt készített, majd ezeket leporellószerűen illesztette össze. A speciális panoráma-fényképezőgépek csak a 20. században terjedtek el Magyarországon. Annak idején fénynyomatokat és ezüst zselatin képeket készítettek - magyarázta a gyűjteményvezető. 

    Kifejtette, hogy a múzeum fényképgyűjteménye nagyjából 200 ezer felvételt őriz. Pest-Budát és Budapestet ábrázoló panorámaképből 30 darab van, ez a gyűjtemény egyedülálló az országban - tette hozzá.

    Demeter Zsuzsanna arról is beszélt, hogy a kiállítás elsősorban fotótörténeti, de egyben várostörténeti tárlat is, mivel a képek Budapest nagyvárossá fejlődésének szakaszait mutatják be.

"A látogató szeme előtt válik Budapest európai nagyvárossá, változik az épített környezet, alakulnak át a rakpartok, épülnek fel a hidak és a főváros emblematikus épületei" - összegezte a gyűjteményvezető.
A tárlat december 2-ig tart nyitva.
nyomtat

A prae egy több mint húsz éves történettel rendelkező brand, aminek növekedését és fejlődését most Ön is segítheti. Célunk, hogy minél több emberhez eljussanak a kultúráról való gondolataink és az ezt tartalmazó termékeink - akár az online portál cikkei, a különböző folyóiratszámok vagy a könyveink. A kooperációt nem szeretnénk viszonzatlanul hagyni: a különböző támogatásokért igyekszünk azzal egyenértékű köszönetet mondani.

Szerzők

-- MTI/PRAE.HU --

A Magyar Távirati Iroda (MTI) nagy múltú magyar állami hírügynökség, melynek története az 1880-as engedélyeztetésig nyúlik vissza.


További írások a rovatból

art&design

Kell egy kis összhang Kell egy kis összhang
Külön ter(m)ek: Bojti András, Naomi Devil, Horváth Éva Mónika, Milorad Krstić, Németh Marcell, Richter Sára, Szabó Ábel kiállítása - Bojti András: Más világ
art&design

Lenni halott és fehér Lenni halott és fehér
Pashu: egy macedón-szerb malevicsista portréja
art&design

Egy száz százalékosan magyar kiállítás Egy száz százalékosan magyar kiállítás
A Magyar Nemzeti Galéria Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében című kiállításáról
art&design

Ludwig 30 Ludwig 30
Beszámoló a Ludwig Múzeum sajtótájékoztatójáról

Más művészeti ágakról

építészet

Sündisznótüske és betonhintaszék Sündisznótüske és betonhintaszék
Bauhaus100. Program a mának/ Kortárs nézőpontok - kiállítás a Ludwig Múzeumban
Harmony Korine: Túltolva


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés